Ellenségből szövetséges

15. rész

Amikor reggel felébredtem, Nate már nem volt mellettem.

-Mennyi az idő? - motyogtam magamban, miközben a telefonom után kutattam.

-11 óra - lépett ki Nate a fürdőszobából - Jó reggelt, Myers - tette hozzá.

-Álmos vagyok - fúrtam bele a fejemet a párnába - Alig aludtam az este.

-Mondanám, hogy aludj vissza, de lassan mennünk kéne a repülőtérre, szóval jó lenne, ha felkelnél.

-Nem akarok.

Nate leült az ágyra, majd elkezdte rázogatni a vállamat.

-Hagyj már békén! - szóltam rá.

-Kelj fel, vagy itt hagylak Atlantában! - rázogatott továbbra is.

-Bármit mondasz, nem tudsz rávenni arra, hogy én innen kikeljek.

-Hát jó.

Már azt hittem, hogy hagy aludni, amikor hirtelen felkapott a karjába.

-Nate! Tegyél le! - kiabáltam, miközben ő felnevetett, mire én mérgesen meredtem rá, miközben ő még továbbra is a karjában tartott.

-Csak sikerült kiszednelek az ágyból, Myers - jegyezte meg.

-Ja. Szó szerint - dünnyögtem - Na, most már hadd menjek - kértem, mire Nate óvatosan lerakott a földre.

Hirtelen odanyúlt az arcomhoz, és végigsimított rajta, mire kissé megdermedve néztem rá.

-Ott volt egy szempilla - magyarázta.

-Oh, oké - bólintottam, majd megköszörültem a torkomat, és kikerülve Nate-et, bementem a fürdőbe.

***

Pár óra múlva már a repülőn ültünk, egymás mellett.

-Fura most hazamenni, nem? - kérdezte Nate, mire bólintottam - Már kezdtem egész jól elleni itt, Atlantában.

-Otthon még úgyis folytatódik a nyomozás, szóval nincs vége.

-Igen, tudom. Csak akkor is... Gondolom bevonjuk a barátainkat, aminek egyrészt örülök, másrészt meg... már nem csak ketten leszünk - mondta ki azt, amin már én is gondolkodtam.

-Ez akkor is kettőnk ügye marad. Csak... lesznek segítőink is.

-Tudom, és ennek örülök is, csak akkor is fura lesz - magyarázta.

-Igen, nekem is - biccentettem. Egy ideig nem mondtunk semmit, de aztán Nate újra megszólalt:

-Emlékszel, hogy amikor jöttünk ide, Atlantába, megegyeztünk abban, hogy erre a pár napra megpróbálunk kevésbé ellenségként tekinteni egymásra?

-Igen - bólintottam.

-Szerintem egész jól ment - nézett a szemembe, mire elmosolyodtam.

-Szerintem is. Csak párszor szóltunk be egymásnak, vagy vesztünk össze.

Vártam, hogy felhozza a tegnap estét, de nem tette, ezért én sem firtattam a dolgot.

-Viszont, ha már visszaértünk Los Angelesbe, újra utálhatlak - mondtam, és éreztem valami fura érzést a mellkasomban, ahogy ezt kimondtam.