- D -Day - (Agust D ff.)

- 38.rész -

*D szemszöge*

Meredten néztem a képernyőre. Nem... nem, nem, NEM! Nem történhet meg újra velem ugyanaz, mint 15 éves koromban.

- Hé, ki hívott? - szólított meg RM. Zsebre dugtam a telefonom majd mélyen a dohányba szívtam és kifújtam. Le kell nyugodnom... ha nem nyugszom le nagyobb baj is történhet. Át kell gondolnom minden lehetőséget, ami szóba jöhet.

- J-Hope volt az. - mondtam ki egyszerűen. RM szemöldöke hirtelen az eget kezdte el verdesni. Hát valszeg én is, ugyanígy néztem volna, ha ebben a helyzetben ezt mondja nekem valaki.

- Az király, akkor meg van, hogy hol vannak? - nézett rám meglepetten.

- Igen. - mondtam majd eldobtam a cigimet és eltapostam. Komolyan kérdezi ezeket?! Hát nem látja rajtam, hogy szétbasz az ideg??

- És hol?

- Szerinted tudom?! - ordítottam rá majd belerúgtam egyet az autómba. Bassza meg! BASSZA MEG! Megölöm! Megölöm, ezt a barmot! Ha hozzá mer érni Yana-hoz... de csak egy ujjal is! Kinyírom.

- Kivel beszélt a főnök? - jöttek oda többen is. RM mindent elmondott, amit mondtam neki nem rég. Szóval a semmit...

Oh, istenem! Komolyan! Hogy a francba történhetett ez?!

- Akkor most mi lesz?

- Akkor Yana-t elvitte J-hope?

- Mit akar vele csinálni?

Jöttek sorba a kérdések, ami most olaj volt tüzemre. Forrtam, olyan szinten mint még soha eddig életemben. Rég éreztem ezt a mérhetetlen nagy dühöt és adrenalint, ami betöltötte a testemet.

- Mindenki szálljon vissza a kocsiba! - utasítottam mindenkit, mire bólintottak és beültek a kocsiba, így indultunk vissza a szervezethez.

Nem bírtam koncentrálni semmire sem. Minden órában... minden percben... MINDEN KICSESZETT MÁSODPERCBEN, Yana volt a fejemben. Yana, ugye jól vagy még? Meg ne próbálj itt hagyni! Esküszöm, ha megpróbálod vagy csak a gondolata is a fejedbe száll én öllek meg.

Hirtelen ártatlan arca jelent meg szemeim előtt. Csillogó szemei. Telt ajkai. Bassza meg! Meg fogom találni. Biztosan meg fogom találni! Meg kell találjam! Nem hibázhatok. Nem veszíthetem el őt is, bár... Én kavartam bele ebbe az egészbe. Ellepte elmémet a sötétség. Megint az én hibámból sérül meg valaki vagy még rosszabb... meg is hal.

Felkaptam székemet majd a falnak vágtam. A kis tárgy több darabra tört szét. Túlságosan ideges voltam. Minden frusztrált. Minden idegesített. Semmi nyomom nem volt. SEMMIM SINCS! Egy kicseszett rámutató jel sincs! Kurva életbe!

Hirtelen meg fogtam magam majd elindultam le az edző részre. Muszáj levezetnem a feszültségemet, mert ha nem... olyat teszek, amit megbánhatok.

Már napok teltek el, amióta Yana nincs itt. A szervezetben megállás nélkül csak keressük és nyomok után kutatunk. Mi lesz, ha nem találjuk meg élve? Nem D! Erre ne is gondolj! Ütöttem kettőt a boxzsákba. Meg tudom menteni? Meg fogom tudni menteni? Én? Én képes vagyok rá? Felnevettem. Röhejes, miken gondolkodom.

PD szavai jutottak eszembe a semmiből.

"- D majd el fog jönni az életedbe az a lány, akiért az életedet is képes leszel feladni! - mondta, miközben a fejemet simogatta. Eltoltam magamtól.

- Mégis, hogy lehetne egy olyan embert szeretni, mint én? - kérdeztem, amin PD felnevetett.

- Téged csak azt lehet!"

Nevetve ráztam meg fejemet erre az emlékemre. Komolyan már begolyóztam ettől a sok szartól.

- Még, hogy engem szeretni? Badarság! - ütöttem egyre jobban a zsákot. Soroztam és soroztam szüntelenül. Yana szeret engem? Ő tudna engem szeretni? Egy ilyen sötétséggel és gyűlölettel teli embert? Aki csak magára gondol? Aki képes bárkit szem rebbenés nélkül kinyírni, ha akar? Nem, egy ilyen embert nem...

Megállt a kezem a levegőben. Szavai suhantak át gondolataimban.

"D, nem a te hibád. Egyik esetben sem. "

- Hogyne Yana! - nevettem fel újra majd ütni kezdtem a zsákot. - Minden az én hibám! - kezdtem el egyre gyorsabban sorozni a bőrt. A semmiből bevillant az a kép mikor Yana az ölembe ült. Egy jól eső borzongás futott végig a testemen. Bőrömön kezdtem el érezni érintését. Majd ajkait mikor az enyémeken voltak... Basszus! Minél hamarabb meg kell találnom őt! Újra akarom őt érezni. Újra...

- Uram találtunk valamit. - jött be a terembe Jake. Felkaptam rá a fejemet, de ezzel egy huzamban a telefonom is megrezdült. Abban a pillanatban ugrottam hozzá és kaptam fel majd oldottam fel. Egy üzenetem jött J-Hope-tól. Azonnal megnyitottam. Yana alvó arca jelent meg a képernyőmön, amin önkéntelenül is elidőztem. Gyönyörű arca van. Szemei pedig még, annál is gyönyörűbbek, de most azok, békésen voltak lecsukva, bár mikor mellettem volt... Mellettem... igen. Újra közel akarom magamhoz érezni. A karjaimba akarom zárni és magamhoz akarom húzni majd megcsókolni.

Azonban itt nem állt meg az üzenet. Ezután jött csak a fekete leves. Lejjebb görgettem. A kép alatt egy pár soros szöveg volt. Gyomrom összeszűkült. Hányingerem lett. Kezem remegni kezdett.
Az üzenet, így szólt:

"Ha nem sietsz az életével fog fizetni. Az óra ketyeg Yoongi. Soha nem vár, mint ahogy én sem."  

Egyszerű, tömör és végzetes. Akárcsak én.