Megkezdődött a hoki szezon, úgyhogy az alagsorunk átváltozott hoki szurkoló barlanggá. A srácok majdnem minden délutánt nálam töltenek. Együtt írjuk meg a házit, együtt szurkolunk, együtt élünk, együtt lélegzünk. Lucas már két hete, hogy visszajött Angliából, és azóta ramatyul van, így én is. Közte és Ashley között mostanában nagyon nincsenek rendben a dolgok, ez egyértelmű. Olykor napokig morcos, és alig lehet hozzászólni. Ha csörög a telefonja, folyton félrehúzódik, és csak akkor veszi fel, amikor már senki nem hallja, aztán pedig kiállhatatlanul viselkedik.
A mamája állapota még ingadozó, folyton reménykedik, hogy nem kell megműteni, ami nagyon rizikós beavatkozás lenne, de még egy csomó vizsgálaton kell előtte átesnie. Próbálok lelket önteni belé, de nem könnyű, amikor bűntudatom van amiatt is, hogy Kate-tel és Biancával a háta mögött találkozgatom. Egyszerűen nem tudom, hogyan hozzam szóba. Mindenesetre elég önző vagyok hozzá, hogy megtegyem. Nem tudom, mikor fog rám omlani az összes hazugság. Ráadásul az, hogy beleszerettem, egy cseppet sem könnyíti meg a dolgot, és úgy érzem, összenyomnak a rám nehezedő gondok. És az sem segít, hogy ennyire közel állunk egymáshoz. Mindent megoszt velem az Ashley-vel kapcsolatos dolgokon kívül. Rettenetesen örülök, hogy bízik bennem ennyire, viszont szenvedek, akárhányszor megölel, vagy megfogja a kezemet.
A Reed indította pletykák pedig még mindig szájról szájra terjednek, és egyre csúnyább dolgokat tesznek hozzá. Hiába rakták ki a suliból, olyan indokkal, amit mindenki ismer, mégsem tudnak leszállni rólam. Sőt sokan pont azért utálnak, mert szerintük undorító, hogy lefeküdtem Reeddel, amikor megütött egy lányt. Amíg nem tudják, hogy én voltam az a lány, nem érdekel a dolog. Mindenesetre Elice és Mike közös erővel dolgoznak azon, hogy senki ne felejtkezzen el róla egyetlen napra sem, hogy én vagyok a suli lotyója.
Lucas minden reggel leszedegeti a felragasztgatott cédulákat a szekrényemről, még mielőtt beérnék. Tudom, hogy ő az, mert egyszer megláttam, ahogy idegesen letépi őket, és a földre dobálja. Aztán elordította magát, hogy szálljanak le rólam, mire mindenki megnémult, és döbbenten nézett rá. Nem tudja, hogy megláttam a kifakadását. Bárcsak tudnék segíteni neki valahogy. De én sem vagyok éppenséggel normális, hiszen még mindig dilidokihoz járok.
- Effie, add kölcsön a matek füzeted. – Campbell lebiggyesztett ajakkal könyörög.
Mind az alagsorunk padlóján ülünk, és tanulunk. Ez a héten a harmadik alkalom, hogy Camp rólam akarja lemásolni a házit. Összehúzott szemmel nézek rá.
- Valamit kihagyhattam a jegyzeteimből, mert totál nem jött át, amit Summers le akart nyomni a torkunkon. – Harsányan felnevetek. Campbell talán még soha életében nem jegyzetelt matekon. Odadobom neki a füzetem. Egy ideig összehúzott szemöldökkel nézi, aztán lehajtott fejjel motyogni kezd.
- Melyik feladat is...
- Százhuszonnégyes – mondom neki bosszankodva.
YOU ARE READING
Kötődés
Teen FictionEffie élete megváltozik, méghozzá drasztikusan. És az csak tovább bonyolítja a dolgokat, hogy képtelen irányítani az érzéseit a titokzatos kék szemű srác iránt. Olykor a boldogan élünk még meg nem halunkig hosszú és döcögős út vezet. Vajon megéri mi...