⊒ A 38-as szektor ⊑

35. Aminek be kell következnie

Szeptember elsejéig a nyarunk csodásan alakul, és nem csak nekem. Még az nap, amikor hazajövünk Jeremyvel a 279-es szektorból, Hélit nagy meglepetés éri. Tj táskástól állít be hozzánk, és azt mondja, a főnöke szabadságra küldte szeptemberig. És, ha nem zavar minket, ő is Hélivel akar addig lenni. A nővéremnek nem kell ennél több boldogság, azonnal beleegyezik. Engem sem zavar, sőt megnyugszom egy kicsit, hogy nem marad egyikőjük sem egyedül a maradék másfél hétben. Már csak anyu miatt kell aggódnom, bár ő a munkahelyén fogja tölteni a legtöbb időt a sok beérkező ügy miatt. Ott pedig kamerák, és biztonsági őrök vigyáznak rá, szóval nem kellene annyira aggódnom.

Tehát hol nálunk, hol a fiúknál alszunk. Többet nálunk, mert én és anyu olyan finomakat főzünk, hogy nem is akarnak leakadni rólunk. Ennek én csak örülök. Néha még a szörnyű igazságról is megfeledkezem, amikor így négyen vagyunk. Pedig nem szabadna, mert akár mikor rajtunk üthetnek. Sokfelé megyünk, például uszodába, kosarazni a parkba, és végre elmegyünk a híres autós moziba. Az sokkal jobban tetszik, mint a másik. Nem akarom, hogy vége legyen az augusztusnak, de még is bekövetkezik. Az utolsó nap alig akarom haza engedni Jeremyt, mert már hozzászoktam a jelenlétéhez, és kijelenthetjük, nem untuk meg egymást. De másnap iskola, szóval össze kell szednünk magunkat.

Szeptember első napja esővel indul. Meleg az idő, ezért a szokásos iskolai egyenruhában lépünk az utcára, és döbbenetünkre Jeremy és Tj nem a metrónál vár minket, hanem a ház előtt. Ez vidámabbá teszi a napomat.

Az iskolához érve sok ismerős arc néz vissza ránk. A karkötőnkkel belépünk a nagykapun, és az aulában hallgatjuk végig az évnyitó ceremóniát. A hirdető kijelző mutatja, ki melyik osztálytermet kapja ebben az évben. Nekünk nem kell helyet váltanunk, ezért ismét a harmadik emeletre megyünk, de az ajtón ezúttal a 16C felirat vár minket. A társaság a szokásos, így mindenki a tavalyi helyét foglalja el. A csoportfőnökünk sem változott, vagyis bohókás, és naiv, így alig figyel rá valaki. Az órarendünk egész jó, nincsenek új tantárgyak. Már csak a szakkörökről kell megtudnunk, mikor lesznek.

Úgy, mint tavaly, a fiúkkal megyünk ezúttal a tornaterembe, és kiválasztjuk, mit akarunk csinálni délutánonként. Tj és Héli mázlista, mert csak kettőt kell választaniuk, mivel betöltötték a huszonharmadik életévüket. Nekünk még három, nekik azonban már csak két évet kell iskolába járni. Ha megérjük. A kosárlabda természetesen az első, amit felveszünk. Brian, és Mr. Damyan örömmel fogadnak minket. Már most tudjuk, hogy az edzések maradnak a keddi napon. A tenisz és a rajz marad még nekem. Felajánlom Jeremynek, hogy átiratkozok sakkra, de ő nem hagyja. Tjtől tudja, mennyire élveztem minden szakkört, ezért ott maradok. Neki a foci, és a sakk lesz megint. Sajnos nem tud rajzolni, vagy nem akar, így akkor külön kell lennünk. Hélinek a tenisz, Tjnek pedig az informatikai szakkör a másik választása. Ez is meg van. Pár nap múlva megkapjuk a végleges órarendet, és én valamiért örülök, hogy elkezdődött az iskola. Itt is valahogy biztonságosabban érzem magam, mint otthon.

Már eltelt három hét azóta, hogy megtudtam, mire készül egy szakadár csoport, valahol a világ másik felén, de semmi nem történt. Talán sikerült rejtve maradnom a Dark neten, hiszen az idegen férfi segített nekem. Azóta nem aktiválódott az implantátumom, és nem is álmodom furcsákat. Remélem, csak túlreagáltam az egészet, és nyugodtan élhetek tovább. Az üggyel kapcsolatos dolgokat így próbálom kiverni a fejemből, és a jelenre koncentrálni.

Az első héten jó formán semmi különös nem történik. Kedden nagyon jót kosárlabdázunk, és megismerünk két új fiút, aki csatlakozik a klubhoz. Nagyon élvezzük a gyakorlást a többiekkel, és szerencsére nem estünk ki a formánkból. Nagyon nincs tanulnivaló, ezért estig Jeremyvel vagyok minden nap, hol kettesben, hol Héliékkel. A hétvégén is nálunk alszanak.

