Kötődés

19. fejezet

Hihetetlen, hogy november közepe van. Az időjárás is megsejthetett valamit, mert egész hétvégén rettenetes idő volt. Vasárnap letelt a két hét szobafogásom, és mivel példásan viselkedtem, George nem szabott ki további büntetést, de azt azért kikötötte, hogy ezt bármikor visszavonhatja. Legalább a második hét utolsó felében már nem ült J. J. és köztem minden egyes alkalomkor, amikor átjött hozzánk.

Egyszer megpróbáltam felhozni Bailey-nél azt, amit a lánymosdóban hallottam Elice-től, hogy le akar feküdni Reeddel, de még mielőtt bármit mondhattam volna, Bailey elintézett annyival, hogy szerinte nem kell miattuk aggódnom. Valamiért úgy éreztem, tud valamit, amit én nem, mert túl gyorsan elvetette a dolgot, miszerint valakinek szólnia kéne Elice-nek, hogy Reed nem az a személy, akivel ágyba kéne bújnia.

Amúgy Bailey és én, hát fogalmam sincs hányadán állunk. A múltkori dilidokis találkozón kértem egy kis haladékot Mr. Shawtól, míg válaszolok a felvetésére. Viszont azóta sem jutottam sokkal közelebb a válaszhoz. Még mindig nem mondtam el neki, hogy Reed megütött. És amiatt, hogy nem vagyok vele őszinte, folyton rossz következtetéseket von le, ezért is érzem azt, hogy nem igazán haladunk semerre. Bailey ráadásul látványosan kerül engem úgy egy hete. Pénteken a meccs után beszélt a játékmegfigyelővel, ami állítólag jól ment, de ezt is csak J. J.-től tudom, mert hétfő óta Bailey nem beszélt velem. Azt tudom, hogy a hétvégén elmondta a barátainak is a mamája állapotát, de azóta nem tudok semmit sem arról, hogy hogyan van. Bailey hallgat, ráadásul suli után folyton eltűnik, gondolom, Ashley-hez, csakhogy ne kelljen velünk lennie. Végigbújtam az internetet és a könyvtárat is az ASD-ről, hogy tudjam, mi is történik a mamájával, de hiába minden, nem volt hajlandó velem kettesben beszélgetni.

Viszont most itt vagyok, és csigalassúsággal hajtok a lakása felé. Kicsit próbálom elodázni az egészet, mert totál ideges vagyok. Azt tudom, hogy én titkolózom előtte, de azt is érzem, hogy ő sem teljesen őszinte, és ez a dolog barikádként magasodik jelenleg közénk. Amikor Mr. Mitchem kiosztotta a partnereket a művészet projekthez, és engem Lucas mellé rakott, sandítva figyeltem az arcát, és szinte a fogát csikorgatta. Óra után odajött hozzám, miközben a füzeteimmel piszmogtam, és megkért, hogy suli után menjek át hozzá, mert ott nyugodtan tudunk dolgozni a feladaton. A hangja olyan... semmilyen volt. Nem mertem a szemébe nézni, inkább az alkarján lévő kidomborodó eret fixíroztam. Elhadartam, hogy „persze" majd felkaptam a táskámat és otthagytam. Szégyelltem magam a hazudozás miatt. Most is szégyellem magam miatta, ezért ülök már vagy tíz perce a lakása előtt a kocsimban.

Nyugtalanul dobolok a kormányon, és nem merek kiszállni. Fázósan lehúzom a kézfejemre a kardigánom. Mióta leállítottam a motort, vészesen hűlni kezdett a levegő idebent. Kétszer is a slusszkulcsért nyúlok, hogy beindítsam a kocsit. Már ott tartok, hogy inkább kitalálok valami kifogást, miért nem tudtam átjönni, csakhogy már itt parkolok egy ideje, így biztosan észrevett vagy meghallott, szóval esélytelen, hogy lelépjek. Beszívom a levegőt, majd szép lassan kiengedem, mégsem segít úrrá lenni az izgalmamon.

Lassan kimászom a kocsiból, és amilyen ráérősen csak tudok, felvonszolom magam azon a néhány lépcsőfokon az ajtajához. Kettőt koppintok az ajtón, mert még most is abban reménykedem, hogy talán nem hallja meg, így leléphetek. Nem jártam itt azóta, hogy Reed megvert. Már csak egy halvány rózsaszínű heg emlékeztet arra az éjszakára a szám sarkában. Sajnos hiába minden reményemmel, ugyanis Bailey szinte rögtön kinyitja az ajtót, és érzelemmentesen köszön. Szerintem az ajtó mögött várta, hogy mikor lesz merszem bekopogni hozzá.

Fekete keretes olvasószemüveget visel, ami teljesen meglep, hiszen azt sem tudtam, hogy szüksége van rá. Lazán van felöltözve, farmert és fehér pólót visel, rajta kockás inggel. A haja kócosan hullik a homlokába, mint mindig, de a szemei most kissé pirosak és karikásak. Kitárja előttem az ajtót, majd félrelép, hogy beengedjen. Illedelmesen megállok az előszobában, és összefogom magam előtt az ujjaimat, innen pásztázom végig a helyiségeket. Minden ugyanolyan rendben van, mint a múltkori két látogatásomkor is. Amikor utoljára itt jártam, gyakorlatilag összehánytam a fürdőjét, levetettem vele a ruhámat, miközben látta a bugyimat, aztán egy ágyban aludtam vele. Hát csoda, hogy ilyen ideges vagyok? Becsukja mögöttem az ajtót, ez riaszt fel a nézelődésből.