⊒ A 38-as szektor ⊑

37. Rejtélyes bizalmasok

- Te?... Miért?

Akadozik a hangom, mert azt hiszem rosszul látok. Az ismerős rozsdabarna szempár néz rám aggódva a látást segítő készülékével, ami most kéken világít.

- Kyro. Mi történt veled? - kérdezi még egyszer, de már düh is árad a hangjából, letérdel hozzám, és meg akarja érinteni az arcomat.

Elhúzódok tőle, mert még mindig nem hiszem el, hogy a megmentőm nem más, mint Jeremy.

- Ki... Ki vagy te? - kérdezem félve.

- Én vagyok az, Jeremy. Ne félj.

- Nem! Te nem lehetsz Jeremy! Miért nézel úgy ki, mint ő? - a szemembe könnyek gyűlnek, mert ha tényleg ő az, az olyan lenne, mintha megint belém rúgnának.

- Hidd el, én vagyok. Nézd. - előhúz valamit a pólója alól - Ezt a nyakláncot tőled kaptam pár hete. Már tudom, miért búcsúztál el akkor. Mert féltél ezektől. De már nem kell félned, mert eljöttem érted.

Most nem felelek. Rápillantok a nyakláncra, ami valóban tőlem van. Még a monogramunk is rajta van, így el kell hinnem, hogy ő az én Jeremym. Sírni kezdek, mert ez azt jelenti, hogy végig hazudott nekem. Már megint nem tudom, ki csoda ő valójában, és kétségeim támadnak az érzéseit illetően is.

Odakint egyre hangosabbak az őrök, és valószínűleg nyitogatják a cellák ajtaját, hogy megtalálják a betolakodót. Jeremy ezt érzékelve felpattan, a hátam mögé lép, és elvágja a kezeimet összekötő kötelet.

- Azonnal indulnunk kell Ky. Még meg kell találnunk anyukádat és a Nagykövetet.

Amint megszabadulok a kötéltől, előre húzom a karjaim, és fájdalmasan felnyögök. Végre megtörlöm a szemeim, és megpróbálok felállni. Nem vagyok stabil, ezért Jeremy fel akar segíteni, de én ellököm magamtól. Csodálkozva néz rám, amire azt mondom.

- Addig nem megyek veled sehová, amíg el nem magyarázod, miért! Miért vagy pont te a zirgon Nagykövet embere? Kérlek, most az egyszer, ne hazudj nekem.

Nem akarok ránézni, mert félek, újból sírva fakadok. És meg sem mozdulok, amíg rendes választ nem ad.

- Nagyon sajnálom, de nem mondhattam el neked. Pedig akartam. - kis szünetet tart, de én nem hatódok meg - Valóban a Nagykövet embere vagyok, és nem csak az. Én egy zirgon vagyok.

Egy pillanatra a szívem is megáll az utolsó mondattól. Visszhangzik a fejemben a szava. Zirgon vagyok. Jeremy igazából zirgon. Ezzel csak még jobban összezavar, és a döbbenettől levegőt sem tudok venni. Az arcába nézek, ami őszinteséget, és sajnálatot tükröz. Mit is mondhatnék erre? Még soha nem csalódtam annyira senkiben, mint most benne. Már sírni sincs erőm ettől fájó érzéstől. Végül megint elfordítom a fejem, és leroskadok az ágy szélére.

- Kyro. - guggol le elém, és a szemembe néz - Tudom, hogy ezt nem így kellett volna megtudnod, és tudom, hogy soha többet nem fogsz hinni nekem. De kérlek! Még most az egyszer, bízz bennem, és engedd, hogy megmentselek!

Nagyon jól gondolja. Pontosan ezt érzem. És csak azért fogok most vele menni, mert a Nagykövet azt kérte, bízzak az embereiben. Emberei... Inkább zirgonjai. És azért, mert csak ő segíthet, hogy anyut megmentsük. Kicsit bólintok a fejemmel, ezért ő leveszi a pulcsiját, és óvatosan rám teríti. Amíg belebújok, a sebeim megint felélednek, és az egész testemet elönti a fájdalom. Nem tudok, nem hangot adni ennek, ezért Jeremy dühösen azt mondja.

- Ha találkozok azokkal, akik ezt tették veled, kinyírom őket.

A hangsúlya félelmetes, de ugyan akkor jó értelemben szívet markoló is.