Ellenségből szövetséges

59. rész

-Mit keresel itt? - kérdeztem Amandától, aki csak ledermedve bámult rám.

Nem felelt.

-Amanda? Miért vagy itt, pont ugyabban a raktárban, ahová Gracék küldtek?

-Én... én... - dadogott. Vártam, hogy folytassa, de nem tette.

És akkor minden összeállt.

„-Oké. Akkor hozunk valami létrát, vagy ilyesmi, mert nem tudom, hogy különben hogy fogtok kijönni onnan, ha csak nem akartok felmászni a meglepően hosszú ásó nyelén.

-Kihagynánk, köszi - mondta Nate.

-Oké, akkor mindjárt jövünk - tűnt el Cole, a lányokkal együtt.

-Miért kellett berántanod magadhoz? - néztem Nate-re.

-Miért kellett belöknöd egyáltalán? - kérdezte.

-Véletlen volt.

-Ja, persze - nevetett fel, amikor hirtelen meghallottam egy ismerős hangot:

-Avery!

-Úristen - kerekedett el a szemem.

-Mi az?

-Amanda.”

„Hirtelen megcsörrent a telefonom, mire ránézve a kijelzőre, felsóhajtottam.

-Ki az? - kérdezte Maya.

-Amanda - dünnyögtem, majd nagy nehezen, de rányomtam a felvevés gombra.

-Avery! - köszöntött.

-Szia, Amanda.

-Csak azt akartam kérdezni, hogy mikor jössz haza, mert csinálni akarok sütit, de addig megvárlak vele, mert frissen a jó. Hol vagytok?

-Nem tudom, Amanda, hogy hol vagyunk pontosan, valami raktárban - mondtam, majd végül hozzátettem azt is, hogy melyik utcában, bár úgy tűnt, hogy ezzel nem sokat mondtam neki.

(...)

-Valaki jött - néztünk össze, és szavak nélkül megbeszéltük, hogy jobb, hogyha úgy teszünk, mintha itt sem lennénk, ezért mindketten bebújtunk a dobozok mögé.

Egy pillanat múlva két férfit láttunk meg; úgy tűnt, mintha keresnének valamit. Vagy inkább valakiket.

„-Várj, Maya! Azt hiszem, Amandának van lejátszója - mondtam.

Megkerestem Amandát, akinek rögtön felcsillant a szeme annak hallatára, hogy őt is bevonjuk a nyomozásba. Eddig bármikor bármit kérdezett, mindig csak unottan és viszonylag röviden válaszoltam, így nagyon örült, hogy ezúttal kicsit többet elárulok neki a szokásosnál.”

„„Ne kutass G.L. után, különben megbánod, Avery.”

A torkom kiszáradt, amikor újra elolvastam az írást. Nyomtatott betűkkel írták, így esélyem sem volt felismerni a kézírást. Vajon Luc volt?

-Amanda! - szóltam ki a folyosóra.

-Igen?

-Nem járt ma esetleg valaki a szobámban? - kérdeztem.

-Nem láttam, hogy bárki bejött volna a házba - felelte.”

-Te vagy az - mondtam halkan - Te vagy az áruló. Az, aki mindig próbált keresztbe tenni nekünk. Ugye?

Nem felelt, csak egy aprót bólintott, mire én is ugyanígy tettem.

-Gondolhattam volna. Könnyű dolgod volt. Bármikor bemehettél a szobámba, vagy apának a dolgozószobájába, ha nem voltunk voltunk otthon. Csak annyit kellett mondanod, hogy takarítasz. Hallgatóznod sem volt nehéz. Szinte minden nap nálunk voltál, és figyeltél minket.

Amanda nem nézett a szemembe, a fejét lehajtotta. Nate és Maya meg sem mertek szólalni.

-Kiskorom óta ismertelek, erre képes lettél volna megfosztani engem az anyámtól. Miért? - suttogtam.

-Sajnálom - mondta halkan. Mást nem is mondott.

-Én is. Ugyanis most ki kell, hogy rúgjalak - jelentettem ki könyörtelenül - Remélem megérted. Elárultál engem is és az apámat is, így már nem tudnánk benned megbízni.

Amanda bólintott, jelezve, hogy teljesen mértékben megérti, majd rám nézett, és várta, hogy mondjak még valamit.

De nem mondtam.

Vette az adást, majd kikerülve engem, elhagyta a raktárat.

-Ez durva volt - jegyezte meg Maya, amikor újra csak hárman voltunk.

-Meg akarta akadályozni, hogy újra lássuk a szüleinket. Többször majdnem szinte megöltek minket miatta. Megérdemli - mondtam, miközben azért a szívem mélyén mégis sajnáltam őt. Hiszen amióta az eszemet tudom, ő volt nálunk a komorna. Igaz, sokszor az idegeimre ment, például amikor a fülemtől egy centire porszívózott, de azért kiskoromban többször betöltötte az anya szerepét. Ellátta a sebemet, olvasott nekem mesét, megvarrta a plüssömet.

Egy pillanatig még mindhárman (főleg én) csendben álltunk, majd Maya megszólalt, és közölte, hogy szétnéz a raktárban, hátha még nem vitte el Amanda azt, amit nekünk szántak.

-Jól vagy? - kérdezte Nate, miközben megsimította a hátamat.

-Igen - bólintottam - Nézzünk szét mi is - mondtam, majd adtam egy puszit az arcára, aztán követtem Mayát. - Találtál valamit? - kérdeztem tőle.

-Nem - felelte - Mit keresünk egyáltalán?

-Fogalmam sincs. De remélem, nem kell az összes dobozt egyesével kinyitogatnunk ahhoz, hogy megtudjuk.

-Hát én is.

-Lányok - szólalt meg Nate, a raktár másik felében.

-Mi az? Találtál valamit?

-Nem egészen.

-Akkor?

-Jönnek - felelte, kinézve az ablakon - Luc emberei éppen a raktár felé tartanak.

-Hát, ez gyors volt - jegyeztem meg - Azt hittem, Amanda ezek után lesz olyan kedves, hogy nem árul el. Megint.

-Talán várhattál volna a kirúgásával - szólalt meg Maya.

-Lehet - bólintottam - Na, mi legyen? Bújjunk el valahova, szökjünk meg, vagy esetleg van nálad valami fegyverként használható dolog? - néztem Mayára.