⊒ A 38-as szektor ⊑

46. Ébredés

Az idő egy felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan fogalom, amit mindenki másképpen érzékel. Mindannyiunkkal előfordult már, hogy a napunk túl gyorsan, vagy túl lassan telt el, és mindez attól függött kivel, mit és hol csináltunk. Az unalmas tanítási napok, mintha soha nem akarnának elmúlni, viszont azok az órák, amiben a családunkkal vagy a szerelmünkkel vagyunk, csak perceknek tűnnek, úgy elrepül. És ott van az éjszaka. Nem is hiszed el, hogy nyolc, tíz órán át kiütve voltál, hiszen egy pillanatnak tűnik, még akkor is, ha álmodsz. Mindegy mennyit alszol, mert mikor felébredsz, ugyan olyan rövidnek érzed, mint máskor. Velem sincs ez másképp...

Halk sípolás csapja meg a fülem, és valami fény világít rám, de hirtelen nem tudom még kinyitni a szemem, mert olyan erősnek érzem. Újabb apró szúrást érzékelek a nyakamon, és a testemet elárasztja egy erős anyag. Nagy levegőt veszek, mint mikor feljössz a víz alól. Kinyitom a szemeim, és a mellkasomhoz kapok, mert gyorsan ver a szívem, legalább is én úgy érzem ennyi alvás után. A fejembe is éles fájdalom hasít, ezért megfogom. Most fogom csak fel, hogy ébren vagyok, és vége van a sztázisnak. Felülök, megtámasztom magam a kezeimmel, és körbe nézek. A Nagykövet, Héli és Tj még a fülkéikben vannak, és semmi jelét nem látom annak, hogy ébredeznének. Még is, mi folyik itt?

- Elindult már? Mondhatom? - hallom a semmiből Héli hangját, és ránézek, de nem a fülkéje felől jön.

- Igen, már elindult a felvétel.

Ezt Tj mondja, ezért a mennyezet felé kapom a fejem, és kíváncsian hallgatom a hangszóróból jövő üzenetet. Mit eszelt ki már megint ez a két dilis?

- Kedves Kyro és Jeremy! - kezd bele a nővérem - Ezt az üzenetet akkor kapjátok meg, ha letelt a három év, és mind a ketten felébredtetek.

- Hélivel kitaláltunk nektek egy ajándékot, ami reméljük, jól fog jönni a sok kín után, amit átéltetek. Úgy állítottam be a ti kamráitokat, hogy egy egész héttel hamarabb keltsen fel benneteket, mint minket.

- Szóval, tessék mindent megbeszélni és kibékülni! Jeremy, te emlékezz arra, amit a füledbe súgtam az 1-es szektor fölött.

- Ky, te pedig arra, amit a szobában mondtam neked a bocsánat kérés után. - rövid hatásszünet - Érezzétek jól magatokat, és legyetek ott, amikor mi felébredünk!

- Puszi! Ne viselkedjetek jól! Ja, és anyu teljesen meggyógyult. Megvártuk, amíg a gép befejezi a regenerálását. Pá, pá!

A hangszórók elnémulnak, és újra csend lesz. Így hirtelen nem is tudom, mit kellene érezzek. Hálás vagy mérges vagyok? Egyik sem. Még pedig, azért nem, mert eljut a tudatomig, amit először mondtak. Akkor hangzik el az üzenet, ha MIND A KETTEN felébredünk.

- Jeremy.

Leugrok az ágyról, de a vérkeringésem még nem a régi, ezért hasra esek a földön. Kicsit megütöm a térdem, és a karom, de nem izgat, mert ő is felébredt. Nem tudok rögtön talpra állni, ezért pár lépést négykézláb teszek meg, majd nehezen felállok, és az ajtó irányába futok. Mikor az kinyílik, a folyosó még sötét, mert az egész hajó alvó üzemmódban van. Szép sorban végül feloltódnak a villanyok, de a hely üres, és az egyes gyengélkedő ajtaja is zárva van. Elsőre megrémülök.

- Jeremy! - kiáltom el magam, így a hangom visszhangzik az egész hajón.

Zihálok, és most valóban hevesen lüktet a szívem. Ekkor szétnyílik a gyengélkedő ajtaja, és Den lassan kisétál rajta. Fogja a fejét, és a falnak támaszkodik, de látszólag nincs nagy baja. A testem magától mozdul, annyira örülök, hogy látom.