Végül is úgy alakul majd az év, hogy hétfőn van a teniszedzés. Kedden együtt kosarazunk. Szerdán nekem a rajz, Jeremynek akkor a foci. Ennek nagyon örülök, mert együtt végzünk. Csütörtökön nekem és Hélinek semmi, Jeremynek a sakk, Tjnek pedig az info klub. A péntek mindenkinek szabad. Így egyik nap sem megyek magamban haza, bár már nem vagyok olyan paranoiás, mint nyáron.

A második héttől a tanárok bekeményítenek, és már tervezgetik a dolgozatokat. Na, jó, ezt azért nem vártam. Sietnünk kell haza tanulni, és nem lazíthatunk, mint eddig. Péntekre teszik az első nagy matematika dolgozatot, amit még nem nagyon vágok, hiszen most láttam először ilyen egyenleteket. A nővéremnek persze azonnal felfogja az az okos feje, ezért azt mondom neki csütörtökön, mikor pakolászunk az utolsó óra után.

- Héli. Ha haza megyünk, el kell magyaráznod a matekot. Nem nagyon értem, és nem akarok máris rossz jeggyel indítani.

- Jól van. - fordul hozzám - Menj szépen haza, csináld meg a házit, és ha én is hazaérek, segítek.

- Hogy? - nézek rá aggódó tekintettel - Nem jössz most haza?

- Nem. Beülök Tj szakkörére. Kicsit jobban otthon akarok lenni a virtuális világban, ezért maradok.

A fiúk mellettünk teremnek, és azt mondják Héli kijelentésére.

- Most még biztos nem csinálunk semmi extrát. Nem kell itt maradnod. Menjetek haza együtt Kyroval.

Válaszol Tj vigyorogva, amit furcsállok, de igaza lehet.

- De én maradni akarok veled. - feleli Héli, és átkarolja a nyakát.

Tj most Jeremyre néz, aki megfogja a kezem, és így folytatja.

- Akkor majd én haza kísérem Kyrot, ti meg maradjatok együtt.

- Nem kell haza kísérni! - mondom hangosan - Amúgy is sakkra kell menned.

Nem értem, miért ez a felhajtás. Nem lakunk messze, ezért csak felpattanok a metróra, és otthon is vagyok. Annyira azért nem félek, hogy ennyi utat egyedül kell megtennem.

- Biztos? Ellógok sakkról szívesen. És én is el tudom magyarázni a matekot. - mosolyog rám Jeremy, amitől lenyugszom.

- Biztos! Majd gyertek fel hozzánk, ha végeztetek. Akkor elfogadom a segítséged.

Megcsókolom, aztán ő megsimogatja a hajam, és bólint. Összeszedem a cuccomat, egy darabig együtt sétálunk a folyosón, aztán elköszönök Hélitől és Tjtől. Jeremy az udvarig kísér, ahol megölel, és azt mondja.

- Vigyázz magadra. És várj rám.

- Oké. - nevetek - Jó sakkozást!

Még egy utolsó csókot váltunk, aztán kimegyek a kapun.

Miután lehúzom a karkötőmet, és látom, hogy Den visszamegy az épületbe, gyorsabbra veszem a lépteim. Lefutok a metróhoz, ahol sok ember várakozik, és senki sem gyanús. A legtöbb az iskolatársam, és néhány felnőtt, akik munkából mennek hazafelé. Szokásomhoz híven, a jármű végébe megyek, és leülök. A három megálló olyan tíz-tizenöt perc, és már meg is érkezünk a mi leszállónkhoz. Mindenki siet, ezért én a végén szállok le. Már szinte senki nincs ott, ezért tempósabban lépkedek, amikor a lépcsőn két fekete öltönyös, napszemüveges fickó sétál le. Hirtelen megijedek, de gondolom, kikerülöm őket és kész. Kicsit jobbra térek, de ekkor még egy férfi jön velem szemben, és egyenesen felém sétál. A szívem hevesebb ritmusra vált, hátrálok egyet, de már késő. Mögöttem van még egy férfi, és megfogja a két karomat. Tehát itt a pillanat. Ezek most meg fognak ölni. Van értelme sikítanom? Senki sincs a közelben. A metró másik oldala fallal van elválasztva. Hát legyen. Rémülten nézek az előttem állókra, ekkor éles szúrást érzek a nyakamban, és a világ elsötétül.

... ... ... ... ...

Tudom, hogy ez most nem lett hosszú, ezért itt van még egy kis olvasni való:
Díjak és más dolgok a Világomból --> A 38-as szektorról

Ide kérek kommenteket, ha lehet :)