⊒ A 38-as szektor ⊑

21. Cs betűs szavak

Másnap olyan történik, ami még jobban összezavar. Az egyik szünetben, még ebéd előtt, Jeremy kivesz a táskájából egy hatalmas tábla csokoládét. Vigyorogva összetöri, és nekilát. Nem akarom, de nem bírom róla levenni a szemem. Ő is észreveszi ezt, ezért azt kérdezi.

- Kérsz?

Elvörösödök, és duzzogva előre fordulok.

- Nem.

- Akkor ne nézz. Zavar, ha valaki néz, amikor a kedvencemet eszem.

Dühös leszek ettől, és még jobban elfordulok úgy, hogy már csak a hátamat lássa. Idióta Jeremy! Muszáj neki ilyen élvezettel ennie azt a giga csokit?! Ráadásul az illata bejárja a termet, amitől összegyűlik a számban a nyál.

- Jeremy, ez isteni! - hallom Tjt, amint rágja - Remélem nem etted meg mind, ami otthon van?

Nem jön rá válasz, hanem nevetnek. Többieket is megkínálja, és mindenki hangot ad a finom voltának, köztük Héli is. Nem bírom tovább hallgatni, ezért nyugodtan felállok, és kimegyek a teremből. A folyosón mérgelődök, mikor előttem terem Brian.

- Szia! Mi a baj? Egészen vörös az arcod.

- Szia. Semmi különös. - beszélek össze-vissza.

Biztos észreveszi, hogy nem akarok őszinte lenni, ezért azt kérdezi.

- Ebédnél foglaljak neked helyet?

- Ja, ja.

- Úgy látom, nem vagy valami beszédes ma. Nem is tartalak fel.

Vigyorog egy kicsit, ezért én bólintok, kikerülöm, és bemegyek a lány vécébe. Még nem egészen nyugszom meg, pedig becsöngetnek, így mehetek vissza az idióták közé. A csokoládé már vagy elfogyott, vagy elrakta, nincs Jeremy előtt, de még mindig érezni az édes karamell illatot. A lila hajú végig követ a tekintetével, ahogy elhaladok előtte, de végül nem mondd semmit. Rohadtul idegesít. Miért kell neki annyira szeretnie az édességeket, mint nekem? És, ne már! Megint Jeremy jár a fejemben, pedig azt kellene inkább kiderítenem, Brian mit szeret.

Azt találom ki, ebédnél megfigyelem a kapitányt, és a végén rákérdezek a dologra. Ugyan azt kéri, mint én, sőt a süteményt is elveszi. Szinte szó nélkül megebédelünk, és jön az igazság pillanata. Lerakja a villáját, a desszert felé nyúl, majd oda adja Ronnak. Csalódottan veszem magamhoz ugyan azt, és enni kezdem.

- Brian. Nem szereted a sütiket? - kérdezem meg egyszerűen.

- Nem nagyon. Semmilyen édeset nem eszek. Mondhattam volna tegnap is, de olyan aranyosan kérdezted, hogy kérek-e a tiédből, hogy nem tudtam nemet mondani. - kedvesen bókol, én viszont csak hamisan tudok erre reagálni.

De ez még nem a világ vége! Ettől még szerethetem! Ámítom magam, és reménykedek.

A remények sajnos a következő hétben egyre halványabbak. El kezdünk beszélgetni valamiről, és mindig a kosárlabdához lyukadunk ki. Persze, ő is sok mindenről kérdezget engem, de a vége mindig ugyan az. Már kezdem azt hinni, Brian csak azért akar velem lenni, mert jól kosarazom, és talán azt gondolja, ezért lennék neki megfelelő partner. Aranyos, és tud vicces lenni, de a túl komolysága, már kezd zavarni. Én tényleg mindent elkövetek, hogy jól érezzem magam vele, de a következő héten, már nem bírom tovább. Megint elhívom magunkkal, ezúttal pizzázni, de ő még maradna az udvaron edzeni. Már hulla fáradt vagyok, ezért mondom, hogy inkább holnap maradjunk suli után dobálni egy kicsit. Boldogan beleegyezik, és végül egyedül megyek haza.