Ellenségből szövetséges

3. rész

Bekopogtam, mire Nate szinte rögtön ki is nyitotta az ajtót. Lenéztem a kezére, amiben egy ugyanolyan dobozt tartott, amit én kaptam.

-Miért van nálad a dobozom? - kérdeztem értetlenül.

-Ez nem a tiéd. Nekem küldték - felelte, mire összeráncoltam a szemöldökömet.

-Miért kaptunk mind a ketten ugyanolyan dobozt?

-Fogalmam sincs - tárta szét a karját.

Nate beengedett a házba, majd mindketten leültünk a kanapéra, és a fémdobozt bámultuk.

-És ugyanaz volt, mint velem? Egyszer csak csöngettek, itt volt valami postás szerű ember, és odaadta neked a dobozt, hogy tessék, a tiéd? - kérdeztem, mire Nate bólintott. - Vagyis hát inkább egy széf, ha így jobban megnézem - tűnődtem el - De ez nem lehet véletlen, nem? Hogy mindketten kapunk egy ugyanolyan dobozt... vagy széfet.

-Nem tudom. Gondolom, hogy ugyanaz a valaki küldte.

-Igen. Nem lehet, hogy más is kapott ilyet?

-Kérdezzünk meg pár embert - vette elő Nate a telefonját.

-Oké.

Írtam Mayának, majd egy kis gondolkodás után egy másik barátnőmnek is, Eleanornak. Mivel magántanuló vagyok, rajtuk kívül nem nagyon van más közeli barátom, akikben megbízok, így végül másnak nem írtam.

10 perc múlva válaszoltak.

-Senki se kapott rajtunk kívül - mondtam Natenek.

-Ja, nekem is azt írták, hogy nem kaptak - sóhajtott - Meg kéne próbálni kinyitni, nem?

-Hajrá.

Nate odaállt a dobozhoz, majd feszegetni kezdte az ajtaját. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, ahogy megfeszülnek az izmai.

-Nem nyílik - engedte el - Hozok valami feszítővasat, és megpróbálom azzal.

-Van itthon feszítővasad? - húztam fel a szemöldökömet.

-Apámnak igen - indult el valamerre.

Amíg Nate-re vártam, megpróbáltam megfejteni a számkódot, de nem sikerült.

-Itt van - érkezett meg egy feszítővassal a kezében. Rögtön nekilátott a munkának, és feszegetni kezdte a széf ajtaját a vassal.

10 percig próbálkozott, sikertelenül.

-Oké, lehet, hogy másik módszerhez kéne folyamodnunk - adta fel.

-Gondolod? - kérdeztem ironikusan.

-Írok Colenak, hogy jöjjön át. Ő jó kódfejtő.

Miután írt Colenak, újra felvette a vasat, és tovább próbálkozott. Az én örömömre, mert így tovább bámulhattam az izmos karját.

-Jó a műsor, Myers? - kérdezte Nate vigyorogva, miközben a tekintetét nem vette le a dobozról.

-Nem értem, hogy miről beszélsz - néztem el másik irányba, miközben éreztem, hogy elpirulok.

-Hát...

Hirtelen akkorát rántott a vason, hogy az kicsúszott a széf ajtaja alól, és tovább lendült Nate arca felé, mire ő fájdalmasan felkiáltott.

-Eltalált? - kérdeztem. Nate elvette a kezét az arca elől, mire elkerekedett a szemem. Az orra vérzett, és az arcán egy piros, kissé vérző seb jelezte, hogy hol találta el a vas.

-A reakciódból ítélve megtudtad a választ - biccentett, majd letörölte a vérző orrát.

-Gyere - nyújtottam ki a kezemet, majd felhúztam őt a földről, és a konyhába vezettem.

Nate felült a konyhapultra, én pedig addig előkerestem a kötszert, és a fertőtlenítőt.

Elé álltam, majd tanulmányoztam a sebeit.

