Ellenségből szövetséges

40. rész

Már 20 perce vártam Nate-re, és még mindig mindig nem jött meg. Amikor elküldtem, akkor úgy képzeltem, hogy kimegy, keres térerőt, felhívja Cole-t, és már vissza is jön.

Viszont amikor már fél órája vártam rá, kezdtem kicsit aggódni.

Hirtelen felindulásból felálltam, és - már amennyire tudtam - kinéztem a rácsok közül, tekintetemmel a kulcscsomót keresve. Meg is láttam, Nate cellájának kulcslyukában.

Kidugtam a kezemet a rácsok között, és próbáltam elérni a kulcsokat. Pár perc nyújtózkodás után sikerült is végre, és igazából csak ötször rándult meg a vállam közben.

Bedugtam a kulcsot a lyukba, így sikeresen kinyitottam a cellámat.

Az ajtó felé vettem az irányt, amin több mint fél órája Nate is távozott, majd nagyot sóhajtva kimentem rajta, miközben imádkoztam, hogy ne legyen senki az ajtó másik oldalán, rám várva. Amikor lenyomtam a kilincset, és nem találtam magam hirtelen senkivel sem szemben, nyugodtan engedtem ki az addig bent tartott levegőt.

Fogalmam sem volt, hogy merre kéne mennem, ugyanis ténylegesen a semmi közepén voltunk.

Teljesen a falhoz simultam, hogy meg ne lássa valaki, hogy kiszöktem, majd lassan elkezdtem megkerülni az épületet, ahová be voltam zárva.

Már teljesen végigsétáltam a bal oldalán, és már éppen át akartam menni a jobbra, viszont amikor kiléptem a fal takarásából, abban a pillanatban vissza is léptem, és újra a falhoz nyomódtam, miközben kicsit gyorsabban kezdtem el venni a levegőt.

Kidugtam a fejem egy pillanatra, hogy újra megnézzem, amit az előbb láttam. Leginkább egy garázsra tudnám hasonlítani. Két férfi volt ott, és... Nate, aki egy széken ült, lekötözve. Már éppen vissza akartam bújni a fal mögé, amikor Nate észrevett, mire kicsit kikerekedett a szeme. Szerencsére a két pasi Nate mögött, és nekem háttal álltak, így nem látták, ahogy Nate elkezd tátogni nekem:

-Írj Cole-nak! - olvastam le a szájáról. Bólintottam, majd újra visszabújtam a fal mögé, ahol nem láttak rám.

Gyorsan előkapartam a zsebemből a telefonomat, és megkönnyebbülve állapítottam meg, hogy azon a ponton, ahol éppen álltam, épp volt térerő.

Megnyitottam a Googlet, és megnéztem a térképen, hogy hol is voltunk pontosan. Leképernyőfotóztam, majd elküldtem a képet Cole-nak, egy kis szöveggel kiegészítve, amiben elmagyarázom, hogy hogy miért is kéne eljönnie értünk a semmi közepére, lehetőleg minél hamarabb.

Visszacsúsztattam a telefonomat a zsebembe, majd újra ki akartam lesni, hogy mi van Nate-el, viszont amikor épphogy kidugtam a fejem a fal mögül, hirtelen egy nálam majdnem egy fejjel magasabb, 40 körüli férfival találtam szembe magam.

-Te is kiszöktél, Avery? - nézett rám felvont szemöldökkel. Meg se tudtam szólalni, elsősorban azért, mert teljesen lefagytam a hirtelen megjelenésétől, másodsorban azért, mert megfogva a csuklómat már húzott is magával a garázs felé, ahol Nate-et is tartották. Amikor beléptünk a helyiségbe, Nate felénk kapta a fejét, és amint meglátott, elkerekedett a szeme, ami valami olyasmit jelentett, hogy „Ne már, téged is elkaptak, Myers?"

A férfi leültetett a székre, majd le is kötözött; nem is próbáltam ellenkezni, ugyanis a pasi egy fokkal erősebbnek tűnt, mint én.

