- D -Day - (Agust D ff.)

- 5.rész -

*Jelen*

Így kerültem most oda, ahol vagyok. Ebbe a sötét árnyékokkal teli helyre, amiről eddig semmi fogalmam sem volt. Apám ismerheti ezeket az embereket? Apám is idetartozott? Nem hinném. Apa tényleg egy nagyon jó ember volt. Mindig csodáltam kedvességét és ahogyan törődött velem. Én voltam ám a szeme fénye! Úgy vigyázott rám, mint egy porcelán babára, amihez, ha valaki hozzáérne biztosan eltörik.

-Ez lenne az orvos ellátó központunk. - mondta az engem kisérő fiú. - Jajj, én buta még be sem mutatkoztam. A nevem Tae, de mindenki V-nek hív. - mondta bátortalanul.

-Én Yana vagyok. - nyújtottam ki a kezemet felé, amit boldogan elfogadott. - Te is ezen a helyen dolgozol?

Lassan bólintott.

-Igen. Én láttam el a sebeidet is. - mutatott az oldalamra majd a hasamra ujjaival.

-Ohh... nagyon szépen köszönöm neked. Izé...ömm....

-Nyugi nem, nem láttalak úgy! - emelte fel védekezőn kezét. Erre felkuncogtam. Megnyugodtam legbelül, bár a kérdésem nem ez lett volna.

-Hálás vagyok érted! Mivel tartozom neked? - mosolyogtam rá újra majd végig simítottam karját. Csillogó szemekkel nézett rám. Majd fülig pirult.

-Se-semmiség. - vakarta meg zavartan a tarkóját. Lassan elkezdtem szétnézni ebben az ismeretlen szobában. Mindenhol csak kötszerek, kötözők, ollók, sterilizálók, tapaszok, szikék voltak találhatók.

- V - szólítottam meg a fiút.

-Igen?

-Mi pontosan hol vagyunk most?

-Daeguban, miért? - kérdezte kérdőn. Megálltam.

-Daeguban? Hogyan? Hisz eddig...

-Ulsanban voltunk, igaz? - kérdezett vissza. Bólintottam.

-Muszáj volt onnan eljönnünk.

-Muszáj volt? Miért? - kérdeztem majd helyet foglaltam egy ágyon. Csak ketten voltunk. Úgy éreztem megbízhatók az előttem álló fiúban. Valamiért másnak tűnt nem úgy, mint a többiek, akiket eddig láttam itt.

-Azért, mert... - nem tudta befejezni, mert kicsapták az ajtót.

-Te most velem jössz! - mutatott rám.

-Mindjárt. - tartottam fel a kezemet majd V-re néztem folytatásra várva. - Szóval miért volt muszáj? - kérdeztem újra. V azonban nem válaszolt. Lehajtotta a fejét és kezét kezdte el nézni.

-Te meg miről pofázol? Hogy mersz egyáltalán visszabeszélni? Látom kurvára nem neveltek meg téged! - kapott hirtelen karomhoz, amit igencsak szorosan markolt. Felszisszentem.

-Ember neked a markoddal diót lehetne törni! Sőt, lehet még sziklát is! - mondtam a férfinak. V nevetni kezdett. Ezzel ellenben elragadóm nem értékelte humoromat.

-Fogd be azt a kicseszett szádat vagy esküszöm összevarrom! - rántott rajtam egy nagyot majd kivitt a szobából. Megforgattam a szememet.

-Engedj már el! Az ég szerelmére! Nem vagyok kislány! Tudok járni anélkül is, hogy fognák a kezemet. - mondtam gúnyosan. Egy laza mozdulattal dobott a falnak. Köhögni kezdtem és a mellkasomat fogtam. Beszorult a levegőm.

-Ha tehetném most rögtön megölnélek te kis... - kezdett fenyegetni, azonban valaki kiléphetett az ajtó mögül, mert rögtön csendbe maradt.

-Gyere be. - mondta hideg hangon. - Csak a lány, te nem. Veled később számolok. - mondta lekezelőn.

-De uram... - kezdett el volna magyarázkodni, mire egy laza mozdulattal kihúzott egy kést és a fickónak dobta. Pár milliméterrel, de a halántéka mellett suhant el a fém. A fickó teljességééig összerezzent. Ezen elmosolyodtam majd felálltam és kihúztam magamat.

-Fosos! - mondtam neki szinte köpve a szót majd egy ördögi mosolyt villantottam rá. A fickó a nyakam után nyúlt, de a mögöttem álló öltönyös férfi megállította őt.

-Távozz! - parancsolta. A férfi még egyszer végig nézett rajtam majd elment. - Most pedig beszélgessünk. - zárta be az ajtót majd leült asztala mögé.

-Először én kérdezek! - mondtam magabiztosan. Rám emelte sötét tekintetét. Azonnal belém szorult a szó. Levegőt is elfelejtettem venni. Miért váltja ki ez az ismeretlen férfi belőlem ezt?