⊒ A 38-as szektor ⊑

34. 279-es szektor

Héli és Tj sem akarnak velünk jönni apu sírjához. Pontosabban akarnak, de úgy nem tudjuk összehozni, hogy mind a négyen egyszerre. Újra az az érzés van bennem, hogy sajnálom, nem tudnak velünk jönni, de örülök is, mert kettesben mutathatom meg Jeremynek, ahol felnőttem. A családom egyébként, nem bánja, hogy a két hét alatt mindig vele leszek. Héli csak annyi kikötést tett hozzá, hogy menjünk el vele kosarazni, mikor Tj nem ér rá. Ebbe örömmel beleegyezünk. Az utazást így szerdára tesszük. Kedden nem csinálunk különösebben semmit, csak átmegyünk a lakásukba, segítek rendet rakni, és az utazáshoz szükséges holmikat összeszedni. Korán le is fekszünk, hogy másnap reggel időben elinduljunk.

Akkor kelünk fel, amikor anyu, vagyis fél hatkor. Második éjszaka alszom Jeremy karjaiban, ezért máris nyugodtak az álmaim. Nem riadok fel, és nem forgolódom. Úgy hiszem, ha a vele vagyok, semmi bajom nem eshet. Még az ágyból is alig akarok kikelni, ezért ő kedvesen idehozza nekem a kávét.

- Ilyen ébresztőt minden nap el tudnék viselni. - mondom vigyorogva, ezért ő nevet, és nyom az arcomra egy puszit.

Sajnos nem lehetünk így egész nap, mert vár minket a hosszú út. Anyuval megreggelizünk, majd készítek pár szendvicset az útra. Ezután bepakolunk a kocsiba, elköszönünk Hélitől, aki magától felkelt, és elindulunk.

- Vigyázzatok magatokra, és hívjatok, ha odaértetek! - jelenti ki aggódva anyu, amikor kitesszük a munkahelyénél.

- Minden rendben lesz, jó munkát! - feleljük, majd elhagyjuk a szektort.

Jeremy még soha nem vezetett ilyen sokat egyhuzamban, ezért nem is nagyon beszélgetünk az út során. Az autójában a GPS olyan, hogy a teljes szélvédőre vetül ki egy háromdimenziós, vázlatos térkép, és nyilakkal jelzi, mikor merre kell fordulni, miután hangjelzéssel beállítjuk a koordinátákat. Bármilyen baleset vagy veszély előfordul az odavezető úton, azt az én oldalamon írja ki a program, így nem zavarja meg a vezetőt. Mikor bekapcsolta, először azt gondoltam, eltereli a figyelmét, de szerencsére tévedtem. Pontosan úgy tervezték, hogy minden sofőrnek tökéletes legyen. Így legalább nem kell használnom a papírból készült térképemet, mert tutira eltévednénk. Néhányszor megállunk kicsit levegőzni, és Jeremy kinyújtóztatja magát.

A kocsija ugyan nem hibrid, de használhatunk egy olyan gyorsforgalmi utat, amit az ideköltözésünk idején észre sem vettem. Minket mondjuk, amúgy sem engedtek volna fel az ósdi tragacsunkkal. Döbbenetemre három és fél óra alatt a szektorba érünk. Minden egyes út, és tér ismerős, így vigyorogva nézelődök a lehúzott ablakon keresztül. Az emberek is néznek minket, mert ilyen autó nem sűrűn jár erre felé.

- Hová menjünk először? - kérdezi Jeremy, mikor a belvárosba érünk.

- A szállodához, ahol vigyázni fognak a kocsidra. Jobb lesz, ha gyalog közlekedünk, mert még megfújják.

- Ahogy gondold. - kacag - Bár nem tudom, mit kezdenének az ujjlenyomat leolvasós indítózárral.

Nevetek egy jót, mert erre nem is gondoltam. A helyiek még egy méter sem tudnának közlekedni ezzel a szuper járgánnyal, nem hogy ellopni. Arról meg ne is beszéljünk, hogy összeköttetésben van Jeremy telefonjával, így azonnal látná, merre közlekedik a kocsija.

Meglepődök, mert a szektor legjobb szállodája előtt állunk meg. Sokszor sétáltunk el Hélivel előtte, és mindig azon tanakodtunk, olyan modern és szép lehet-e, mint amilyennek mondják. Az itteni kreditben mérve, azt sem engedhettük meg magunknak, hogy az előtérbe lépjünk.

- Itt fogunk aludni? - nézek Denre csodálkozó tekintettel.

- Igen. Jókat írtak róla a neten, és elég olcsó.