Kötődés

2. fejezet

Épp elmélyülten bámulom az előző esti baseball meccs összefoglalóját, amikor J. J. dübörgő léptekkel leszáguld a lépcsőn. Bevágódik mellém a kanapéra, amitől az besüpped, én meg felé kezdek dőlni. Azonnal látom rajta, hogy valami nyomasztja, mert a nagyujjkörmét rágja.

- Megint összevesztek a szüleid? – kérdezem aggódva. Sajnos náluk ez mindennapos.

- Nem. Most másról van szó – tördeli hatalmas mackó kezét.

Felkapom a kapcsolót, és kinyomom a tévét, biztos, hogy valami fontosról lehet szó, ha így viselkedik.

- Holnap jön meg Cassie, és meg akarom lepni valamivel, mert egy éve lesz, hogy összejöttünk az évnyitó bulin. De segítened kéne kiválasztani. Azt hiszem, egy nyaklánc jó lenne, valami aranyos medállal.

- Én segítsek? – lepődöm meg.

- Igen, te is lány vagy!

- Igen, de... de – habogom. Mégis mikor hallott engem ékszerekről beszélni? De szegény olyan kétségbeesetten néz rám, hogy nem tudok nemet mondani neki. – Rendben, oké, veled megyek – sóhajtom. - De az én kocsimmal megyünk – jelentem ki.
Odakint olyan nagy a hőség, hogy nem bírnám ki J. J. lerúgott terepjárójában, amiben évezredekkel korábban tönkrement a légkondi, és azóta sem volt képes megjavíttatni. Felém nyújtja a kezét, és olyan lendülettel húz fel a kanapéról, hogy azt hiszem, kiszakad a karom.

- Upsz, bocsi. Néha elfelejtem, hogy nem haver vagy – szabadkozik, majd megpaskolja a fájós vállam.

Összesen három óra és negyvenkét percbe telt J. J.-nek kiválasztania egy hülye köves nyakláncot Cassie-nek. Nem is értem, hogy engem minek hozott magával, hiszen semmilyen érdemleges véleményt nem tudtam kinyögni egyik darabról sem. Ahogy kilépünk a bevásárlóközpontból, megcsapja az arcomat a fülledt meleg levegő. Úgy érzem, felgyullad a testem, és alig kapok levegőt. Miért épp Floridába kellett költöznünk, miért nem tudott George leszerződni mondjuk a Minnesota Vikingshez? Amikor beszállunk a kocsiba, gyorsan beindítom a motort, és a légkondi nyílásához tartom az arcomat.

- Te aztán tényleg rosszul viseled a meleget – gúnyol ki a barátom.

- Utálom – morgom. - Londonban jelenleg tizenöt fok van, és esik az eső. – J. J. csak röhög rajtam.

- Menjünk el Peep papához, egy fagyi kehely jólesne – mondja, mire bólintok. J. J. vet még egy elégedett pillantást a nyakláncra, mielőtt a kesztyűtartóba dugja.

- Cassie biztos odalesz érte – mondom. Ha már a kiválasztásnál nem tudtam segíteni, remélem, ezzel támogatni tudom egy kicsit.

- Biztosan kedvelni fogod. Cassie irtó aranyos lány.

- Biztosan – válaszolom elgondolkozva.

Lassan kezdem megszokni, hogy az emberek megbámulnak J. J. mellett, hiszen ő közel két méter magas, nagydarab focista fiú, míg én hozzá képest maximum egy játékbabának tűnök. Mit sem törődve az emberek méregető pillantásával, az autóból kiszállva Peep étterme felé vesszük az irányt, némi hűsítő jégkrém reményében.

Miután felmarkolunk egy hatalmas csavaros fagyit, J. J.-nek még be kell szaladnia a tisztítóba az anyja ruhájáért, de mivel én nem bírnám ki ilyen melegben fél órát ácsorogni az izzasztóan meleg fertőtlenítő szagú üzletben, ezért inkább a kocsi melletti fa alatt várakozom. Már az ujjamról nyalogatom le a fagyi maradványait, de J. J. még mindig nem ért vissza. Kezd nagyon is melegem lenni, ugyanis hosszú farmer van rajtam, a levegő meg kábé ötezer fokos. Türelmetlenül dülöngélek egyik lábamról a másikra, és a tisztító ajtaját szuggerálom. Ekkor, mintha a semmiből jelennének meg, négy srác tűnik fel a parkolóban. Azonnal látszik rajtuk, hogy igazi bajkeverők, ahogy a gördeszkájukkal trükköznek, közben meg trágár szavakat ordibálnak egymásnak. Biztos vagyok benne, már csak a méretükből ítélve, hogy ők is focisták, mindegyikük magas és izmos, de fel sem érnek J. J.-hez. A gördeszkájuk hangosan zúg végig az aszfalton, és az egyikük azzal kezd el szórakozik, hogy egy szemüveges srácot üldöz, aki ügyetlenül megpróbál kitérni előle. Hiába ugrik félre szegény, a deszkás srác tovább ijesztgeti azzal, hogy felé gurul, aztán az utolsó pillanatban mindig irányt vált. Aztán meg persze ezen röhögnek, mint az idióták. Szegény szerencsétlen fiú lélekszakadva rohan át az út másik oldalára. Mivel új szórakozás után kell nézniük, természetesen felém veszik az irányt. Hárman megállnak tőlem úgy háromlépésnyire, és megállítják a gördeszkájukat a lábukkal, de a negyedik társuk olyan közel jön, hogy szinte a fába préselődöm, csakhogy elhúzódjak tőle. Megáll előttem, felbillenti a lábával a deszkáját, és a kezébe veszi. A fejem mellett a fának támasztja a karját, így szinte teljesen az arcomhoz hajol, mire a kezem azonnal ökölbe szorul. Ha azt hiszi ez a seggfej, hogy kikezdhet velem, hát akkor le fogom lombozni.