Kötődés

4. fejezet

Örülnöm kéne, hogy a többiek kíváncsiak a játékomra, de mivel fogalmam sincs, hogy mire számítsak, így izgatott vagyok. Amúgy is utálok a figyelem középpontjában lenni, talán azért, mert valahogy mégis mindig ott kötök ki. Általában a testi adottságaim miatt, amit külön utálok.

Miután a mama és a papa meghalt, nem sok önbizalmam volt. Egyik nap a tornaterem öltözőjében kihallgattam, ahogy Stacey Moore kicikizett engem a barátnői előtt, hogy milyen lapos vagyok. Tizenkét éves voltam az isten szerelmére! Látnál most, Stacey Moore! A lányok folyton kigúnyoltak a fiús kinézetem miatt, meg azért, mert a rögbi csapatban játszottam. Később meg azért, mert azon kevesek egyike voltam, akik a legmenőbb srácokkal bandázhatott. Soha nem voltam nekik elég jó. Amikor kamaszodni kezdtem, és a testem nőiesebbé vált, a fiúk elkezdtek felfigyelni rám, ami további ellenszenvet váltott ki a többi lányból. Büszke vagyok arra, ahogy kinézek, mert magamban felismerem a szüleimet. A sötét hajamat, és az ezzel kontrasztos világoskék szememet anyától örököltem, a természetemet és makacsságomat pedig a papától, és ezért nem fogom rosszul érezni magam.

Az öltözőben átveszem az edzős ruhámat, és habár kelletlenül, de kisétálok a pályára. Amikor felnézek a lelátóra, J. J. lelkesen integet le nekem, mellette pedig legalább tizenöt másik eszetlen csapattársa különböző lelkesítő, nevetségesnél nevetségesebb szövegeket ordibálnak be. Gyors mozdulattal intek nekik, aztán elfordulok.

Még egyszer lehajolok megigazítani a stoplis cipőmet és a térdzoknim, és meghúzom a fonatomat, hogy biztosan tartson. Rajtam kívül néhány alsóbb évfolyamos srác jött még el a válogatóra. A rögbi csapat bevonul a pályára, nagy részük fiú, amin nem lepődöm meg, de legalább van másik két lány is a csapatban. Aztán az egyik srác előrelép. Csak abból gondolom, hogy ő lehet az edző, mert nem rögbis mezt visel, hanem fekete melegítőt. Amúgy nagyon fiatalnak tűnik, alig lehet tőlünk néhány évvel idősebb. Talán épphogy befejezhette az egyetemet. Fekete haját hátrafésülte a homlokából, a nagy, kerek állán lévő sebhelyek arról adnak tanúbizonyságot, hogy már évek óta játszik. Maga köré hív minket, újoncokat, az erős akcentusából ítélve déli származású lehet.

- Az én nevem Joe Shetley, és gratulálok, mind fel vagytok véve a csapatba.

Meglepetten nézek körbe, a másodikos fiúk mind majd kiugranak a bőrükből örömükben. Tehát ezért mondta mindenki, hogy úgyis bevesznek a csapatba? És én meg végig azt hittem, hogy csak ugratnak. Nem sok jót sejtet magáról a csapat összetétele, ha anélkül bevettek, hogy látták volna egyáltalán, tudunk-e rögbizni, vagy legalább a szabályokat ismerjük-e.

- Bemutatom a csapatkapitányotokat. David, kérlek, gyere ide!

Az említett fiú kilép a társai közül, és magabiztosan, hátrafogott kézzel megáll előttünk. Az egész olyan katonás a részéről, mintha épp kiképzőtáborba jelentkeztünk volna. Amikor jobban megnézem magamnak, rájövök, hogy azért ismerős, mert ő a velem egyidős fiú a spanyolóráról. David jóképű sötét, felnyírt hajával, és magabiztos megjelenésével, szinte peckesen áll meg előttünk, aztán szigorú és kemény hangon kezd el beszélni.

- Az idén mindenkitől pontosságot és elhivatottságot várok el. A tavalyi idényt siralmasan zártuk, ezt idén nem ismételhetjük meg, ezért keményen fogunk edzeni.

David beszéd közben olyan feszesen és nyílegyenesen áll, hogy én is kihúzom magam. Az, amit mond, egy cseppet sem dob fel. Nem éppen erre számítottam, amikor feliratkoztam a válogatóra. De mivel J. J. és a sleppje engem figyelnek, szó nélkül párba állok, és dobálni kezdem a társamnak a labdát, ahogy azt Shetley edző kérte.