Ellenségből szövetséges

65. rész

-Oké - fújtam ki a levegőt lassan - Elmondom. Csak ne bántsd őt.

Luc elemelte a kezét Nate nyaka elől, ezzel jelezve, hogy nem bántja, feltéve ha elárulom neki a kulcsok hollétét.

-Csupa fül vagyok - mosolygott. Legszívesebben letöröltem volna a vigyort a képéről.

Nate folyamatosan a fejét rázta, ezzel jelezve, hogy ne válaszoljak Luc-nak.

-Szóval... - kezdtem, majd amikor hátraléptem egy lépést, felbotlottam Cole-ban, és elterültem a földön.

Luc felsóhajtott.

-Kelj fel Avery, és folytasd a mesélésést.

Úgy tettem, ahogy kérte, és felálltam.

-Szóval? - vonta fel a szemöldökét.

-Itt vannak nálam - feleltem halkan - Mind a három.

-Csodás - csapta össze a tenyerét elégedetten - Akkor át is adhatod őket.

Odamentem hozzá, mire ő kitartotta felém a kezét, várva a kulcsokat.

-Remélem most örülsz - dünnyögtem.

-El sem tudod hinni, hogy mennyire - vigyorgott - Na? - vonta fel a szemöldökét.

-Itt van - nyújtam be a zsebembe.

Luc nem tudhatta, hogy mi van benne. Ugyanis az előbb nem véletlenül estem el, hanem szándékosan. Amikor elterültem Cole mellett, titokban kivettem a zsebéből a sokkolót, mielőtt még felálltam volna.

-Tessék - húztam ki a zsebemből a sokkolót, majd mielőtt még Luc felfoghatta volna, hogy mi történik, lesokkoltam.

Miután Luc elájult, gyorsan odaszaladtam Nate-hez, majd először a szájáról, majd pedig a kezéről vettem le a ragasztószalagot.

-Szép volt, Myers - dicsért meg, mire elmosolyodtam. - Bevallom, egy pillanatra még én is elhittem, hogy odaadod neki a kulcsokat, miközben tudtam, hogy egyébként nálam van a másik kettő.

-Szóval hihető volt az alakításom? - kérdeztem.

-Igen. Ügyes voltál - adott egy puszit az arcomra - Nem olyan egyszerű ám Avery Myerst csapdába csalni - mosolygott.

-Na, tűnjünk el innen - mondtam.

Egyszerre indultunk el, majd torpantunk is meg.

-Cole.

Ő továbbra is a földön feküdt elterülve, és szerencsétlent majdnem ott hagytuk.

Nagy nehezen felnyaláboltuk Cole-t, majd úgy hagytuk el a szobát, hogy én a lábánál, Nate pedig a karjánál fogva húzta. Túl nehéz volt ahhoz, hogy felemeljük. Még Nate legendás izmai sem bírták.

-Gyere, Myers! - bíztatott Nate, amikor fél úton megálltam.

-Jövök - sóhajtottam. Konkrétan már a derekam és a kezem is leszakadt Cole cipelésétől. Tudtam, hogy az az ember nehezebb, aki nincs eszméletenél, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Főleg, hogy Cole a normál súlyú emberekhez tartozott, egyáltalán nem volt több a súlya az átlagnál.

Amikor végre megpillantottam Mayát és Eleanort, felcsillant a szemem. Az övéké pedig kikerekedett, amikor meglátták, hogy az eszméletlen Cole-t cipeljük.

-Jézusom, mi történt Cole-al? - kérdezte Maya aggódva, amikor letettük a földre őt.

-Luc lesokkolta bosszúból - feleltem.

-És te meg hol voltál? Az arcoddal mi történt? - fordult Nate felé.

-Luc lekötözött egy székhez, és ki akarta szedni belőlem, hogy hol vannak a kulcsok. Nem válaszoltam, ezért behúzott párat - mesélte.

-Jézusom - mondta Maya és Eleanor egyszerre.

-Most már húzzunk innen. Mielőtt még Luc és a gorillák felébrednek - szólaltam meg.

-De hogy vigyük ki Cole-t feltűnés nélkül?  - kérdezte Maya.

-Húzzunk rá egy zsákot - mondta Eleanor.

-Persze, aztán majd azt hiszik megöltünk valakit!

-Csak vicceltem, nyugi! - vágta rá Eleanor.

-Ja jó.

-De egyébként fogadjunk, hogy van nálad zsák.

-Igen, van. De abban maximum pár darab krumpli férne bele. Vagy esetleg Cole feje.

Miközben ők a zsákról beszéltek, én felidéztem magamban az épület tervrajzát, amit tegnap megpróbáltam a lehető legjobban a fejembe vésni.

-Mi az, Myers? - kérdezte Nate, kezét a vállamra téve.

-Gondolkozok. És úgy rémlik, mintha a tervrajzon láttam volna egy hátsó kijáratot valahol. Csak nem emlékszem, hogy hol.

-Ja, a tervrajz? - szólalt meg Maya - Az itt van nálam. Elhoztam.

-Mi? És még csak most mondod?! Én nem tudtam elhozni, mert nincs a ruhámon zseb.

-Én beraktam a táskámba.

-Hát persze. A Hermione-táska - bólintottam - Na mutasd azt a tervrajzot.

Maya elkezdett kutatni a táskájában.

-Egy pillanat - mondta - Ezeket meg tudjátok fogni? - kérdezte, majd sorra adta a dolgokat a kezünkbe, amik nem a tervrajz voltak: Egy tollat. Egy csomag zsebkendőt. A telefonját. Töltőt. Tükröt. Mini zsákot. Kisbicskát. Ragasztószalagot. Zseblámpát. Rágót. Kutyakaját. Csavarhúzót. Hűtőmágnest. Kötelet. Játékautót. Képkeretet. Egy kanalat. Szemüvegtörlőt. És végre a tervrajzot.

És ez mind elfért abban a kis táskában.

És egyébként Maya nem is szemüveges.

Visszaadtuk neki az összes tárgyat, amit abból a mini táskából vett ki, majd kinyitottam a tervrajzot.

-Oké. Először egyenesen kell menni, majd aztán le kell fordulni balra. Elvileg ott lesz a kijárat - mondtam - Fogjuk Cole-t, és menjünk.

Négyen már egy fokkal könnyebb volt őt cipelni, de még egyszer így is bevertük véletlenül a lábát a falba.

Amikor végre odaértünk a kijárathoz, Nate a könyökével lenyomta a kilincset, és kinyitotta az ajtót. Szerencsére nyitva volt.

Mire odaértünk az autóhoz, már mind a négyen szidtuk Luc-ot, amiért lesokkolta Cole-t, és nekünk kell cipelni.

-És most mi legyen, rakjuk be a csomagtartóba, vagy mi? - kérdezte Eleanor.

-Szerintem próbáljuk meg berakni a hátsó ülésre - szólalt meg Maya.

Eleanor és Maya beültek hátulra, és az ölükbe fektettük Cole-t.

-Remélem most nem találkozunk rendőrrel - jegyezte meg Nate.

Én és Nate beültünk előre, majd becsuktuk magunk mögött az autó ajtaját.

-Na. Húzzunk innen.