Ellenségből szövetséges

30. rész

Hogy minél hamarabb végezzünk ezzel a feladattal, Nate-el áthívtuk Mayát, Eleanort és Cole-t. Az első folyosóba Eleanor, a másodikba Maya, a harmadikba Cole, a negyedikbe én, az ötödikbe pedig Nate ment be.

Amint átléptem a küszöbön, megértettem, hogy Grace és Laurel miért írták, hogy találjunk ki valamit, ugyanis nem láttam a folyosó végét, amiből arra következtettem, hogy elég messze van.

Pár lépést tettem, amikor beleütköztem egy oszlopszerű valamibe. Volt rá írva egy rövid szöveg:

„Nagynénak és Nagy Úrnak négy lánya van. Mindegyik lánynak van egy bátyja. Hány gyermekük van Nagyéknak?

Annyi lépést lépj előre!"

Összeráncoltam a szemöldökömet a találós kérdés láttán. Először rá akartam vágni, hogy a válasz 8, de aztán rájöttem, hogy igazából 5, ezért előre léptem öt lépést.

Nem tudtam, hogy minek kéne történnie, ezért egy darabig ott álltam egy helyben szerencsétlenül, de aztán lenéztem a földre, és rájöttem, hogy valamin taposok. Arrébb léptem, majd leguggoltam, és megállapítottam, hogy egy fordított U betű van a padlóra festve.

Nem jutott eszembe semmi értelmes dolog ezzel kapcsolatban, ezért lassan elkezdtem sétálgatni a folyosón, hátha feltűnik még egyszer ez a minta.

Nem is tudom hány lépést tettem, amikor elértem egy boltívhez. Nagyon hasonlított ahhoz, ami a padlón volt, ezért bementem rajta.

Amint beléptem, meg is tántorodtam, ugyanis majdnem nekimentem Eleanornak.

-Hát te? - kérdeztem meglepetten.

-A találós kérdésem szerint erre kellett jönnöm - felelte Eleanor.

-Nekem is.

-Hm... Akkor most gondolom simán keresztezték egymást az utaink - vonta meg a vállát Eleanor, mire egyetértően bólintottam.

Mindketten egy oszlopra néztünk, amin egy újabb kiírás volt:

„Emlélszel még a találós kérdésed válaszára?"

Körbenéztem a szobában, és megállapodott a tekintetem három ajtón, amik be voltak számozva. Volt ötös, hatos és hetes szoba.

-Ez most komoly? - ráncoltam össze a szemöldökömet - Ilyen egyszerű? Nyilván emlékszek a számra, pár perce történt az egész.

Eleanor nem szólt semmit.

-Te is emlékszel, ugye? - néztem rá. Úgy tűnt, egy pillanatra elgondolkodik.

-Persze - felelte végül - A tiéd melyik ajtó?

-Az ötös.

-Az enyém a hatos, szóval... majd a folyosó végén találkozunk - mondta, majd kinyitotta az ajtót, és eltűnt a szemem elől.

Én is bementem a saját ajtómon, viszont kissé megilletődtem, ugyanis korom sötét volt a helyiségben.

Próbáltam kinyitni újra az ajtót, de az beragadt.

-De jó - motyogtam.

Mivel a szememre nem tudtam, így a kezeimre hagyatkoztam, és kitapogattam , hogy hol vannak a falak. Hamar megállapítottam, hogy egy elég kis helyiségben vagyok.

Mivel mást nem tudtam csinálni, ezért továbbra is a karommal hadonásztam, és amikor hirtelen valami ujjhoz hasonlító dologhoz nyúltam, felkiáltottam, és reméltem, hogy nem egy hullával vagyok egy szobában. Mert őszintén, már azon sem lepődtem volna meg.

-Myers? - szólalt meg az ujjak tulajdonosa.

-Nate? - kérdeztem vissza megnyugodva.

-Miért sikítozol?

-Csak megijedtem - feleltem.

-Az ujjaimtól? - nevetett fel - Kezdesz paranoiás lenni - állapította meg.

-Lehet - ismertem el - Mióta vagy itt?

-Kábé 5 perce - válaszolt, és kezdett kicsit furává válni, hogy konkrétan a sötétséghez beszélek.

-És azóta nem jutottál semmire, hanem csak itt álltál egy helyben?

-Nagyon mást nem tudtam csinálni.

-Talán megkereshetted volna a villanyt - tanácsoltam.

-Próbáltam. De vagy nincs, vagy csak nem találtam meg - mondta, mire felsóhajtottam és újra elkezdtem fogdosni a falakat. Kicsit fura volt, főleg, hogy többször is hozzáértem olyan dolgokhoz, amikről fogalmam sem volt, hogy micsodák.

-Myers, én értem, hogy hozzám akarsz érni, de szerintem ennek nem most van itt az ideje... - szólalt meg Nate.

-Nem szándékosan csinálom - dünnyögtem.

Hirtelen valami hozzáért a derekamhoz, mire összerezzentem, de aztán rájöttem, hogy csak Nate az.

-Na látod, hogy nem direkt...

Nem tudtam befejezni a mondatot, ugyanis Nate átkarolta a derekamat, és magához húzott, mire akaratlanul is felnevettem.

-Nem te mondtad, hogy nincs most itt az ideje? - kérdeztem.

-Csak vicceltem - puszilta meg az orromat.

-Ez a számra ment volna? - mosolyodtam el.

-Nem mindegy? - kérdezett vissza, majd ajkait az enyémre tapasztotta.

Átkaroltam a nyakát, miközben visszacsókoltam. Nate elkezdett hátrálni, de egy lépést se tett, máris beleütközött a falba.

Szájával végigsimított az arcomon, majd a nyakamon, és amikor megtalálta azt a pontot amit keresett, elkezdte apró, gyengéd puszikkal beborítani a bőrömet.

Az egyik tenyeremet Nate válláról a falra helyeztem, mire megéreztem... egy kapcsolót.

-Nate - szólaltam meg.

-Hm?

-Azt hiszem, megvan a villany.

-Akkor kapcsold fel.

Úgy tettem, ahogy mondta, viszont ahelyett, hogy fény gyulladt volna fel a szobában, a padló hirtelen eltűnt a lábunk alól, mire mi elkezdtünk zuhanni, zuhanni és zuhanni...

Sziasztok! Bocsánat, hogy mostanában nem nagyon van rész, ez azért van, mert nem igazán van időm írni, de majd igyekszem. Addig is írjátok le, hogy eddig mi a véleményetek a könyvről!

xx Hanna