- D -Day - (Agust D ff.)

- 2.rész -

*Elrablásom napja*

Szokásosan felkeltem reggel. Elkészültem és lementem. Apa lent ült a konyhaasztalnál és újságot olvasott miközben kávéját iszogatta. Érkezésemre mindig felkapja a fejét és a világ legszélesebb mosolyát villantja rám.

-Jó reggelt édesem! Hogy aludtál? - jött édeskés hangja.

-Jó reggelt! Kicsit még fáradt vagyok, de jól aludtam. Ma lesz egy vizsgám szóval később fogok tudni jönni haza. - mondta, miközben a reggelimet kezdtem el lapátolni tányéromra.

-Hánykor? Érted megyek!

-Apa már nem vagyok kicsi! 22 éves vagyok! Nem szorulok szülői felügyeletre! Haza tudok jönni egyedül is. - forgattam meg a szememet unottan.

-Tudom, tudom kicsim, de az emberek kiszámíthatatlanok és nem...

-Igen Apa! Tudom! Nem akarod, hogy bármi bajom legyen! Felfogtam. - adtam egy puszit az arcára majd gyorsan belapátoltam a reggelimet és már indultam is.

-Vigyázz magadra nagyon kicsim és ha végeztél...

-Akkor mindenképp hívlak Apa! - mosolyogtam vissza rá az ajtóból. - Szia Apa! Majd érkezem!

-Szia kicsim! Sok sikert a vizsgádhoz! - kiáltotta utánam.

Az egyetemre beérve rögtön legjobb barátomba botlottam.

-Jó reggelt Hobi! - öleltem meg.

-Jó reggelt Yana! - ölelt vissza bágyadtan.

-Már megint sokáig voltál fenn? - néztem rá mindentudón.

-Igen! A hülye vizsga miatt nem tudtam aludni. - vakarta meg tarkóját.

-Nyugi, biztosan menni fog! - simogattam meg karját. Egy mosollyal ajándékozott meg.

-Köszönöm Yana! Na, de siessünk, mert oda is kell érni és az a másik szárnyban van! - húzott maga után.

A vizsgánk véget ért. Épp a terem ajtaja előtt vártam, ahonnan Hobi kijött volna, azonban csodálkozva látom ő már nincs bent.

-Szia! Keresel valakit? - kérdezte egy srác, aki épp visszasétált a terembe a cuccáért.

-Igen. Esetleg nem láttad Hoseok-ot?

-Hoseok-ot? - kérdezett vissza zavartan.

-Igen, magas barna hajú bolondos külsővel. - kuncogtam fel Hobi leírásán.

-Jajj, most már így tudom! - csapott homlokára - De ő már rég nincs itt. - nézett rám összehúzott szemöldökkel. Nincs itt? Hova mehetett?

-Ohh, értelek. Azért köszönöm neked! Szia! - intettem gyorsan a srácnak majd elindultam ki az épületből. Telefonomat kivettem a zsebemből majd Hobi számát kikeresve tárcsáztam. Csörgött... csörgött... csörgött... mi a? Miért nem veszi fel? Lehet elfoglalt és valami közbejött neki. Na mindegy. Ezután felhívtam apámat, hogy most végeztem és megyek hazafele. Újra rákérdezett nem-e jöjjön értem, de visszautasítottam. Apa mindig túl féltő természet volt, de ezt egy percig sem bántam. Szerettem apámat. Ő volt mindig itt nekem. Jóban rosszban. Rengetegszer tartottunk apa lánya estéket. Imádtam őket! Annyit nevetni!

-Hé, figyelj már oda! - jött egy hang hirtelen majd kocsi gumik csikorgása. Az autó éppen, hogy megállt mellettem. Vagyis azt hittem. A jobb lábamat nem teljesen éreztem. Zsibbadt. Lenéztem rá. Nem láttam sérülést. Biztosan csak az adrenalintól.

-Elnézést! Bocsánat. - kértem sűrű elnézéseket a sofőrtől, aki vérszemekkel nézett vissza rám. Valami, mintha azt súgta volna, hogy fussak. Inaim maguktól mozogtak. Ahogy csak bírtam futni kezdtem. Az autó pedig követett. Elkezdtem kivenni a zsebemből a telefont és apám számát tárcsáztam. Kicsöngött aztán... hangposta. Mi a...? Apa mindig felvette a telefonját...

-Állj meg! - ordította hátam mögül a férfi majd hörögni kezdett. Még gyorsabban kezdtem el futni. Küldtem Hobinak egy üzenetet, hogy SOS. Semmi válasz pedig erre mindig rögtön hívni kezdett bármi is legyen. Mi történik? Miért nincs most senki itt velem?! Könnyek gyűltek a szemembe. Nem, nem, nem! Nem szabad most elgyengülnöm. Nagy durranás. Egy puskagolyó hangja csattant mellettem lévő lámpaoszlopon. Mi a franc?! Nem mertem hátranézni. Féltem, ha hátranézek elvesztem az egyensúlyom és elesem az pedig... életemmel is fizethetek.

-A következő a csinos kis combocskáid lesznek! - ordította támadóm. A lábaim kezdtek fáradni. Persze, hogy fáradtak! Szerintem már 1km-ert lefutottam. Istenit! Valaki! Tényleg csak... valaki! Mentsen meg! Kezdtek el újra könnyeim gyülekezni a szemembe, de csak letöröltem blúzom ujjával. Újabb csattanás, azonban ez már nem hátulról jött egy férfi alakja jelent meg a semmiből előttem egy pisztollyal a kezében. Nagyokat pislogtam, hogy kitisztuljon látásom. Egy magas öltönyös fickó volt szájában egy szál cigivel egyik kezében pedig egy karabineres pisztoly, ami felém volt szegezve. Várjunk csak nem... és egy hatalmas puffanás. Felsikítottam majd összerogytam várva, hogy megvalósuljon az elméletem. Összegubóztam a földön. Fejemet a két térdem közzétettem. Karomat, amennyire csak tudtam magam köre fontam. A tüdőm meg nem szűnő levegőhiányban sipított mellkasomban. De nem mertem megmozdulni. Féltem. Hirtelen egy kéz ért hozzám. Nem mertem megmozdulni. Mi lesz, ha megmozdulok és megölnek?

-Most már biztonságban vagy. - mondta...

-Hobi?! - néztem fel a fiúra.