Kötődés

30. fejezet

Pénteken reggel Lucas ismét jön suliba, de mindenki próbál természetesen viselkedni. Ebédnél főleg az a téma, hogy J. J.-nek végre sikerült felhoznia a matek jegyét, így esélye lesz bekerülni az egyetemre, ahova annyira szeretne. Nagyon örülök neki, tudom, hogy mennyit készült és tanult éjszakákon át, hogy sikerüljön neki. Egy nap remek mérnök lesz majd belőle. Úgy beszéljük meg a srácokkal, hogy amíg J. J. elviszi Lucast a Chuk-E-Cheese-be, addig mi feldíszítjük a házat, aztán elrejtőzünk, hogy amikor megérkeznek, Lucas ne sejtsen semmit.

Ma nincs a srácoknak meccse, így suli után Campbell, Scott, Parker és én azonnal hozzánk megyünk. Míg a fiúk boldog születésnapos dekorációt akasztgatnak fel, addig én lefoglalom magamat a konyhában, és előkészítem a kaját. Lucas születésnapi tortája már a hűtőben várakozik, Julie intézte el az egyik cukrász ismerősével, akivel az esküvőkön együtt szoktak dolgozni. A torta amúgy zseniálisan néz ki. Négyzet alakú, és egy tökéletes focipálya van megcsinálva rajta marcipánból, a tetején pedig „boldog szülinapot" felirat van írva. Egy Lucas marcipánfigura ül a torta szélén a focis mezében, amin rajta van a neve és a száma. A Lucas figura egy lapot és ceruzát tart a kezében. A lapon a Brown egyetem logója látszik, de ezt csak akkor lehet észrevenni, ha nagyon közelről, tüzetesen nézi az ember. Remélem, tetszeni fog neki, és nem lesz túl mérges, amiért a háta mögött szervezkedtünk.

Miután a fiúk végeznek, ők is hazamennek átöltözni, hogy visszaérjenek, mire J. J. meghozza Lucast. Felszaladok az emeletre készülődni. Miután lezuhanyozom, gyorsan kisminkelem egy kicsit az arcomat, és megcsinálom a hajamat. Elöl, a bal oldalamon befonom a fülemig, a többit pedig kiegyenesítem. Fekete szoknyát húzok, ami épp megfelel egy ilyen alkalomra. Egyszerű, de pont ott simul rám, ahol kell, így kiemeli az alakomat, és pontosan annyit mutat a mellemből, ami tökéletes.

Épp a szandálomat ügyeskedem a lábamra, amikor valaki csenget. Az órára kapom a tekintetemet, az nem lehet, hogy máris itt vannak, ahhoz még túl korán van. Biztos, hogy valamelyik tökkelütött benézte az időt, vagy nem volt képes felfogni, hogy hétre legyenek itt, pedig most még csak fél hat van. Mindenesetre leszaladok a lépcsőn, hogy megnézzem ki az.

- Túl korán jöttél még nem vagyok készen... - mondom bosszankodva, miközben felrántom az ajtót, de azonnal elakad a szavam, ahogy meglátomLucast a verandán ácsorogni.

Meglepetten néz végig rajtam, és én is döbbenten nézek rá. Gyorsan teszek egy lépést előre, és behajtom magam mögött az ajtót, nehogy meglássa a boldog szülinapos girlandokat.

- Hát te? – kérdezem zavartan.

- Én csak...tudod, J. J. és én elmegyünk kajálni – zavartan a barátunk háza felé mutat -, és gondoltam, megkérdezlek, nincs-e kedved jönni. De látom, épp készülsz valahova? – kérdezi óvatoskodva, közben azt nézi, ahogy egy lábon bohóckodom, mire végül sikerül a szandálom pántját a sarokhajlatomra csúsztatnom. Ahogy felegyenesedem, a szandál magas talpa miatt a szám majdnem egy vonalban kerül az övével. Egy kissé hátrébb húzódom, hogy eltakarjam a testemmel az ajtórést. Most mégis mit mondjak neki? Hogy a te meglepetés szülinapi bulidra öltöztem ki?

- Hát én... épp csak... nemsokára találkozom valakivel – hebegem.

Lucas arca a válaszomra megváltozik. Eltűnik a zavartság, helyette most inkább mérgesnek tűnik. Szörnyen érzem magam. Szegény biztosan azt hiszi, hogy ahelyett hogy vele tartanék a születésnapján, inkább lepattintom valaki másért.

- Rothadtberggel találkozol? – kérdezi szinte fogcsikorgatva.

- Ne hívd így! A neve Rothenberg - korholom.