- D -Day - (Agust D ff.)

- 24. rész -

-Szóval így állunk. - mondta. Hirtelen kezét éreztem meg a combomon. Egy jól eső bizsergés futott át gerincem vonalán. - De itt nem úgy mennek a dolgok, ahogy te akarod. - lépett el tőlem.

-Akkor bebizonyítom! - fordultam meg, hogy szembe nézhessek vele most már teljesen. -Adj egy hetet!

Felnevetett.

-Nem - vágta rá egyszerűen majd karba fonta maga előtt kezét egy széles mosollyal. Ohh, hogy az...

-Egy hét és kiállok ellened! - néztem rá határozottan. Rögtön lehervadt arcáról mosolya.

-Te most lenézel? - rakta kezét hirtelen a fejem mellé majd vészesen közel hajolt hozzám. Újra megcsapott kellemes illata, ami elkezdte beködösíteni agyamat. Yana, maradj éber! 

-Nem! Inkább egy, olyan dolognak, ami elérhetetlen. - válaszoltam meggondolatlanul.

-Micsoda? - húzta fel a szemöldökét. Basszus! Miről beszélek?

-Ömm... - fordultam el - Erős ellenfélnek tartalak, aki ellen szívesen megmérettetném a képességeimet. - mondtam, mint valami gép, amit beprogramoztak.

-Hmm... - hümmögte mély hangon -Azt hittem valami másról van szó. - túrt hosszú ujjaival a hajába, amik újra arcába hullottak. 

-Nem! - vágtam rá rögtön. Mégis, mire gondolhatott? 

Úgy nézett rám, mint aki nem hisz nekem.

-Aha - tűrte fel ingjének ujját - De tudod mit? - rákaptam a fejemet - Legyen - mondta, mire örömömben a nyakába ugrottam. Láttam, hogy egy halvány mosoly jelenik meg az arcán, de azonnal el is tűnik. - Egy feltétellel - tolt el magától. Kíváncsian néztem rá. - Ha legyőzlek az ágyasom leszel.

Az arcom rögtön vörösre váltott.  Ez teljesen kettyós...

-Neked elmentek otthonról! - mondtam, olyan magas hangon, hogy még egy operában is megirigyelhették volna ezt a hangnemet. Nevetni kezdett. - Mi van akkor, ha te veszítesz és én nyerek? - kérdeztem egy kis idő után. Újra komolyra váltott.

-Ha ez megtörténik - hajolt közelebb hozzám - Te leszel hivatalosan, ennek a szervezetnek a vezetője. - lökte el magát a faltól majd elsétált. Dermedten álltam. A fejemben megállás nélkül szavai visszhangoztak. Hirtelen bevillant a kép mikor a falnak nyomott és teste hozzám simult. Újra pír borította arcomat. A fenébe már! Koncentrálnom kell! "Ha legyőzlek az ágyasom leszel." Hallottam meg hangját a gondolataimba újra. Áramütésszerű érzés járt végig egyben mégis bizsergető. Megráztam a fejemet. Mi van velem? Ahh, tuti csak a kimerültség... Többet kéne aludnom. Ezekkel a gondolatokkal sétáltam vissza a szobámba.

Mikor beléptem V-be ütköztem.

-Jól vagy? Kicsit sápadtnak tűnsz. - fogta meg karomat és vizslatni kezdett. - A nyakad... - nyúlt volna oda, de ellöktem a kezét.

-Jól vagyok V! - mondtam morcosan majd el akartam lépni mellette, ezzel lezárva a beszélgetésünket, de nem engedett. - Mi az? - néztem fel rá értetlenül.

-Mostanság kicsit furán viselkedsz... - simított végig arcomon kezével. Levegő visszatartva néztem szemeibe. Kinyitottam a számat majd bezártam.

-Csak fáradt vagyok... - néztem el róla. Nem mondhatom el neki, azt ami D és köztem történt.

-Yana, mindig ezt mondod! Biztos nincs valami más is a háttérben? - fogta két keze közé arcomat. Beharaptam alsó ajkamat idegembe. Miért nem tud békén hagyni?!

-Igazad van... - néztem fel rá újra - Végülis... kurva jó érzés, hogy 2 hónapja halt meg az egyetlen szerettem egyben szülőm! Aztán ide kerültem ebbe a pokolnak nevezett világba a semmiből, ahol egész végig azt hallgatom minden élet-halál kérdése! - mondtam egy levegővel. V csak csendben hallgatott engem. - Vagy esetleg attól kéne jobban éreznem magam, hogy...

-Yana... - szólított meg egy halk hang oldalról. 

-Mégis ki a... - kaptam a hang irányába fejemet, de bárcsak ne tettem volna. Arcomról teljesen eltűnt minden arc kifejezésem, mert aki ott állt az nem volt más, mint...

-Xeno... - mondtam lassan kiejtve nevét. 

Mikor azt gondolja az ember, ennél nem lehet rosszabb a sors igencsak közbeszól, azzal hogy, de igenis lehet. Hát nálam pontosan ez történt...