Ellenségből szövetséges

54. rész

-Megérkeztünk - mondta Nate, miután megállt a motorral. Los Angeles egy olyan részén voltunk épp, ahol nem igazán laknak sokan, ugyanis egy kicsit eldugott helyen van.

-Ez lenne az? - mutattam az előttünk lévő épületre.

-A GPS szerint igen - felelte.

Mindketten leszálltunk a motorról, majd az épület felé vettük az irányt, ami kívülről egyáltalán nem tűnt érdekesnek.

-Vajon nyitva van? - kérdeztem. A kérdésem a következő pillanatban már feleslegesnek bizonyult, ugyanis a kilincs lenyomódott a kezem alatt, az ajtó pedig kinyitódott. - Úgy tűnik, hogy anyáék kedvelik az elhagyatott házakat - állapítottam meg, amikor körbenéztem. A helyiség teljesen üres volt, úgy nézett ki, mintha miután megépítették, itt hagyták volna így, teljesen berendezetlenül. Furcsa módon viszont nem volt nagy kosz, viszonylag tisztaság volt.

-Mi ez a hely? - kérdezte Nate.

-Fogalmam sincs. Megkérdezném, hogy biztos jó helyen vagyunk-e, de voltunk már ennél rosszabb helyeken is, szóval nem teszem.

Miután becsuktuk az ajtót, kicsit sötét lent bent, ugyanis nem igazán volt ablaka a háznak, ami meg volt, az is kicsi.  Nate odanyúlt a kapcsolóhoz, hogy felkapcsolja a villanyt, és már éppen rá akartam szólni, hogy fölösleges kapcsolgatnia, ugyanis biztos vagyok benne, hogy senki nem fizeti a villanyszámlát. Viszont nem szóltam, mivel abban a pillanatban hirtelen világos lett a lámpáknak köszönhetően.

-Ez fura - ráncoltam össze a szemöldökömet - Ugye nem törtünk be senkinek se a házába?

-Kétlem, hogy valaki itt lakna, egy darab bútor vagy bármilyen tárgy nincs itt - felelte - Lehet, hogy itt szokott egy szekta szellemeket idézni. Ha egy ilyen szektában lennék, én ide jönnék beszélgetni a szellemekkel. Senki nem jár ide, eldugott helyen van, sötét van. Tökéletes.

-Ne is folytasd - vágtam közbe, miközben kirázott a hideg a szellemek gondolatától.

Elindultunk felfedezni a helyet, amikor Nate hirtelen megtorpant.

-Myers.

-Mi az?

-Mögötted - felelte.

-Mi van mögöttem? - kérdeztem értetlenül.

-Egy szellem.

-Nem vagy vicces - forgattam a szemem.

-Nem, komolyan, ott egy alak mögötted! - ismételte meg, most már kicsit erőteljesebben, a hangjában egy kis ijedtséggel, mire rögtön hátrafordultam.

Persze, hogy nem volt mögöttem semmi.

-Utállak - dünnyögtem, miközben elhaladtam Nate mellett, aki azon nevetett, hogy bedőltem neki. Bementem egy másik szobába, ő pedig követett.

-Elhitted? - röhögött.

-Nem - vágtam rá.

-Az arcod nem ezt árulta el - vigyorgott.

-Hagyd abba a vigyorgást, vagy odamegyek, és én magam törlöm le az arcodról a vigyort - fenyegettem, mire pont az ellenkezőjét tette annak, amit mondtam, és még szélesebbre húzta a száját.

Felsóhajtottam, majd közelebb léptem hozzá, és felnézve rá a tekintetemet az övébe fúrtam.

Felemeltem a kezemet, majd azt a taktikát alkalmaztam, ami nála mindig bevált: az ujjaimmal lassan végigsimítottam az állát, aztán a száját. Ennek hatására máris befejezte a vigyorgást.

-Mi történt, Torres, hová tűnt a mosolyod? - kérdeztem, ezúttal én húzva szélesre a számat. - Talán... - kezdtem, de nem tudtam befejezni, mert Nate átfogva a derekamat magához rántott, majd erőteljesen megcsókolt. Átkaroltam a nyakát, és egy kicsit lehúztam magamhoz, hogy felérjem a száját.

Beletúrtam a hajába, és amikor elengedtük egymást, rájöttem, hogy kicsit jobban összekócoltam, mint szerettem volna. Nem baj, megérdemli.

-Na, lássunk munkához, mielőtt még megjön a szekta - lépett el tőlem Nate, és  indult el az egyik ajtó felé.

Alig kellett pár lépést tennie, ugyanis amint belépett a szobába, a parketta egy kicsit megmozdult a lába alatt, mire mindketten egyszerre torpantunk meg, majd néztünk össze.

Nate rögtön lehajolt, és kiszedte a több részből álló padló azon részét, amely megmozdult.

-Na? - kérdeztem, közelebb lépve hozzá.

-Van benne valami - mondta, miközben a kezével a deszka alatt lévő kis üregben kutatott - Mindjárt megvan...

Továbbra is a lyukban matatott, majd kihúzta a kezét, benne egy... fémrúddal.

-Ezzel most mit kezdjünk? - kérdeztem
értetlenül.

-Szerintem van benne valami - mondta Nate - A belsejében. Hallgasd - tette oda a fülemhez, majd rázta meg a rudat.

-Ez határozottan nem üres - állapítottam meg én is, ahogy hallgattam a fém belsejében lévő csörgést. - Csak arra kéne rájönni, hogy hogy nyissuk ki, anélkül, hogy kárt tennénk a tartalmában. Ugyanis ezen még egy szerencsétlen zár sincs. Konkrétan teljesen sima a felület.

-Majd megkérdezzük Mayát, neki biztos van valami erre alkalmas eszköze. Ha meg nincs, akkor is könnyen szerez.

-Igaz - bólíntottam.

-És... - kezdte Nate, viszont akkor megállt a mondat elejénél.

-És...? - vontam fel a szemöldökömet - Mi az?

-Hallottad ezt? Becsapódott az ajtó.

-Haha, nagyon vicces vagy - dünnyögtem - Már nem hiszem el a szellemes dumádat, Nate.

-Nem. Most komolyan. Valaki van a házban.

Az arca nagyon komolynak tűnt, ezért befogtam a száma, és füleltem. És akkor hirtelen az előszoba felől lépteket hallottam, majd valakinek megcsörrent a telefonja.

-Basszus - kerekedett a szemem - Meg fog minket látni.

-El kell bújnunk.

Hát, az vicces lesz egy bútorok nélküli házban.