-Jól eltalált - jegyeztem meg - Fáj? - érintettem meg az arcán lévő, hosszan nyúló, enyhén vérző sebet.

-Tekintve, hogy egy több kilós vas csapódott neki erőből a fejemnek, igen, fáj - felelte.

-Tessék - adtam neki egy zsepit, amit ő odatartott a vérző orrához.

A fertőtlenítőt ráöntöttem egy vattapamacsra, majd odanyomtam Nate sebéhez, aki felszisszent.

-Csíp? - kérdeztem, mire ő bólintott - Bocsi.

Miközben a sebét tisztogattam, feltűnt, hogy Nate az arcomat figyeli.

-Mi az? - kérdeztem.

-Semmi, csak... végül csak ellátod a sebeimet. Pedig azt mondtad, hogy hagynád, hogy magamnak csináljam.

-Ez most kivételes alkalom - vontam meg a vállamat - Megsajnáltalak, mert annyira erőlködtél, hogy kinyisd azt a dobozt.

-Már majdnem megvolt. Csak egy kicsi kellett volna.

-Ja, persze - bólogattam mosolyogva

Miután lefertőtlenítettem a sebét, raktam rá két sebtapaszt, mivel egy nem volt elég hosszú.

-Olyan elesettnek tűnsz így - jegyeztem meg.

-Fogadjunk, hogy élvezed a látványt, hogy így látsz - mondta Nate.

-Hm, nem tagadhatom, hogy igen.

Nate hitetlenül felnevetett, mire nem bírtam ki, és én is elnevettem magam. Aztán hirtelen eltorzult az arca, és abbahagyta a mosolygást.

-Fáj? - kérdeztem, mire bólintott. A nevetéstől a ragtapasz kicsit felvált, ezért odanyúltam az arcához, és rásimogattam a tapaszt.

-És ezt? - kérdezte halkan.

-Hm? - néztem a szemébe.

-Ezt élvezed? - nézett le a kezemre, amivel éppen az arcát simogattam. Ha lett volna értelmes válaszom sem tudtam volna válaszolni, mert teljesen elvesztem a kék szemeiben.

Hirtelen csöngettek, mire reflexszerűen hátraléptem Nate-től.

-Biztos Cole az - mondta Nate, miközben leugrott a konyhapultról.

Kimentünk a nappaliba, majd beengedtük Colet.

-Hát veled meg mi történt? - nézett Cole meglepetten a barátjára. - Avery megvert?

-Bárcsak - sóhajtottam - De sajnos nem. Annyira próbálkozott a széf kinyitásával, hogy pofán vágta saját magát egy feszítővassal - meséltem, mire Cole felnevetett.

-Ez nem vicces! - szólt rá Nate.

-Szerintem az - mondtuk egyszerre Cole-lal, mire Nate megforgatta a szemeit.

-Inkább gyere, és nyisd ki ezt - nyomta Cole kezébe a fém dobozt.

Amíg Cole Nate széfével/dobozával babrált, addig én átmentem a sajátomért, hátha Cole fel tudja törni a zárat.

-Hogy álltok? - kérdeztem, amikor visszamentem a fiúkhoz, kezemben a dobozommal.

-Egyelőre sehogy - felelte Cole - Nem nyílik. Nem próbáltátok esetleg felrobbantani? - kérdezte csak úgy mellékesen.

-Nem, és nem is akarjuk - vágta rá Nate - Először is, megsérülhet a tartalma. Másodszor, nem akarok véletlenül felrobbantani valami mást is, például magamat.

-Hát jó - vonta meg a vállát.

Cole percekig szenvedett a zárral, amikor egyszer csak hirtelen kipattant a széf ajtaja, mire én is, és Nate is odakaptuk a fejünket.

-Kinyílt - közölte Cole.

-Mi volt a kód? - érdeklődtem.

-Nate születési dátuma. 0516.

-Ez fura - néztünk össze Nate-tel. - És mi van benne?

-Nézzétek meg ti - nyújtotta felénk a dobozt.