Aláírt Szerelem || Helluva Boss

44. |Emlékezz Rám|

*21 Évvel Korábban*

~Blitzo~

Alig két sarok és hazaérek. Nem akarok ott lenni, mert pontosan tudom, mi lesz amint megérkezem. Cash megpróbál majd megütni, nekem pedig hárítanom kell. Bár így belegondolva az még a jobbik eset. Inkább engem verjen ezerszer véresre, csak anyához és Barbhoz ne érjen.

A lépéseim monoton hangja csak még szürkébbé teszik a már amúgy is ködös estét, amit üresség tölt ki. Megint könnyek égetik a szememet, pedig alig egy órája sírtam. Csak ezért járok el otthonról egyedül. Hogy kiengedjem az érzéseimet amikről senki más nem tudhat. Az persze más, amikor Fizz és Barb társaságában megyünk elhagyatott helyekre felfedezni pusztán szórakozásból, mert velük el tudom engedni magam. Csak nem úgy, ahogy akkor, ha nem hall senki.

Nekem mindig mosolyognom kell. Előadó vagyok, ebből él meg a családom. Ebből fizetjük anya kórházi számláit. Ha másért nem, érte megteszem. Mosolygok egész nap, aztán este elbújok sírni, mert én ezzel segítek. Ha a legjobb oldalamat mutatom azok felé is, akiket legszívesebben szemen köpnék, talán segíthetek anyán. Cashsel is ezt csinálom. Tűrök. Eltűrök minden ütést, minden megjegyzést, mindent amivel az az ember fájdalmat okozott nekem, akit valaha apámnak neveztem. Az összes apróságot elviselem tőle, és később bekötözöm a sebeimet amiket a keze hagyott rajtam. Kesztyűt hordok, hogy eltakarjam, a hegeket amiket magamnak okoztam, és mosolygok, hogy senki ne lássa, mennyire gyűlölök mindent. És minderről senki sem tud. Nincs olyan, aki tudná, hogy bántom magam. Nem tudja senki, hogy apám ver. És senki sem tudja, mennyire el akarok menekülni innen. Ebből az életből, amit az apám által befeketített sors halott keze vezet. Ebből a testből, ami magán viseli ezer penge nyomát. Ebből a lélekből, amit az évek ugyan megedzettek, de meg is törtek. El akarok futni, de nem tehetem.

Nem hagyhatom magára anyát. Barb már így is amiatt aggódik, hogy talán terhes, Fizz pedig akkora rajongótábort szerzett maga köré, hogy lassan brandet lehetne építeni az arcával, és az emberek még meg is fizetnék. Én maradtam az egyetlen, aki csak kiskatona ebben a seregben. Nincs bennem semmi különleges. Én vagyok Fizz párja az előadásokon, mint artista, de ezen kívül semmi. Tök üres vagyok. Rám senkinek nincs szüksége, kivéve anyát. Csak én tudok gondoskodni róla. És szeretem ezt csinálni. Jó tudni, hogy van aki vigyáz rá, még ha beteg is. Ő az egyetlen, akinek szüksége van rám. Neki kellek. Ő szeret. Ő egyedül.

A gondolataimba merülve hozzáérek valamihez a dzsekim zsebében. A mosolyom akaratlanul is visszakúszik az arcomra, amint kitapintom, mi az. El is feledkeztem arról a pici kristályról, amit még kilencéves koromban loptam el a palotából. Tulajdonképpen nem is emlékszem a Goetia herceg nevére, akivel végigjátszottam azt a napot. Nekem ő csak a kicsi herceg. És ez így van jól. Ő az én kis hercegem. Nyolc év telt el azóta hogy kiraboltam a kastélyukat, de még mindig mosolyt csal az arcomra, ha visszagondolok rá. A kis herceg sokat nevetett. Az ő mosolya őszinte volt és tiszta. Látni lehetett benne, hogy szereti az életét. Akkor még én is szerettem. Emlékszem arra a hatalmas, vörös lombú fára, ami alatt beszélgettünk, főleg az álmainkról. Az enyém már akkor is szokványos volt, és tök elérhetetlen. Fizz árnyékában esélyem sincs a hírnévre. De amit a kis herceg mondott, az megmaradt bennem. A csillagokról akart tanulni, és tudni mindent, ami a világegyetem részét képezi. Ez egy gyönyörű, aranyos álom. És Ő elérheti. Megvan hozzá mindene.
Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lehet az én kicsi hercegem nyolc év eleteltével.

A lépteimnek lassan már nincs is hangja, ahogy befordulok a földes útra. Lehajtott fejjel sétálok, lassan és céltudatosan, de a kezeimet már kivettem a zsebemből, hátha Cash előbb nekem talál jönni, mint hogy egyáltalán beérnék a sátorba. Hiába vagyok erős és kitartó bármilyen verekedésben, jobb az óvatosság.