⊒ A 38-as szektor ⊑

30. Végső játszma

Az aréna dugig telt emberekkel. Nehezen hiszem el, amikor kijövünk az öltözőből, és a pályára lépünk. Ráadásul a négy sarokban, négy kamerát állítottak fel, mert a szektor tévécsatornája, élőben fogja közvetíteni. Azt hiszem lámpalázas lettem, és mindjárt el fogok ájulni. A lányok észre is veszik rajtam, ezért Jane, és Cloe átfogják a karomat, és kedvesen biztatnak. Az iskolánk emblémájával jelzett oldalra sétálunk, ami olyan, mint egy VIP lelátó. Az előző meccsek alatt nem használta senki, mert az ilyen döntőkre tartják fent a csapatoknak. Kényelmes, több sorban elhelyezett székek, ahol minden tag elfér. Fogas a törölközőknek, és a ruháinknak. Hűtőszekrény vízzel megpakolva. Szóval minden megvan, ami egy meccshez kell.

Mindannyian itt vagyunk, és most végig nézek a csapaton. A lányok közül, csak Héli és én vagyunk a mezünkben, a fiúk közül pedig Jeremy, Tj, Brian, Ron, Huan, és még August. Rózsaszín-fehér, mint az iskolánk színe. Rajtunk a nadrág és a felső is feszesebb, és rövidebb, mint a fiúkon, de pont kényelmes. Én még térdig érő harisnya zoknit is felvettem. Még mindenkin pulóver van, amíg el nem kezdődik a bemelegítés. Az edző nagyon ideges, talán még sosem láttam ilyen feszültnek. Zsebkendővel törölgeti a homlokát, mert izzadság cseppek hullnak le róla. A meccs bírója halkan megfújja a sípját, ezért a két csapat bemelegíthet. Leveszem a pulcsim, és utoljára megnézem a hajgumit a fonott copfom végén.

A táborban az ellenségünkről is néztünk egy videót, de most jobban szemügyre veszem őket. Harvard Gimnázium. Milyen ironikus, hogy ők is egy régi egyetemről kapták a nevüket. És ők a második legjobb iskola a körzetben, miért is ne. Akik a pályára sétálnak, mind fiúk. Magasságban hasonlóak, és testfelépítésben is, ahogy innen látom, bár van egy-két nagyobb darab. Hirtelen meglátok egy lányt is, akitől igazán megijedek. Magassága vetekszik Ronéval, és széltében is, de nem kövér, hanem csupa izom. Copfba fogta a haját, és rádob a palánkra. Szinte megremeg a pálya. Héli ekkor megáll mellettem, és átkarolja a nyakam.

- A neve Sasha Kurkonov. Idén került a csapatba, mint mi. Durva.

- Az... - nyelek egy nagyot - Mit akarsz kezdeni vele?

- Te és én semmi képen nem kerülhetünk vele egy-egy ellen. Majd a fiúk elszórakoztatják. Szükségünk lesz a szuper hárompontosaidra.

Bólintok, aztán nem is figyelem őket tovább, mert csak ideg betegebb leszek. Könnyed dobásokkal melegítek be, mert nem akarom rögtön leleplezni a képességeimet, úgy ahogyan a többiek sem. A kijelzőkön megjelenik egy számláló, ami azt mutatja, hogy tíz perc van a kezdésig. Szétnézek a nézők között, és meglátom a helyünk mellett anyát. Vadul integet, ezért Hélivel, Tjvel és Jeremyvel odaszaladunk hozzá.

- Sziasztok! - mosolyog ránk - Adjatok bele mindent! Majd jó hangosan fogok nektek szurkolni!

- Igyekezni fogunk! - mondja Héli, és nincs is időnk több csevejre, mert az edző magához hívat minket.

Mind köré gyűlünk, és elmondja az első stratégiát.

- Héli két percig a padon marad, addig Huan helyettesíti, és Brian irányít. Ron fog ugrani a labdáért, Jeremy egyből megy a kosárhoz. Kyro, neked kell bedobnod ez első kosarat, ezért maradj a felezővonalnál. Ha mellé megy, amit kétlek, akkor Den megszerzi a lepattantót, és ő dob. Utána folytassátok a szokásos stratégiával. Hajrá Oxford!

Az utolsót mindannyian kiáltva mondjuk, és mindjárt kezdődik is. Idegesen fújom a levegőt, mert nem gondoltam, hogy rögtön be kell vetnek az aduászomat. De legyen. Jeremy hangtalanul mellém lép, megfogja a kezem, és nyom egy puszit a homlokomra.