⊒ A 38-as szektor ⊑

5. Együtt és egyedül

Közeledik az első szünetünk, az őszi. Egy teljes hét, amikor nem kell látnom az undok csoporttársaim arcát, és nem kell attól rettegnem az első padban, hogy engem figyelnek e. Szerintem, ki sem fogok mozdulni a lakásból, csak ha nagyon muszáj. El akarok veszni az internet bugyraiban, és végre keresni anyuról cikkeket, amire eddig nem volt időm. Mert, hogy a második héttől kezdve, kemény tanulás várt rám minden egyes este. A tanárok elővették a sötét oldalukat, és bebizonyították, miért ez a legjobb iskola a szektorban. Nem is tud mindenki bent maradni, csak aki szorgalmasan tanul.

A délutáni szakkörök most értelmet nyernek, mert kimondottan pihentetőek egy-egy délelőtti tanóra túlélése után. A szünet előtti, utolsó kosáredzés is ilyen. Valahogy úgy történik, Héli, én, Tj, Jeremy és Brian egy csapatba kerülünk, és a szuper ötösünk legyőzhetetlen. Ettől mindannyian boldogok vagyunk, és senki nem tudja elvenni a jókedvünket. Éppen csapat csere van a pályán, ezért leülünk a kispadra az ellenfeleinkkel, és kifújjuk magunkat. Egyszer csak leül a nővérem mellé Alex, az egyik legjobb kosaras, aki 190 magas, a B osztályba jár, vagyis okos, és népszerű a lányoknál.

- Ismét kitettetek magatokért. Elismerésem! - ahogy ezeket kimondja, Tj mellettem terem, és hallgatózik - Héli, a lábmunkád lenyűgöző. Miért nem tudlak soha kicselezni?

- Nos, Alex, ez csak az én titkom. - válaszol kacéran, amire Tj közelebb hajol, és szinte a hajamat súrolja az arcával.

- Arra gondoltam, mutathatnál nekem néhány trükköt a kinti pályán holnap suli után.

- Már, mint kettesben? - vigyorog Héli - Nem félsz, hogy kárt teszek benned?

A srác felnevet, egészen közel hajol a testvérem arcához, és felel.

- Nem félek, sőt. Bárhol kárt tehetsz bennem...

Én pirulok bele a hangsúlyba, de Héli újra felnevet. Ez az a nevetése, amit olyan sokat hallottam a másik szektorban, vagyis a pasizós. Azt mondta, szóljak rá, ha így látom viselkedni, de most, hogyan is tehetném?! Tetszik neki ez az okos tojás, már egyszer elárulta, hiszen minden lány a suliban, ezzel a sráccal akar járni. Végül igent is mond neki a szerdai kosaras randira, ezért én a kék hajúra nézek. Tj, Héli válaszát hallva, arrébb húzódik tőlünk, és szomorúan lehajtja a fejét. Én megbököm, rámosolygok, aztán megrántom a vállam. Az arcán köszönő vigyor bukkan fel, de megvigasztalni nem tudom. Hiába próbálkozott a nővéremnél év eleje óta, csak azt érte el, hogy idiótának nézi, és gyerekként kezeli. Annyira sajnálom. Pedig tényleg Alen az, aki rendet tesz az osztályban, megvédi a kockákat és a hozzánk hasonló beköltözötteket a gonosz csipkelődőktől. Nem tudom, mit mondhatnék neki, ugyan úgy, ahogy JeremyDennek sem tudom. Én tényleg próbálkozok barátkozni, de csak elutasítást kapok tőle. Jó reggelt, és sziasztok vagyok neki. Persze az implantátumom iránt továbbra is több érdeklődést mutat, mint irántam. Egyszer mondjuk nekem jött edzés közben, akkor bocsánatot kért, és ennyi. Nem is értem, miért agyalok ezen ennyit. Semmi vonzó nincs egy ilyen fiúban. Bár a mosolya, amit néha napján kivillant, mikor a barátnőjével van, az szívet melengető, és az is, mikor jobb szeme elől elhúzza a lila haj tincseit.

Szerda este Héli kilenc óra körül ér haza. Mondtam anyunak, hogy hol van, de azért idegesen várja őt haza.

- Kislányom, azért idecsöröghettél volna, hogy mikor jössz! Tudom, hogy felnőtt nő vagy, de akkor is iskola lesz holnap, és én aggódtam.

- Bocsáss meg anyu. Nem akartam eddig maradni, de így alakult. - villant egy kacér mosolyt, ami kíváncsivá tesz.

- Mi történt? Elárulod nekünk?