- D -Day - (Agust D ff.)

- 6.rész -

-Úgy látom, amennyire magabiztosan akartál kérdezni mégsem teszed, akkor kezdek én. - mondta miközben rágyújtott egy cigire. Aztán mintha eszébe jutott volna valami újra csak elnyomta egy hamutartóban. - Mit mondott el neked PD? - fúrta sötét szempárját az enyémbe. Lehet fura lesz, ezt mondani, de életemben nem láttam még ennyire gyönyörűen csillogó sötét barna szempárokat. - Szóval semmit, értem. - kopogtatta meg asztalát az ujjaival, ezzel kizökkentve engem a kábulatomból. - Mostantól velünk fogsz lakni.

-Ezt, hogy érted? - húztam fel a szemöldökömet.

-Úgy, ahogy mondom. Lesz egy szobád, ahol nem egyedül leszel és részt fogsz venni egy kiképzésben.

-Ez olyan, mint valami híres hollywoodi maffiás filmből idéztél volna vagy várj nem is, hanem inkább...

-Hagyd abba. - szinte észre sem vettem, de már mögöttem állt. Ezt mégis, hogy csinálta?

-Ezt, hogy csináltad? - kérdeztem ámultan. Egy halvány mosoly jelent meg arcán, de rögtön el is tűnt.

-Majd a kiképzésen megtanítják neked. - mondta majd hajába túrt.

-Szóval D igaz?

-Igen, de hívj Agust D-nek.

-Rendben D! - mondtam kuncogva. Újra felém ugrott.

-Vigyázz a szádra! Igen hamar baja eshet! - mondta kimérten. Unottan megforgattam a szememet.

-Jólvan D! - már újra le akart szólni mikor nyílt az ajtó. Csodálkozva látom, hogy legjobb barátom lépbe rajta. Ellökve magamtól D-t Hobi nyakába ugrottam.

-HOBIII! Úristen, de jó látnii! - öleltem át szorosan nyakát. - Jól vagy? Nem esett bajod? Téged is idehoztak, hogy biztonságba légy? - halmoztam el kérdésekkel legjobb barátomat.

-Yana... - tolt el, kicsit magától, de visszahúztam magamhoz.

-Jajj, Hobi el sem tudom mondani mennyire örülök annak, hogy itt vagy velem! Azt hittem teljesen magamra maradtam. - meséltem neki szomorkásan.

-Yana... - szólított meg újra majd most teljesen eltolt magától. - El kell mondanom valamit.

-Mondd nyugodtan Hobi! Várj... - hátra néztem D-re durcásan - Picit kimész, hogy megtudjuk beszélni a dolgokat Hobival?

A két fiú hüledezve rázta a fejét.

-Nem kell kimennie Yana. Tudd mindenről itt egyedül te nem tudsz semmiről. - nézett mélyen a szemembe.

-Ezt, hogy érted? - néztem rá összezavarodottan.

-Yana én... - akadt meg hirtelen - Én...

-Te mi...?

-Én is tagja vagyok, ennek a szervezetnek. - mondta ki egy szúszra.

-Ez csak vicc volt, igaz? - löktem meg játékosan a vállát. A fiú azonban lehajtotta a fejét. -Hobi mondd azt, hogy csak viccelsz! - ragadtam meg a fiú pólóját.

-Nem. Nem viccel. - mondta D mögülem - Mind végig a szervezet tagja volt.

-Tessék? - néztem rá teljesen kikerekedett szemekkel - Miért nem mondtad el?

-Ja, mert ezt csak úgy el lehet mondani a másiknak, nem? - nézett rám zavartan.

-Jó mondjuk ebben igazad van. - adtam igazat neki -Mióta?

-Majd megbeszéljük Yana, de most nem ezért jöttem.

-Hát akkor miért? - néztem rá kíváncsian.

-A kiképzésedre viszlek. - súgta halkan.

-Rendben van. Menjünk! - mondtam határozottan. Csodálkozva nézett rám.

-Azt hittem ellenkezni fogsz hisz... utálod az erőszakot! - nézett rám értetlenül.

-De van egy célom, ahhoz pedig kell ez. - mentem az ajtó felé majd kilincsért nyúltam.

-Öröm volt veletek beszélni. - mondtam majd kiléptem az ajtón.

Hobi mellém érve az oldalamon vezetett le valami még undorítóbb helyre. Izgultam és féltem egyben. Ki ne tenné? Én, aki még tegnap boldogan élem az életemet most a szülővárosától van több kilométerre egy számára teljesen ismeretlen helyen. Erre rájön az, hogy a számomra legszeretettebb személy az életemben meghalt. Muszáj megtalálnom a tettest bármi is történjék! Ha, ezért vért kell izzadnom? Hát legyen! Ha ehhez harcművészetet kell tanulnom? Legyen! De addig nem nyugszom, míg meg nem találom a tettest, aki elvette tőlem az apámat.