Kötődés

36. fejezet

Olyan boldog vagyok, hogy madarat lehetne velem fogatni. Épp most beszéltem Shetley edzővel, aki hajlandó visszavenni a csapatba. Alig bírtam visszafogni magamat, amikor közölte velem a döntését. Főleg, mert amikor szólt, hogy beszélni akar velem, azt hittem, az ellenkezőjét fogja közölni. Már rettenetesen hiányzik a rögbi, és az, hogy hajlandó visszatenni a csapatba ilyen rövid idővel a suli vége előtt, boldogsággal tölt el. A fiúöltöző felé veszem az irányt, mert az edző szerint David ott szokta írni a háziját. Nem kifejezetten örülök annak, hogy még a tanárok is tudnak a kapcsolatunkról, de mi sem rejtettük éppen véka alá a rengeteg folyosói csókolózással, hogy mi is van közöttünk. Remélem, David tényleg odabent lesz, és nem kell keresgetnem, mert korábban felajánlotta, hogy hazavisz, és még be kell fejeznem egy esszét angolra.

Kilököm az öltöző ajtaját, de attól, amit odabent találok, megtorpanok. A szívem azonnal verni kezdi a mellkasom, amitől szinte bennem reked a levegő. Elice gonosz mosolyra húzza a száját, ahogy egyenesen a szemembe bámul, és még szorosabban magához húzzaDavidet. Úgy érzem, a testem zsibbadni kezd, mire kicsúszik a táskám a kezemből. A benne lévő könyvek hangos puffanással zuhannak a kicsempézett padlóra. A zajra David riadtan kapja felém a fejét. Erős hányingerem támad, ahogy a bokája köré tekeredett nadrágját bámulom.

-            Effie – szólal meg David reszelős hangon, és kapkodva a nadrágja után nyúl, hogy magára rángathassa.

Erőt veszek magamon, hogy el tudjam szakítani a tekintetemet rólunk, majd felkapom a táskámat a földről, és kirontok a folyosóra. Olyan durván vágom be magam mögött az ajtót, hogy zeng tőle az egész folyosó. Hányingerem van attól, amit odabent csináltak. Elice ott ült az egyik mosdó szélén, míg David a lábai között mozgott és... Gyakorlatilag a szemem láttára csinálták. Az úgynevezett pasim és a legnagyobb rosszakaróm. Nem tudom, melyikük ötlete volt ez az egész, vagy, hogy ki csábított el kit, de ha Elice-nek ez valami visszavágó volt Reed miatt, akkor ez már beteges a részéről.

-            Effie, várj meg, kérlek, hadd magyarázzam meg! – rohan utánam David kétségbeesetten.

Hirtelen megállok, és felé perdülök, amitől megrökönyödik. Szinte nevetséges, ahogy a nadrágöve kicsatolva lóg, miközben a kezével markolássza a gatyáját, nehogy az leessen róla.

-            Tessék, magyarázd meg! Kíváncsi vagyok, milyen szuper indokod volt arra, hogy a suli öltözőjében megdugd Elice-t – mondom cinikusan.

Mint ahogy arra számítottam, David némán tátogva áll előttem, de egyetlen értelmes szót sem képes kinyögni.

-            Sajnálom – mondja végül kétségbeesetten.

-            Sajnálod? Ennyi? Ezt vagy képes felhozni a védelmedre? – fakadok ki mérgesen.

-            Már egy hónapja járunk, de te nem voltál soha hajlandó arra, hogy továbbmenjünk.

-            És ezért úgy gondoltad, a hátam mögött kielégíted a vágyaidat VELE? – mutatok az öltöző felé vádlón. – Hogy te mekkora egy szemét alak vagy David! – csattanok fel durván, és ott akarom hagyni, de ő jön utánam.

Előveszem a telefonomat a zsebemből, de ekkor veszem csak észre, hogy le van merülve. Remek, még csak fel sem tudom hívni J. J.-t, hogy jöjjön el értem. Itt ragadtam a suliban kocsi nélkül Daviddel, aki gyakorlatilag épp a földbe tiporta a méltóságomat és az önbecsülésemet. Látja, hogy bosszankodva elteszem a telefonom.

-            Hadd vigyelek haza, kérlek! – könyörög szánalmasan.

Gyakorlatilag nincs más lehetőségem, mint vele menni. Odakint hamarosan besötétedik, és legalább két órán át kéne gyalogolnom egyedül a sötétben ahhoz, hogy hazaérjek. Dühösen vágtatok végig a folyosón, és lököm ki a parkolóhoz vezető lengőajtót. Közben David helyrehozta az öltözékét, és bűnbánóan néz rám, miközben kinyitja nekem a kocsija ajtaját. Lehajtott fejjel áll az ajtó mellett, és várja, hogy beszálljak. Nem nézek rá, amikor bedobom a táskámat az ülés alá, akármilyen kétségbeesetten bámul is engem. Mérgesen az ablakhoz támasztom a könyökömet, és ráhajtom a fejemet a kézfejemre. David beszáll mellém, és a szemem sarkából is látom, milyen lesújtva bámul maga elé.