Kötődés

14. fejezet

Kábé tíz éves korom óta nem öltöztem be Halloweenra. Ettől függetlenül az itteni középiskolásokat a koruk láthatólag nem veti vissza abban, hogy kiélhessék magukat, és egy estére valaki más bőrébe bújhassanak. Mondjuk úgy, hogy nyomás hatására végül is halott menyasszonynak fogok beöltözni, ami tudom, hogy nem valami eredeti, de ezt is csak az után találtam ki, hogy elutasítottam Campbell javaslatát arra nézve, hogy dögös ápolónő legyek.

Így történt, hogy most a szobámban Cassie épp egy fehér fűzőt próbál meg rám adni, amit a mamájától kért el. Szerzett valahonnan egy csupa tüll szoknyát, amit rövidre vágtunk, valamint egy fátylat is, és jó sok művért. Miután a fűző rám kerül, és alig kapok levegőt, besütöm a hajam nagy loknikba, majd kicsit szétzilálom a tetejét, hogy ne legyen olyan tökéletesen rendezett. Cassie kisminkeli az arcomat, és amikor belenézek a tükörbe, elképedve látom, milyen remek munkát végzett. Az arcomat fehér púderrel világosította ki, a szemem körüli területet pedig szürkével árnyékolta. Kihúzta a szemem fekete ceruzával, és kissé elmaszatolta. A számat vörös rúzzsal kente be, és még egy sebhelyet is rajzolt az arcomra. A végeredmény döbbenetes. Így már totálisan úgy nézek ki, mint egy őrült, halott menyasszony.

- Készen vagytok már? – szól be a szobámba J. J., és résnyire nyitja az ajtót.

- Bejöhetsz! – ujjong Cassie. – Ta daaaa! – mutat felém, mintha valami cirkuszi attrakció lennék.

- Szuper jól nézel ki – dicsér meg a barátom, majd Cassie-hez lép, és megcsókolja a halántékát - Szuper munkát végeztél – mondja neki kedvesen, és magához öleli. Pontosan olyan, mint ahogy George bánik Julie-val. Amúgy nagyon jól néznek ki az összepasszoló jelmezükben. Cassie indián lánynak, J. J. pedig cowboynak öltözött be. Mázlista páros.

J. J. kocsijával megyünk a buliba. Úgy beszéltük meg, hogy majd ott találkozunk a többiekkel. Mire odaérünk a sulihoz, a focipálya melletti terület zsúfolásig van emberekkel. Le akarom venni a magas sarkú szandált, de aztán Cassie sértődött képet vág. Nem akarom megbántani, mert tényleg nagyon sokat segített a készülődésben, ezért visszahúzom a lábamra a cipőt. Cassie tapsikolva, én pedig savanyú képpel szállok ki a kocsiból. Iszonyatos a tömeg, úgyhogy J. J. felhívja Bailey-t, hogy megkérdezze, merre vannak. Mindenféle rémisztő jelmezbe bújt emberen kell átverekednünk magunkat, amikor végre a kerítés mellett összetalálkozunk a többiekkel. Amikor odaérünk hozzájuk tátott szájjal bámulnak rám.

- Te magasságos ég, Effie! Ezeket eddig miért rejtegetted? – lép hozzám Campbell idétlen vigyorral, és a vállamra teszi a kezét. – Minden nap fűzőt kéne húznod.

Azon is meglepődöm, hogy tudja a ruhadarab nevét.

- Nincs neked véletlenül barátnőd?!

- Érted bármikor szingli leszek, bébi. – Elnevetem magam.

- Az lehet, hogy magassarkú cipő van rajtam, de még így is simán leviszlek a földre, ha még egyszer megbámulod a mellem – figyelmeztetem, majd nevetve lerázom a kezét magamról, a többiek ráadásul jól kiröhögik.

- Még jó, hogy nem szexis zombi ápolónő lettél – mondja Cassie nevetve.

- Ja, mégis ki öltözik ápolónőnek Deveroux-n kívül? – röhög fel Scott. Ahogy ránézek, látom, hogy be van kötözve a bal karja. Fogadni mernék, hogy már megint egy új tetoválással bővült a karján lévő gyűjteménye. Ahogy elindulunk a puncsos asztal felé, fél szemmel Bailey-re pillantok, aki eddig nem szólt egy árva szót sem. Elég kedvetlennek tűnik, amit meg is értek, hiszen a mamája éppen kórházban fekszik. Egyelőre én vagyok az egyetlen, aki tud róla, így nem akarom felhozni a dolgot. Tudom, hogy ha készen áll majd rá, elmondja a többieknek is. Küldök felé egy apró mosolyt, de amikor zavartan elkapja rólam a tekintetét, úgy döntök, inkább Scotthoz csapódok.