Effie élete megváltozik, méghozzá drasztikusan. És az csak tovább bonyolítja a dolgokat, hogy képtelen irányítani az érzéseit a titokzatos kék szemű srác iránt. Olykor a boldogan élünk még meg nem halunkig hosszú és döcögős út vezet. Vajon megéri mi...
Egy különleges fejezettel érkezem, ha elolvassátok meglátjátok, miért írom ezt. Ezért is nagyon számítok a véleményeitekre, hogy mit gondoltok róla.
Köszönöm, ha szavazol rá, ha tetszett, és mint mindig most is örömmel fogadok minden kommentet!
Ölel: Summerrose
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Lucas
A sokk már elmúlt.
A rideg valóság anya állapotáról viszont maradt. A lakásom kész katasztrófa. Semmit sem akarok csinálni, egyszerűen csak mindent és mindenkit el akarok kerülni. Életemben először ellógok az óráimról rendszeresen, és a jegyeim romlanak - amit egyáltalán nem engedhetnék meg magamnak - de még csak nem is érdekel a dolog. Sokszor órákig csak bámulok magam előtt egy üres lapot, és felidézem azokat az időszakokat, amikor boldognak láttam anyát. Ilyenkor nem megy a rajzolás. Folyton azon agyalok, hogy átmegyek apámhoz, és behúzok neki.
Minden annyira értelmetlennek tűnik.
Ashley és én alig beszélünk róla. Próbáltam felhozni a dolgot néhányszor, de folyton elterelte a témát. Az új baráti körében szervezett bulikat, amiket máskor annyira utáltam, most figyelemelterelésre használok. Habár olyankor is folyton veszekszünk, és amikor mindketten borzasztóan mérgesek vagyunk, végül valamelyik ostoba haverjának a lakásán, vagy egy buli eldugott mosdójában esünk egymásnak. Az egészben nincs semmi türelem, megértés vagy tisztelet a másik felé. Az egész leginkább szánalmas a részemről.
Effie és én az ócskás óta alig beszéltünk, amiről én tehetek. Szándékosan próbáltam távol tartani magamat tőle. Olykor nevetünk egy kicsit, de ennyi. Eleinte kereste a társaságom, de gondolom, mostanra megunta, hogy mindig leráztam valami hülye indokkal. Tudom, hogy valamit nem mond el arról, ami azon a szombat estén történt, amikor állítólag elesett, de azt is, hogy többiek még annyit sem tudnak, mint én. Ezért is érzem, hogy szüksége lenne rám, de legtöbbször már attól is szörnyen érzem magam, hogy ránézek. Egyszerűen képtelen vagyok mellette lenni anélkül, hogy olyan dolgokra gondolnék, amire nem szabadna. Nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy őt válasszam. Csak túl bonyolult most minden.
Ráadásul a múlt hét óta egyre többször a rögbis csapatkapitányával, Daviddel látom beszélgetni. A szünet előtt is láttam őket Effie autója mellett ácsorogni suli után. Az a gyökér olyan közel hajolt hozzá, hogy közel jártam ahhoz, hogy elrángassam tőle. Utáltam látni, hogy képes volt Effie-t megnevettetni. Az egyértelmű, hogy Rothadtberg mire pályázik, de arról nem tudok semmit, hogy Effie mit akar. Esélytelen, hogy rákérdezzek nála a dologra. Ilyenekről sosem beszél még J. J.-vel sem. Hiszen nekem még azt is letagadta, hogy valaha is történt volna valami közöttünk a lakásomon. Pedig tudom, hogy megtörtént, akármennyire is részeg voltam, és bármennyire is helytelen volt a dolog.
