- D -Day - (Agust D ff.)

- 4.rész -

Mintha egy rossz álomképet látnék magam előtt, bár jelen pillanat azt kívántam bárcsak az lenne. Az a látvány, ami fogadott embertelen volt. Ki képes ilyenre? Mert emberszülöttje biztos nem! Ez inkább egy szörny alkotása volt. Apám bent volt, de nem ember formájában, hanem csak hús és vér formájában. Az egész iroda véráztatta volt. Az én édesapám vérével. Mindenhol szétszabdalt húsok csüngtek. Bárhova néztem. Ereimből a vér is kifolyt. Muszáj voltam közelebb menni. Valami azt súgta menjek apám asztalához. Megpillantottam valami fehéret. Valami van ott, de mi? Egy hófehér levél virított, amin apám kézírása volt. Kezembe vettem majd leolvastam a nevet róla.

"D"

Ennyi volt ráírva. Apám írása volt ebben biztos vagyok. Gyönyörű írása volt. Mindig csodálattal néztem, ahogy formálta egymás után a betűket, amik mintha életre keltek volna ujjai alatt. Lenéztem asztalára, ahol még egy kis batyu volt. Lassan felemeltem majd kinyitottam. Egy fecni volt benne és egy gyönyörű gyűrű. Először a fecnit olvastam el.

"Ezt az én gyönyörű lányomnak. Szeretlek kicsim."

Nem tudtam visszatartani könnyeimet. A gyűrűt az ujjamra húztam. 'Oh Apa! Ki tette ezt veled?' Lépteket hallottam meg közeledni felém, amik cseppet sem voltak ismerősek. 'Apa egy valamiben megegyezhetünk, az pedig az, hogy megkeresem azt, aki ezt tette veled!' Hirtelen felkaptam egy kést, ami az asztalon hevert és az ajtó irányába dobtam.

-Ohh, micsoda meleg fogattatás! - nevetett fel szárazon, miközben elkapta a felé dobott kést. Kikerekedett szemekkel fordultam hátra.

-Mégis, ho...

-Nem érdekelnek a felesleges szavak. - mondta hűvösen. Szinte hangjától kirázott a hideg. Közeledni kezdett felém. A felé dobott kést pedig csak úgy pörgette ujjai közt. Látszott rajta van már benne gyakorlata.

-Ne közelíts! - ordítottam el magamat és kiegyenesedtem, védve már... halott apámat. Megsem állt. -Süket vagy? Azt mondtam...

Egy hirtelen mozdulattal ugrott hozzám. Kezeimet egy könnyed mozdulattal csavarta hátra majd a kést a nyakamhoz szegezte. Lélegzetét a nyakamon éreztem.

-Hidd el jobb nem provokálni engem. - mondta kimérten. Éreztem a fémet a bőrömhöz simulni. Jéghideg volt pont annyira, mint akinél volt.

-Te pedig hidd el, nem érdemes egy nővel packázni. - mondtam majd jól ágyékon rúgtam. Ezzel rögtön összeroskadt.

-Ezért még megfizetsz! - szisszent fel majd tekintete a fehér levélre esett. Gyorsan visszarendezte magát majd a levél után nyúlt, amit rögtön elkaptam. - Add ide szépen. - nyújtotta felém kezét. Én csak néztem továbbra is a szemébe. - Ne akard nehezebbé tenni a helyzetet! - ordított rám. Megráztam a fejemet. Újra léptek zaja csendült fel. Tekintetemet az ajtóra vezettem. Ezt a kis kibillenésemet kihasználva kivette a kezemből a levelet.

-Hé, add vissza! - nyúltam utána, de már a levelet olvasta. Kikerekedett szemekkel nézett hol rám, hol pedig a levélre.

-Uram itt... - megállt az ajtóban két férfi majd csodálkozva néztek körbe a szobában. A tekintetük rám siklott. - Te csináltad?! Ezért megfizetsz! - hirtelen a sebhelyes arcú férfi elém lépett és testével védett.

-Ha hozzá mersz érni megöllek. - mondta, olyan hűvösen, hogy az szinte már vérfagyasztó volt. Csodálkozva néztem az engem védőt.

-Mégis mit képzelsz? Mit csinálsz? - löktem meg a férfit, de az egy lépést sem moccant. Válla felett nézett rám.

-Úgy látom sok baj lesz veled. - mondta gúnyosan majd egy könnyed mozdulattal leütött. Arra lettem már csak figyelmes, hogy teljesen sötét van és hideg. Kinyitottam a szemeimet, de korom sötét volt. Orrom hegyéig sem láttam. Egyáltalán nem volt ismerős a hely. Hova kerültem? A jobb kérdés, miért vagyok itt?