⊒ A 38-as szektor ⊑

3. Oxford Gimnázium

Szeptember elseje, a tragikus nap, ami talán az első rosszul indult péntekünk, mióta a 38-as szektorban lakunk. Szinte felsírok, mikor megszólal a telefonomon az ébresztő óra reggel hatkor. Három metró megállóra van az Oxford, de hamar kell kelnem, mert enyém a 6:15-6:45 tartó fürdőszoba beosztás az első héten. Hélié a következő fél óra, így 7:30 kor el tudunk indulni, és simán beérünk suliba. Ki is dörzsölöm a szememből az álmosságot, és elindulok a fürdőbe. Megmosom az arcom, a fogaim, és átfésülöm a hajam. Ez tart a legtöbb ideig. Mikor kilépek onnan, Héli már a falnak támaszkodva várakozik fehér harisnyában, szoknyában és melltartóban.

- Jó reggelt! Hol a felsőd?

- 'Reggelt hugi. Azt csak induláskor vagyok hajlandó felvenni.

Felnevetek, aztán bemegyek a szobámba, és én is felöltözök. Végül is egy rossz szavunk nem lehet, mert lehet választani, milyen stílusú szoknyát akarunk felvenni. Küldtek egy rövid feszülőset, egy másik rövid, rakott szoknyát, és egy hosszabbat, ami két oldalt felvágott. Én a rakottat választom a mai napra, Héli pedig a minit. A felsőből is hármat küldtek, de az ugyan olyan szabású. Majdnem ujjatlan, magas galléros, elől félig cipzáras, és az iskola logója van rajta. Kaptunk egy pulóvert is hidegebb napokra, és egy blézert az ünnepségekre. Jó idő van odakint, ezért még nem kell a pulcsi. Kaptunk egy névre szóló, chippel ellátott karkötőt is, amivel majd be tudunk menni a suliba, és minden óra elején le kell húznunk a terem ajtónál ezzel jelezve, részt veszünk az órán, vagy elhagytuk a helyszínt. Ha otthon hagyjuk, akkor nem is tudunk bemenni az épületbe, és hiányzást vagy késést kapunk, ha viszont a suliban hagyjuk el, akkor a tanáriban meg tudjuk nézni egy térképen, merre is található. Nem tartom hülyeségnek, de az egész olyan félelmetes, mert tudják, mit csinálunk, és hol vagyunk az iskolában. Szerencsére a szerkezet kikapcsol, amikor kilépünk onnan.

Sikeresen elkészültünk fél nyolc előtt, így még a kávénkat is meg tudtuk inni, ami anya készített nekünk. Végre elindulunk, bár nem tudom, hogy féljek vagy örüljek. Nem nagyon beszélgetünk Hélivel oda felé menet. Ahogy leszállunk a metróról, egyre több Oxfordost látunk, akik hozzánk hasonlóan kitűnnek a tömegből a formaruhájuk miatt. A kapu előtt két sor keletkezik, mert az érkezők bejelentkeznek a rendszerbe a karkötővel. Oldalba bököm Hélit, aki bólint, így mi is a kapuhoz érve odaérintjük a chipet. Kis zöld fény villan rajta, ami csak jót jelenthet.

Mikor belépünk az épületbe, azt sem tudjuk hová kell menni, ezért Héli azt mondja.

- Menjünk a tanárihoz, és keressük meg a csoportfőnökünket.

Helyeselve bólogatok, ezért odaindulunk. Az ajtó nem nyílik, mint múltkor, ezért aggódva nézelődök, aztán meglátok egy kis monitort. Odaérintem a karkötőm, és akkor felvillan egy csomó név.

- Hogy hívják a csoportfőnökünket? - kérdezem, amire Héli előveszi a táskájából a kapott információs lapot.

- Ööö... Mrs. AgenyWarins. Asszem.

Megtalálom a nevet, ezért odaérintem az ujjam, és ekkor a képernyő elsötétül.

- Most, mi van??? - mérgelődik nővérkém, én viszont azt mondom.

- Szerintem sikerült.

Valóban úgy történik. Kinyílik pár másodpercen belül az ajtó, és egy nagyon csinos, ötven év körüli hölgy jön ki. Először elcsodálkozik rajtunk, majd mosolyra fakad, és kellemes hangon megszólal.

- Ti lennétek Kyro és HéliXin? - bólintunk - Örülök a találkozásnak, Mrs. Warins vagyok.

Kezet ráz velünk, majd Héli, kissé félve azt mondja.