Kötődés

49. fejezet

Érzem, hogy enyhén spicces vagyok. Tényleg nem ittam sokat, mert már megtanultam, hogy abból sosem sül ki semmi jó, de úgy látszik, az utazás és a délutáni foci teljesen leszívott, és ez a kevés is azonnal a fejembe szállt. Enyhén forog velem a világ, és olyan mintha a kert fái lassan dülöngélnének előttem. Olyan érzésem van, mintha napszúrást kaptam volna, csak éppen nincs lázam vagy hányingerem. Mindenki össze-vissza rohangál, és vizes lufibombával dobálja a másikat. Arra sem emlékszem, kinek az őrült ötlete volt, de láthatólag mindenki nagyon élvezi az egészet, mert hangos röhögés vegyül a zene dübörgő basszusába. Egy felém repülő vízbomba eltalál az oldalamon, mire felnevetek, és botladozva elterülök egy bokor mögött. A pulóverem és az alatta viselt ruhám már teljesen átázott, és ettől a lábamra tapad. Hanyatt fekszem, és kitárom a karomat a testem mellett, közben indokolatlanul magamban kuncogok. Ahogy a füvön fekszem, és a környezetemet nézem, olyan érzésem van, mintha közben körbe-körbe forognék, ráadásul a fejem zúg a hangos zenétől.

Már egy ideje tart nálam ez az állapot. Nem is csoda, hogy ennyire berúgtam, hiszen mióta itt vagyunk, Campbell mamájának házi készítésű süteményén kívül nem ettem semmit. Megpróbálom behunyni a szemem, hogy enyhítsem a szédülést, de csak még rosszabb az egész. Olyan, mintha egy körhintán ülnék, ami eszeveszett tempóban forog alattam. Inkább kinyitom a szemem, és az eget kezdem bámulni. Az éjszaka sötét, szinte fekete, a hold épp növekvőben van, így könnyedén kivehetőek az aranyszínben csillogó pontok.

Váratlanul Lucas lép hozzám, és letérdel mellém a fűbe, így az arca eltakarja előlem a csillagokat. Felé fordítom a fejemet, közben bárgyún vigyorgok rá, és ő is boldogan mosolyog rám. Megfogja a kezemet, és közelebb hajol hozzám, ahogy egymást bámuljuk. Egy újabb bomba hátba találja, mire hátravágja a fejét, és hangosan felnevet, közben a hátára szorítja a kezét. Felhúz a földről, és magával ránt, így szaladni kezdünk a ház felé. Futás közben eltalál egy újabb vízibomba a vállamon, így csupa nedves lesz a hajam.

Amikor Lucas becsukja mögöttünk az ajtót, a térdünkre támaszkodva fulladozunk a nevetéstől. Habár az alkohol hatása alatt nem érzek semmilyen fájdalmat, szinte biztos vagyok benne, hogy nyoma fog maradni rajtam minden egyes becsapódásnak. Amikor csillapodik a nevetésünk, veszem csak észre, hogy a ház mennyire csendes a kinti zajhoz képest. Idebent teljesen sötét van, csak az udvari lámpások fénye ad némi világosságot. Egy kicsit megnyugszom, és már nem zakatol annyira a szívem sem.

Bemegyek a konyhába, és felkapcsolom a lámpát, Lucas pedig elindul, hogy a lenti fürdőszobából előkerítsen néhány törölközőt. Az asztalon még maradt néhány kocka abból a finom házi sütiből, így felkapok egyet. Azt sem tudtam, hogy Campbell anyja szokott sütni. A kezem félúton megáll a levegőben, amikor Lucas idegesen rám kiabál:

- Hé, abból ne egyél! – Kérdőn rá nézek, majd vissza a süteményre.

- Miért ne? Holnapra tönkre megy. – Ismét megindul a kezem a szám felé, de Lucas megfogja a csuklómat, és megállít. A másik kezével kikapja a sütit az ujjaim közül, és visszadobja a tányérra.

- Ebből ettél már korábban is? – kérdezi feszülten.

- Persze, tök finom! – mondom neki lelkesen, és közben hülyén vigyorgok, mert nem értem, miért viselkedik ilyen idegesen.

- Mennyit?

- Csak egy felet. Campbell ette meg a másik felét. Hé, lazíts már! – mondom neki mosolyogva, és át akarom ölelni a nyakát a karommal, de lefogja mindkét kezemet, és ellép tőlem.

- Effie, az füves süti! Nem szabadott volna enned belőle – mondja aggodalmasan.

- Füves süti? – kérdezem elgondolkozva. Hát ezért érzem magamat úgy, mintha épp álmodnék? Lucasra nézek, aki aggodalmasan nézi az arcomat, mire prüszkölve kitör belőlem a nevetés. Egyszerűen nem tudom kontrollálni, szinte fáj a hasam.