Kötődés

41. fejezet

Ez a hét eddigi pályafutásom legnehezebb hete, pedig még csak csütörtök van. Nem is tudom, hogyan éltem túl eddig. Nem értem, mi ütött a tanárokba, de mindenki egyszerre akarja még behozni a szünet előtti anyaglemaradást, így ki sem látszunk a házi feladatokból, beadandó esszékből és dolgozatokból. Ráadásul a következő hét hasonlónak ígérkezik. A fiúk minden délután nálam vannak, hogy együtt tanuljunk, így Lucasszal egyetlen percet sem tudtunk kettesben tölteni múlt péntek óta. Tudom, hogy az én ötletem volt, hogy tartsuk egyelőre titokban a kapcsolatunkat, de azt nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz majd elviselnem, hogy gyakorlatilag hozzá sem érhetek.

Most is mindannyian épp az alagsorban tanulunk. Még Campbell is. Nehezemre esik koncentrálni.  Azt nézem, ahogy a lábunk mindössze öt centire fekszik egymástól, és csak arra tudok gondolni, hogy hozzá akarom érinteni a lábfejemet, mert már az is megkönnyebbülést hozna. Abból, ahogy Lucas rám néz, látom, hogy ő is hasonlóképpen érez. Próbálom a figyelmemet a matematika könyvemre fordítani. A hét elején megírt dolgozatom nagyon jól sikerült, de Mrs. Summers holnap megint írat csak velem, a jobb jegyért. Nem érdekelne, hogy ötöst kapjak, de megígértem George-nak, hogy javítok, ezért tartani akarom a szavam. Főleg, miután tök jófejként viselkedik, ha Lucas körülöttem van.

Miután legalább tíz percig győzködöm J. J.-t, hogy nyugodtan menjen haza, mert nincs szükségem állandó társaságra, csak mert George-ék nincsenek itthon, végre nagy nehezen hazaindul, így egyedül maradok. Felcipelem az alagsorból a szemetet, amit a srácok maguk után hagytak. Épp a szemetesbe hajigálom a chipses zacskókat, amikor valaki megzörgeti az ablakot a konyhaajtón. Bosszankodva nyitom ki az ajtót, tuti, hogy J. J. jött vissza valamilyen gagyi indokkal. Legnagyobb meglepetésemre viszont nem ő, hanem Lucas néz rám szexi, féloldalas mosolyával az ajkán.

-            Öltözz át! Elviszlek valahova – hadarja, ahogy elsiet mellettem, közben elkapja a kezemet, és maga után ránt.

-            Eddig odakint ácsorogtál? – kérdezem fülig érő szájjal.

-            Mentem egy kört a blokkotok körül. Azt hittem, J. J. úgy dönt, ma haza sem megy.

Idétlenül vigyorgom a válaszán, miközben az emelet felé kezd húzni, mire botladozva követem a saját szobámba. Megállok vele szemben az ágyam mellett, és értetlenül nézek rá.

-            Kérlek, csak igyekezz, mert elkésünk – mondja kapkodva. Láthatólag neki eszébe sem jut, hogy az átöltözés azzal jár, hogy leveszem a ruháimat. Nem úgy tűnik, hogy ki fog menni.

-            Elkésünk? Honnan? – kérdezem inkább.

-            Azt mondtad szeretnéd, ha randiznánk. Ezért most elviszlek valahova. A többi meglepetés. Most menj! – Megfordít, és a szekrényem felé tol.

-            Egyszerűbb lenne, ha...

-            Effie, esküszöm, hogy nem nézek oda. Hidd el, hogy iszonyatosan nehezemre esik távol tartani magamat tőled, de nem tennék olyat, amire nem adtál engedélyt. Azt szeretném, hogy te is akard, hogy lássalak ruha nélkül. – Beharapom a számat. Csoda, hogy kapkodni kezdtem a levegőt, amikor ilyeneket mond?

          Lucas elmosolyodik, látszólag tetszik neki a reakcióm, amit a szavaival váltott ki belőlem. Gyorsan homlokon csókol, majd leül az ágyamra, háttal a gardróbomnak és nekem. Bizonytalanul sandítok hátra a vállam felett, ahogy kigombolom a sortomon a gombokat. Lassan leveszem a pulóveremet is, közben Lucas meg sem moccan. Fogalmam sincs, hova visz, de úgy döntök, egy ruhával nem lőhetek mellé. A méregzöld szoknya egész jól megy a sötét hajamhoz. Miközben próbálom magamra rángatni, hátrasandítok, de Lucas továbbra is egyenes háttal ül, és az erkélyajtó felé néz. Kihalászok egy szandált a szekrényem aljából, és gyorsan beleügyeskedem a lábamat. Amikor felegyenesedem, Lucas mellkasának ütközik a hátam. Élesen beszívom a levegőt, a belőle áradó melegségtől máris hevesebben kezdett verni a szívem. A meztelen karomra teszi a tenyerét, és megsimogatja a bőrömet. Elgyengülve a mellkasának döntöm a fejemet, és jólesően felsóhajtok. Napok óta vágytam már arra, hogy megérintsen.