Kötődés

34. fejezet

Sziasztok! 

A mai fejezetet a férjemnek ajánlanám, mert ma kezdte meg a második mester diplomájához vezető utat az egyetemen. Sok szerencsét kívánok neki, nektek pedig jó olvasást!  

- Hogy nézek ki? – kérdezem J. J.-t körülbelül harmadszor. Nem akarok az idegeire menni, de ideges vagyok.

- Jól nézel ki – mondja újra, miközben engem néz, ahogy a tükör előtt ácsorgok.

- J. J. mondd, mit csinálnék én nélküled?

- És én hogy nézek ki? – kérdezi, és végigsimít az ingjén.

- Nagyszerűen! – mondom, mire mindketten hangos nevetésben törünk ki.

- Köszi, és te is nagyszerűen nézel ki. – Kérdőn nézek rá. - Csak gondoltam, mondom még egyszer, mielőtt totál kiborulnál – válaszolja, és csak tovább mosolyog rám, mire én megforgatom a szememet.

Idegesen végigsimítom a kezemet a piros toppomon, és megigazítom a fekete szoknyámat. Semmi okom aggódni, ez csak egy házibuli, amit Scott szervez a születésnapja alkalmából. Az egyetlen különbség, hogy ez az első, hogy David és én egy párként mutatkozunk majd. Eddig csak a suli eldugott vagy nem is annyira eldugott sarkaiban csókolóztunk néhányszor. Igaz, épp itt az ideje, hiszen már majdnem egy hónapja vele vagyok. Eddig nem is volt igazán hivatalos a dolog, hiszen nem mutatott be a szüleinek, és én se hoztam még haza egyszer sem. George tudja, hogy kavarok egy fiúval, de amíg nem maradok ki esténként és jól tanulok, nem kérdezősködik túlságosan.

Kezdem elfogadni, hogy felesleges Lucas után áhítoznom, amikor reménytelen, hiszen sosem fog viszont szeretni engem. A születésnapján történtek után teljesen elkerül. Túlságosan kimutattam, mit érzek, és gondolom, ez valami néma figyelmeztetés, hogy ő nem akarja ugyanezt. Jelentem: felfogtam! Amúgy ennél látványosabban már nem is tudna kerülni, hiszen január óta egy percre sem voltunk kettesben. Odakint a levegő napról napra melegebb, a kapcsolatunk pedig egyre hűvösebb.

Szóval itt van David. Aki félreértés ne essék, az egyik legkedvesebb srác, akivel eddig randiztam – még ha a korábbi tuskók által felállított mércét nem is nehéz megütni -, mégsem vagyok belé szerelmes. És habár soha nem is leszek, azért próbálkozom. Mármint nem beleszeretni, hanem inkább elfelejteni Lucast. Viszont David kedves és vicces, így miért is ne működhetne? Amíg jól érzem magamat vele, legalábbis nem olyan nyomorultul, mint előtte, addig csak tagadok. Tagadom, hogy bármi gond lenne, ami csak még egy ok, hogy utáljam magam. Kihasználom, hogy amíg Daviddel vagyok, egy kicsit kevésbé fáj, egy kicsit kevésbé nehéz levegőt venni. Tudom, hogy borzalmas, hogy erre használom őt, de már kezdek hozzászokni az új, szörnyű énemhez. Csak még egy dolog az életemben, amiért bűntudatom van.

- Gyerünk, Effie, igyekezzünk, nem akarok elkésni! – J. J. türelmetlen hangja rángat vissza a valóságba.

~

Scott egy hatalmas, puccos házban lakik, csupán egy blokkra a tengerparttól. Az ablakok mind nyitva vannak, a bent villogó sárgás fények egyenesen a hatalmas kertre vetődnek. Nyüzsgő hangok és zene lengi be az utcát, ahogy J. J. leparkol a ház előtt. Már előre tudom, hogy odabent kibírhatatlanul hangos lesz a zaj.

- Hello! – kiáltja el magát Scott, ahogy kinyitja az ajtót. – Bailey veletek van?

- Nem, nincsen. Az igen népszerű híresztelések ellenére Bailey és én nem vagyunk összenőve a csípőnknél – válaszolja J. J., mire Scott elneveti magát.