Ellenségből szövetséges

25. rész

-Sziasztok, kedvenc párocskám! - köszöntött Ross, amikor felvettük a telefont.

-Mi nem... - vágtuk rá egyszerre Nate-tel.

-Tudom, tudom - szólt közbe Ross - Na de, akkor térjünk a lényegre - váltott témát - Elmondom, hogy mi lesz a következő feladatotok: Küldeni fogok nektek kettő címet, az egyikőtöknek majd az egyik helyre, a másikótoknak meg majd a másik helyre kell mennie. Felőlem együtt is mehettek, de úgy lassabb, meg úgy sem mennétek sokra egymással, mert a két rejtvény úgy van megcsinálva, hogy az egyiket csak Avery, másikat meg csak Nate tudja megcsinálni - fejezte be.

-Ennyi? - kérdezte Nate.

-Igen. Azt, hogy ezt miért nekem kellett elmondani, és miért nem vezettek rá titeket, azt nem értem, dehát nem én találtam ki ezt az egészet - mondta - Sok sikert - tette hozzá, majd le is rakta a telefont, aminek addig néztem a képernyőjét, amíg el nem sötétedett, majd Nate-re emeltem a tekintetemet.

-Különváljunk? - kérdeztem.

-Hát, ha Ross azt tanácsolja, akkor igen - vonta meg a vállát.

Mindketten Nate telefonja felé kaptuk a fejünket, ami rezgett egyet.

-Ross küldte a címeket - mondta Nate, miután megnézte a telefonját - Az egyik egy régi orvosi rendelő, a másik pedig egy már bezárt bolt.

-Miért küldenek minket mindig ilyen creepy helyekre?

-Nem tudom, úgy tűnik szeretnek szívatni minket - vonta meg a vállát - Egyébként ezek pár percre vannak egymástól, ha szeretnéd, mehetünk együtt, aztán ott különválunk.

***

Az út elején nem nagyon beszélgettünk Nate-el. Én a lányokkal üzengettem, ő pedig az utat figyelte.

De aztán negyed óra után Eleanor és Maya is hirtelen eltűnt, ezért elkezdtem mindenféle értelmetlen dolgot csinálni a telefonomon. Viszont azt hamar meguntam.

-Mikor érünk oda? - kérdeztem Nate-től.

-Kábé 20 perc - felelte, mire felsóhajtottam. - Az nem is olyan sok - nézett rám - Meg amúgy is, én vezetek, nem te. Te azt csinálhatsz amit akarsz.

-Ezzel burkoltan közölted, hogy unatkozol, és ahelyett, hogy telefononozok, szóljak hozzád valamit? - kérdeztem, mire Nate elmosolyodott. - Hát jó. Én nem tudok mit mondani, de te beszélhetsz ha akarsz.

-Kösz, hogy megengeded.

-Nincs mit - mosolyogtam kedvesen. Aztán eszembe jutott valami. - Nekem amúgy hova kell mennem? Az ijesztő boltba, vagy a még ijesztőbb orvosi rendelőbe?

-A rendelőbe - felelte Nate.

-De jó - dünnyögtem.

-Ha nem szeretnél egyedül lenni ott, akkor mehetünk együtt - ajánlotta fel.

-Nem kell - ráztam meg a fejemet - Élvezem, hogy olyan, mintha egy videójátékban lennénk. De azért ha majd hallod, hogy sikítok, nézd már meg, hogy élek-e még.

-Oké - mosolyodott el.

***

Végül viszonylag gyorsan eltelt a 20 perc. Amikor Nate kirakott a rendelő előtt, intettem neki, majd nagyot sóhajtva bementem a kissé lepukkant épületbe.

Kicsit nyomás alatt éreztem magam, mivel elvileg ezt a feladatot csak én fogom tudni megoldani.

Amikor beléptem az egyik szobába, elkerekedett a szemem. Egy ugyanolyan plüss kutya volt a földön, mint amit még kiskoromban kaptam anyukámtól.

Egyértelműen nem az én, saját plüssöm volt az, mivel az enyém 18 éves, a földön lévő pedig új volt. Viszont teljesen ugyanolyan volt, mint az én kutyám.

Felvettem a földről a plüssöt, mert egyértelműnek gondoltam, hogy azzal kell valamit csinálnom. Viszont bármennyire is nézegettem, nem láttam rajta semmi érdekeset.

Elnéztem balra, és az egyik asztalon megláttam egy szikét. Úgy voltam vele, hogy ha már itt vagyok ebben az elhagyatott rendelőben, akkor vegyem is valami hasznát annak, hogy nem valami jobb hangulatú helyen vagyok, így elkezdtem megműteni a kutyát.

Már szinte teljesen kibeleztem a plüssöt, amikor egyszer csak a sok vattával együtt egy kis papírgalacsin is leesett a földre. Felvettem, majd kinyitottam a papírt.

„Menj át a következő szobába! Negyedik ajtó balra.

-G”

Úgy tettem, ahogy „G” kérte, így hát átmentem egy másik szobába.

Elsőre nem találtam semmit, ezért elkezdtem kinyitogatni a szekrényeket, viszont egy elsősegély dobozon kívül nem nagyon találtam mást.

Már éppen ki akartam menni a folyosóra, és megnézni, hogy jó szobába jöttem-e, amikor megláttam a falra felfestve a szokásos virág szimbólumot, a közepén egy 18-assal. Ezt nem tudtam másképp értelmezni, mint hogy oda kell mennem.

Megkerestem a 18-as szobát, majd amikor beléptem, újra elkezdtem keresgélni. Kinyitottam egy szekrényt, amiben találtam egy mesekönyvet. Normál esetben otthagytam volna, de nem így tettem. Ugyanis ez nem akármilyen könyv volt.

Nem sok emlékem van a kiskoromból, de arra emlékszem, hogy anya minden este ebből a könyvből olvasott fel nekem mesét. A kedvenc könyvem volt.

Már rögtön az első oldalon megtaláltam az újabb üzenetet. Egy rövid vers volt.

„Hogy utad tovább folytathasd,
Most emlékeid között kell, hogy kutatgass.
Gondolj a kedvenc Disney hercegnődre,
És haladj tovább, előre!

-G"

Összeráncoltam a szemöldökömet, majd elgondolkodtam. A kedvenc hercegnőm mindig is Belle volt, viszont nem értettem, hogy ez miért is lenne segítségemre.

Végül elkezdtem járkálni a folyosón, miközben az ajtókon lévő neveket nézegettem. Már majdnem végigértem a szobákon, amikor megtaláltam azt, amelyiket kerestem. Dr. Belle O'Shea - állt az egyik ajtón.

Benyitottam a szobába, majd elkezdtem keresgélni. Az egyik fiókban találtam egy mini széfet, ami számzáras volt.

Volt mellette egy lap, amire rá volt írva, hogy „A szerencseszámod."

Beírtam a széfbe a szerencseszámomat, ami rögtön kinyílt.

Egy papír volt benne, mindkét oldalán egy felirattal. Az egyik oldalon ez állt:

„Gratulálunk! Megoldottál egy újabb rejtvényt.

-G., L.”

Megfordítottam a lapot, és amint elolvastam a feliratot, elmosolyodtam. Egy ideje már sejtettem, hogy kik is ennek az egész rejtvénynek a kitalálói, viszont ahogy elolvastam a szöveget, már teljesen megbizonyosodtam, és a szívem melegséggel telt el.