Effie élete megváltozik, méghozzá drasztikusan. És az csak tovább bonyolítja a dolgokat, hogy képtelen irányítani az érzéseit a titokzatos kék szemű srác iránt. Olykor a boldogan élünk még meg nem halunkig hosszú és döcögős út vezet. Vajon megéri mi...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
- Lockhart! Gyerünk már! Ébredj! – szólítgat az edző.
- Effie, mozgasd meg a lábad! Hallod? Mozgasd meg a lábad! – Tisztán hallom Bailey nyugtalan, mégis utasító hangját.
A nevét akarom mondani, de az agyam és a szám nem működik együtt. Próbálom mozgatni a lábam, érzem, hogy megrándul, de ettől az oldalamba hatalmas fájdalom nyilall. Valaki felkiált:
- Mozog a lába!
- Jól van, ügyes vagy – mondja Bailey csendesen. Egészen közel hajolhat hozzám, mert a fülem mellett hallom a hangját.
Óvatosan kinyitom a szemem. Bailey csillogó kék szemei aggodalmasan tekintenek le rám, miközben gyengéden a hajamat simogatja. Elmosolyodik, ahogy találkozik a tekintetünk. Azt hittem, nem jön ki a meccsre a veszekedésünk után. Meg akarok szólalni, de nem mozog a szám, mintha bezártak volna a fejembe. Fel akarok ülni, de a világ körbefordul velem, így visszazuhanok a földre.
- Maradj veszteg! – szól rám az edző megint. - Hozzák már azt a rohadt hordágyat! Hívta valaki a mentőket?
Meg akarom kérdezni, hogy minek ekkora felhajtás, szólni akarok, hogy ne hívják a mentőket, mert jól vagyok, de a számon csak nyögés és nyöszörgés jön ki. Nem sokkal később, érzem a földön lévő dobogásból, hogy egyre több ember mozog körülöttem.
- Fel fogunk emelni – figyelmeztet az edző, de időm sincs felkészülni.
Amikor valaki megfog a karom alatt, egy másik férfi pedig a lábamnál, hogy feltegyenek a hordágyra, a mellkasomba ismét iszonyatos fájdalom sugárzik. Összeszorítom a szememet, mert a fájdalomtól könnyezni kezdek. Azt hiszem, felordítok.
- A fenébe is, lassabban! – kiabál rájuk J. J.
- Miss Lockhart, hall engem? Benjamin Noake vagyok, orvos. – Bólintok, de a szememet csukva tartom. Túl nagy fájdalom járja át a testemet, minden egyes levegővételért meg kell küzdenem.
Leveszik rólam a cipőmet és a térdzoknikat is. Akárhányszor megmozdítják a lábam, fájdalom hasít az oldalamba.
- Ezt érzi? – kérdezi az orvos. Egy ponton nyomást érzek a talpamon, így bólintok. – Rendben. Nagyon jó. És ezt érzi? – Most a combomon érzek nyomást.
- Érzem. - Ez az első szó, ami végre értelmesen hagyja el a számat.
- A gerince nem sérült. Tegyenek rá nyakmerevítőt – ad az orvos határozott utasításokat. – Ki tudja nyitni a szemét? – Ismét hozzám beszél, a hangja sokkal nyugodtabb és kedvesebb. Teszem, amit kér. Egy apró zseblámpával világít a szemembe.
