⊒ A 38-as szektor ⊑

28. Tettre készen (+16)

Más fél hét múlva kerül sor a negyeddöntőre, így megint repül az idő. Éppen, hogy haza érünk a táborból, és már izgulhatunk a meccsek miatt. Jeremy és Tj másnap már mennek is dolgozni, ezért kihagyják az edzést, aminek senki nem örül, de nincs mit tenni. Még jó, hogy a meccsek napján nem dolgoznak. Én és Héli otthon unatkozunk, ezért nem mondanám, hogy jól kezdődik a nyári szünet. Jól emlékszem a tavaly nyárra, amikor felfedeztünk, és elmúlattuk az időt együtt. Persze nem baj, hogy a nővéremmel kell lennem, de most mind ketten inkább a szerelmünkkel töltenénk a szabad időnket.

Június 25.-én izgalommal ébredek. A sporttáska, amiben a mezem, és a cipőm van, már tegnap összekészítettem. Hamar felöltözök, és megyek reggelizni. Mivel hétköznap van, ezért anyu nem tud eljönni velünk, de hagy egy üzenetet a konyhában.

„Sok sikert a meccshez! Tudom, hogy ügyesek lesztek, és nyerni fogtok. Gondolni fogok rátok! Hívjatok, ha vége van. Puszi, anya."

Csak mosolyogni tudok ezen, mert annyira aranyos. Héli sem reagál másképp.

- Nekünk van, a legjobb fej anyánk a világon! - mondja, miközben eszünk - Örülnék, ha ő is boldog lenne, és találna valakit magának. Mit gondolsz Ky?

Automatikusan a falon lévő fotóra pillantok, amin a családunk van, apuval együtt.

- Elég sok idő eltelt már. Szerintem is megérdemli a törődést, és hogy ne legyen egyedül.

- Akkor ezt meg is említem majd neki. Lassan idő van. Induljunk.

Egyetértek vele, így megiszom a maradék kávémat, és elindulunk az aréna felé.

Elég nagy tömeg jött össze, pedig nem gondolom, hogy az iskolák közötti bajnokság olyan nagy szám lenne. Üdvözöljük a többieket, akikkel a kapuban találkozunk, és rögtön elmegyünk öltözni. A mérkőzés pontosan tíz órakor kezdődik, és párhuzamosan fog zajlani a négy csapat között. Az a két csapat, aki ma veszít, két nap múlva fog játszani a dobogós harmadik helyért. A nyertes csapatok döntő küzdelme 28.-án lesz, azaz vasárnap, déli kezdéssel. Ott akarok lenni a döntőn, ezért mindent bele fogok ma adni!

Az ellenfelünk egy művészeti középiskola, aminek a csapata csak fiúkból áll. Az edző úgy dönt, hogy én csak az első, és az utolsó negyedben fogok játszani. Héli rögtön az első negyedben a padon marad, de csak azért, hogy elemezze az ellenfelünk mozgását, és taktikáját. Utána végig játszik. Elég szoros a mérkőzés, néhányszor le is hagynak minket, de mindig kiegyenlítünk, és 73-69-re megnyerjük a meccset. El sem tudom mondani, mennyire örül a csapatunk annak, hogy bejutottunk a döntőbe. Az edző el is mondja, hogy a következő pár napban jól pihenjük ki magunkat, és mindenki legyen csúcsformában vasárnap.

Hazafelé felhívjuk anyut, aki szintén boldog a hírtől, aztán a fiúk meghívnak minket ebédelni.

- Héli az az utolsó dobásod, nagyon király volt! - dicsérem a nővérem, miközben az ételt várjuk - Szerintem, még sosem ugrottál ennél magasabbra.

- Köszi! Gyakoroltam rá eleget, hiszen tudod.

- Te is szuper voltál Kyro! - vigyorog rám Alen - A hárompontosokban sosem foglak tudni leelőzni.

- Ez nem verseny Tj. - szakítom félbe - Egy csapat vagyunk, és te ugyan olyan jó távdobó vagy, mint én. Sőt, te bármilyen lehetetlen helyzetből képes vagy kosárra dobni. Nekem viszont stabil állás, és koncentráció kell.

- Ez igaz, de neked ott van a szuper dobásod, amivel a félpályától tudsz betalálni. Az nem semmi! Ma be sem vetetted.

- Szándékosan. Tartogatom a döntőre.