⊒ A 38-as szektor ⊑

33. Szerelemben és félelemben

A maradék két hétben, amikor még Jeremy dolgozik, úgy viselkedek, mint egy nem normális. Alig akarok kimozdulni otthonról, és ha megcsörren a telefon, vagy csönget valaki, kitör a frász. A szobámban is csak akkor tartózkodok, ha aludnom kell, nem kapcsolom be a számítógépemet, és alig nyúlok a mobilomhoz. Jeremyt is idegesítem azzal, hogy sokszor nem veszem fel, és elérhetetlen vagyok az interneten. Ilyenkor hazugságokat kell kitalálnom, pedig nem akarom. Anyu sokat dolgozik, ezért nem vesz észre rajtam semmit, legalább is nem mondja, de Héli igen. Nyaggat. Bökjem ki, miért viselkedek furcsán, de én neki is hazudok. Néha elmegyünk itthonról, főleg sportolni, ekkor meg folyton azt hiszem, követnek. A fekete öltönyös alakokat keresem a szememmel, és ha meglátok egyet, kiver a víz. Eddig még nem történt semmi, de még is félek. Magamat is féltem, és a családomat is. Alig alszom, mert azon stresszelek, valamelyikünket elrabolják vagy megölik. Tj és Jeremy hollétét sem tudom biztosan, így alig várom a hétfőt, hogy végre lássam őket.

Boldog vagyok, amikor hétfő reggel kinyílik a szemem. Mától végre szabad lesz Jeremy, így minden időt vele akarok tölteni. Hélinek is öröm ez a nap, mert kiderült, hogy Alen beosztása is visszaáll az iskolai időszakosra, vagyis csak három estét kell dolgoznia. Az egyik legcsinosabb ruhámat veszem magamra, és sok sminkkel tüntetem el a karikákat a szemem alól. Átfésülöm a hajam, és kiengedve hagyom, mert Den azt szereti a legjobban. A nővéremmel vigyorogva isszuk meg a kávénkat, és reggelizünk meg, aztán a nappaliban várakozunk.

- Szerinted, sokáig alszanak ma? - kérdezi Héli, és az órára néz, ami tizenegyet mutat.

- Elég fáradtak lehetnek, de biztos annyira várták már ezt a napot, mint mi.

Válaszolom, amire Hélitől egy elégedett vigyort kapok cserébe. Csengetnek. Pontosan tudom, hogy ők azok, de még is megrezzenek az ijedségtől. Ezt szerencsémre a tesóm nem látja már, mert azonnal felpattan a fotelból.

- Hali! Megyünk is. - leteszi a kagylót - Gyere Ky!

Nem kell kétszer mondania. Kezembe kapom a kis táskám, és felhúzom a magas sarkú cipőmet. Kártyáinkkal bezárjuk a lakást, és már ereszkedünk is le a lifttel. A fiúkat már messziről látom, ezért felgyorsítom a léptemet, Héli pedig követi a példámat. Mikor kitárul az ajtó, először megdöbbenünk, mert két csokor virággal várnak minket.

- Sziasztok lányok! - mondják, és mosolyogva oda nyújtják nekünk.

Én át sem veszem, hanem egyből Jeremy nyakába vetem magam. Annyira boldog vagyok, hogy épségben látom őket, hogy szinte sírva fakadok.

- Mi a baj édes? Ennyire hiányoztam? - súgja Den a fülembe, mert továbbra is erősen szorítom magamhoz.

- Igen... - csak ennyit tudok mondani, végül elhúzódom tőle.

Megsimogatja az arcomat, rám mosolyog, és megcsókoljuk egymást. Ezután veszem a kezembe a kis csokor tulipán-rózsa hibridet, ami gyönyörű.

- Csinálj vele valamit Jeremy, mert mostanában nem önmaga. - szólal meg Héli, mikor ők is abbahagyják a köszönést.

Megijedek, mert ő, most komoly arcot vág, és úgy néz végig rajtam. Nem akarom, hogy meglássa a rossz érzéseimet, ezért újra a mellkasára hajtom a fejem.

- Történt valami Kyroval? - hallom Tj hangját, ezért rögtön lereagálom.

- Ne aggódjatok értem, csak rosszul aludtam mostanában, és tényleg nagyon hiányzott Jeremy. Nagyon köszönöm a virágot.

Nem felelnek nekem, ezért végre elindulunk itthonról.

Délutánig négyesben töltjük az időt. Együtt ebédelünk, aztán a szektor parkjában sétálgatunk, és kipróbáljuk a nyárra felállított vidámparkot. Minél több idő telik el, egyre jobban megnyugszom. Eleinte nem nagyon beszélgetünk, mert szerintem Jeremy próbálja kitalálni, mi történhetett velem az elmúlt két hétben. Utána már többet nevetgélünk, és a fiúk mesélnek a munkahelyen történtekről. Ma este, mind a négyen nálunk alszunk, mert állítólag olyan kupi van a lakásukban, hogy nem szívesen visznek fel minket oda. Ezt egyáltalán nem bánom. Így anyu nem marad éjszaka magára.