Kötődés

9. fejezet

           

Amikor hétfőn belépek a könyvtárba, ahol Reeddel lesz találkozóm, úgy érzem, végre a szerencse mellém állt, amikor meglátom, hogy Elice és három másik pomponos lány az egyik asztalnál gyűlt össze. Valami beadandón dolgozhatnak, mert az asztaluk tele van könyvekkel és jegyzetekkel. 

-            Sziasztok, csajok! – köszönök nekik oda jókedvűen.

-            Nahát, Effie, sosem gondoltam volna, hogy te valaha is feltűnsz itt a könyvtárban. Igazából eddig abban sem voltam biztos, hogy tudsz olvasni. – Elice-nek persze fogalma sincs róla, hogy amúgy kitűnő tanuló vagyok. 

-            Jaj, nézd már, hogy te milyen kis kedves tudsz lenni – felelem ironikusan, majd nevetve otthagyom őket.

A tervem már össze is állt a fejemben. Csak el kell érnem, hogy lebukjunk, és Elice mindenképp megtudja, mit csináltam az álomfiújával a leghátsó sorban. Az sem érdekel, ha ezért egy hét elzárást fogok kapni.

Reed tényleg ott vár a terem leghátuljában, amit könyvespolcok fognak közre, így egy kis sarkot kialakítva, ami rejtve marad a kíváncsi szemek elől. Amikor meglát, kertelés nélkül a csípőmre csúsztatja a kezét, és magához húz, majd végigméri a testem.

-            Tetszik, amit látsz?- incselkedem.

Reed a szemeit a lábam meztelen részein legelteti, majd a vállamra teszi a kezét, és a könyvespolcnak tol. A tenyerét a fejem mellé támasztja, így közrefogva azt, elzárva a meneküléstől. Nem mintha az lenne a célom. 

-            Rohadt szexi vagy! – mondja mély, érzéki hangon, és teketória nélkül szájon csókol.

Teljesen úgy érzem, uralkodni akar rajtam, pedig most az én szabályaim szerint fogunk játszani. Nem vált ki belőlem jó érzést a csókja, egyszerűen csak meglepett vele, de nem húzódom el. A számhoz préseli az ajkát, és megpróbálja kinyitni a száját, de ezt nem akarom engedni, ezért a mellkasára teszem a kezem, és eltolom magamtól. Reed értetlenül néz rám. Figyelemelterelésképp megint magamhoz rántom. Zajt kell csapnom. Miközben Reed az ingem gallérjánál csókolgatja a bőröm, észrevétlenül lelökök egy könyvet, ami a súlyánál fogva, zajos puffanással ér földet. Reed felkapja a fejét, és a könyvre néz, de két oldalról megragadom az arcát, és ismét a számhoz húzom. Már hallom is a lépteket, amik mindjárt lebuktatnak minket, ezért átölelem Reed nyakát. Mrs. Hoppyból, a könyvtárosból, apró nyikkanás tör ki, amikor meglát minket. Szinte röhejes, amikor elkapja Reed ingjének hátulját, és lehámozza rólam szerencsétlent.

-            Már megint te, Seth?

-            Hé, nyugalom, nem csináltunk semmit! – emeli fel védekezőn a kezét Reed.

-            Azt látom. Na nyomás az igazgatói irodába!

Reed felém néz, megrántja a vállát, aztán nagyképűen elmosolyodik. Úgy látszik, nem én vagyok az első, akivel lebukott már itt. Emiatt viszont szégyellem magam.

-            Miss Lockhart? – néz rám mérgesen Mrs. Hoppy.

-            Mi az? – kérdezem ártatlanul.

-            Ha nem akarja követni Mr. Reedet, akkor azt ajánlom, keresse meg a következő óráját.

Miközben kifelé megyek, elkapom Elice gyilkos pillantását. Rávigyorgok, csak hogy tovább bosszantsam. Esküszöm, ettől máris sokkal jobb napom lett, és megérte ez az egész cirkusz Reeddel. Feléjük intek, mire mind utálkozva elfordulnak tőlem. Majdnem hangosan felnevetek. Pontosan ezt a reakciót vártam. Most legalább már tudja, kivel kezdett ki.