Kötődés

13. fejezet

Amikor hazaérek, George és Julie szerencsére már alszanak, így csak beszólok a résnyire nyitva hagyott ajtójukon, hogy jelezzem nekik, megjöttem, majd a szobámba megyek. Mardos a bűntudat, amiért szemét módon bántam Bailey-vel, pedig ő csak kiállt értem. Vetkőzni kezdek, de amikor leveszem a nadrágom, kiesik a zsebéből a telefonom. A kijelzőt ellepik a Reedtől kapott szánalmasan sajnálkozó és bocsánatkérő üzenetek. Egyetlen mozdulattal törlöm az összeset. Nem hiszem, hogy ma éjjel képes lennék neki megbocsátani azért, ahogy velem viselkedett. Kevésbé haragszom rá amiatt, hogy fellökött, arra inkább csak egy szerencsétlen körülményként gondolok vissza. Az viszont, ahogy beszélt és bánt velem, már sokkal inkább haragra gerjeszt. Nem tudom, hogy manapság hogyan nevelik a gazdagok a gyerekeiket, de Reedre bizonyosan ráférne egy-két jó tanács. Sosem akarnám egy fiútól sem, hogy a tenyerén hordozzon, így tőle sem ezt vártam, de Reed sosem tekintett rám egyenlő félként. Sőt leginkább csak uralkodni akart rajtam, folyton úgy éreztem, minden tettével azt akarta megmutatni, hogy hol is van a helyem, ami szerinte egyértelműen az ő lábai előtt lenne, behódolva az akaratának.

Azután is, hogy lefürdök, a fejem még mindig hasogat, úgy érzem, képtelen lennék most aludni. Ismét előveszem a telefonom, és mielőtt lebeszélném magam róla, írok egy üzenetet Bailey-nek.

„Fel tudsz venni a házunk előtt? E."

Míg a válaszára várok, máris ostobának érzem magam. Hiszen biztosan Ashley-vel van. Valószínűleg a lakásán vannak kettesben, és épp próbálja megnyugtatni a verekedés miatt. Az ágyán fekve csókolóznak, és... Megrezzen a telefonom a kezemben. Feloldom a kijelzőt.

„ Öt perc és ott vagyok. B." – olvasom.

Csendben kilopózom a szobámból. Kisietek a ház elé, és a lámpák homályos fénye elől megbújva várakozom Bailey-re. Tényleg alig telik el pár perc, amikor a fekete terepjárója lehúzódik a ház előtt. Épphogy megáll az autó, már be is ugrok mellé, ő pedig azonnal tovább hajt. Nem szólalunk meg, de egy pillanatra egymásra nézünk. Halványan ugyan, de elmosolyodik, én pedig visszamosolygok rá. A combján nyugvó kezét nézem, a bőre több helyen is felrepedt, és alvadt vér van rászáradva. Tudattalanul megérintem az ujjammal. Lenéz a kezére, én pedig szégyenkezve visszahúzom az enyémet.

- Ashley-vel minden...

- Hazavittem – szakít félbe, de közben végig az utat bámulja.

- Szakítok Reeddel. Ennyi volt – mondom csendesen, néhány percnyi hallgatás után.

Bailey hirtelen felém kapja a fejét, de aztán elfordul, és újra az utat figyeli. Szóra nyitja a száját, de meggondolhatja magát, mert végül nem mond semmit. Kibámulok a szélvédőn, és figyelem, ahogy az autó reflektora üldözi az éjszaka sötétjét.

- Nem miattad csináltam... – szólalok meg, bár nem értem, miért mondtam ezt.

- Rendben – bólint elfogadóan.

- ...de teljesen a te hibád. – Erre hitetlenkedve megforgatja a szemét.

- Jó – mondja végül komolyan, és köhint egyet, hogy elrejtse a mosolyát.

Egészen a külváros szélén járunk már, amikor megáll egy parknál. Magam alá húzom a lábamat, a hátamat a kocsiajtónak támasztom, és Bailey felé fordulok. Jó ideig nem szólalunk meg, de én végig őt nézem. A fejemben egyre erősebb húzást érzek. Lehunyom a szemem, a tarkómat a hűvös ablaknak döntöm, de a szédülés így sem csillapodik.

- Effie, mi van veled? Jól vagy? - kérdezi.

- A fejem... - nyögöm ki, és a halántékomra szorítom a kezem. Lüktet az egész, hányingerem van.