-Mivel kiszöktetek, ezért kénytelenek vagyunk itt tartani titeket, kikötözni, és figyelni rátok, amíg nem találunk ki egy jobb megoldást, és viszünk el máshova - mondta, majd leült egy székre, egy másik pasi mellé, és úgy tűnt, hogy tényleg őrködni fognak. A tekintetüket nem szegezték ránk, hanem egymás mellé fordulva beszéltek valamiről, viszont halkan, emiatt nem igazán értettem, hogy miről. Hiába nem bámultak minket, attól még képtelenség lett volna elszökni, ugyanis vagy meghallották volna, ahogy meglógunk, vagy meglátták volna, a perifériás látásuknak köszönhetően.

-Pszt! Myers! - suttogta Nate úgy, hogy csak én halljam.

-Hm? - fordultam felé, és hajoltam közelebb hozzá, már amennyire a kötél engedte.

-Ugye nem szorította meg a csuklódat az a pali, amikor behozott? - kérdezte aggódva.

-Nem, nyugi - ráztam meg a fejemet.

-Akkor oké - bólintott megkönnyebbülten - Hogy látott meg?

-Éppen Cole-nak írtam, ezért nem figyeltem, és akkor hirtelen ott állt felettem - feleltem.

-Írtál Cole-nak? - kérdezett vissza, mire bólintottam - És sikerült is elküldened? Mert engem is akkor kaptak rajta, amikor neki írtam; viszont a küldés gombig már nem igazán sikerült eljutnom.

-Én még pont el tudtam neki küldeni - nyugtattam meg.

-Hé, mit susogtok itt ennyire? - kérdezte a barna hajú férfi, aki elkapott engem. Hirtelen lebokkoltam, nem tudtam, hogy mit kéne felelni, ugyanis azt nem vallhattuk be neki, hogy épp arról diskuráltunk, hogy úton van a felmentő sereg.

-Éppen azt mondtam Myersnek, hogy... nagyon jól áll rajta ez a ruha - improvizált Nate, mire próbáltam nem összevonni a szemöldökömet a béna válasz hallatán.

-Ti együtt vagytok? - vonta fel a szemöldökét a szőke.

-Hát nem egyértelmű? - bökte meg a másik a könyökével.

-Honnan kéne tudnom két kikötözött emberről, hogy együtt vannak-e, vagy sem?

-Csak gondold át. Amikor bejöttem, a fiú szeme rögtön a lány csuklójára szegeződött, amit én fogtam, és meg tudott volna ölni a tekintetével. Ráadásul ha megfigyeled, akkor olyan mintha nonverbális kommunikációt folytatnának, csupán azzal, hogy egymás szemébe néznek. Plusz, Nate Myersnek hívja Averyt, ami arra utal, hogy vagy úgy tesznek, mintha utálnák egymást, miközben odavannak egymásért, vagy ezen a fázison már túl estek, és már együtt vannak - vázolta fel a helyzetet a barna hajú pasi, be kell vallanom, egész jól.

-Mondd, hány romantikus könyvet olvasol te? - kérdezte a szőke.

-Hát, elég sokat - vonta meg a vállát a másik, miközben én és Nate összeráncolt szemöldökkel hallgattuk a beszélgetést.

***

Fogalmam sem volt, hogy már mennyi ideje voltunk ott a széken ülve, kikötözve, de szerintem másfél óra minimum eltelt.

Unalmamban már a padlón lévő csíkokat számoltam, amikor kicsit fentebb tévedt a tekintetem, és megláttam az ajtóban... Cole-t. Összeakadt a tekintetünk, és amint bólintottam, jelezve, hogy vettem, hogy megérkezett, visszabújt a falak mögé, hogy takarásban legyen.

-Nate - mondtam olyan halkan, hogy csodálkoztam, hogy Nate meghallotta. - Megjött Cole - tátogtam.

-Oké, de hogy jussunk ki innen? - kérdezte némán. Hát, ez egy nagyon jó kérdés.