Effie élete megváltozik, méghozzá drasztikusan. És az csak tovább bonyolítja a dolgokat, hogy képtelen irányítani az érzéseit a titokzatos kék szemű srác iránt. Olykor a boldogan élünk még meg nem halunkig hosszú és döcögős út vezet. Vajon megéri mi...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Lockhart! Gyerünk már! Ébredj! – szólítgat az edző.
- Effie, mozgasd meg a lábad! Hallod? Mozgasd meg a lábad! – Tisztán hallom Bailey nyugtalan, mégis utasító hangját.
A nevét akarom mondani, de az agyam és a szám nem működik együtt. Próbálom mozgatni a lábam, érzem, hogy megrándul, de ettől az oldalamba hatalmas fájdalom nyilall. Valaki felkiált:
- Mozog a lába!
- Jól van, ügyes vagy – mondja Bailey csendesen. Egészen közel hajolhat hozzám, mert a fülem mellett hallom a hangját.
Óvatosan kinyitom a szemem. Bailey csillogó kék szemei aggodalmasan tekintenek le rám, miközben gyengéden a hajamat simogatja. Elmosolyodik, ahogy találkozik a tekintetünk. Azt hittem, nem jön ki a meccsre a veszekedésünk után. Meg akarok szólalni, de nem mozog a szám, mintha bezártak volna a fejembe. Fel akarok ülni, de a világ körbefordul velem, így visszazuhanok a földre.
- Maradj veszteg! – szól rám az edző megint. - Hozzák már azt a rohadt hordágyat! Hívta valaki a mentőket?
Meg akarom kérdezni, hogy minek ekkora felhajtás, szólni akarok, hogy ne hívják a mentőket, mert jól vagyok, de a számon csak nyögés és nyöszörgés jön ki. Nem sokkal később, érzem a földön lévő dobogásból, hogy egyre több ember mozog körülöttem.
- Fel fogunk emelni – figyelmeztet az edző, de időm sincs felkészülni.
Amikor valaki megfog a karom alatt, egy másik férfi pedig a lábamnál, hogy feltegyenek a hordágyra, a mellkasomba ismét iszonyatos fájdalom sugárzik. Összeszorítom a szememet, mert a fájdalomtól könnyezni kezdek. Azt hiszem, felordítok.
- A fenébe is, lassabban! – kiabál rájuk J. J.
- Miss Lockhart, hall engem? Benjamin Noake vagyok, orvos. – Bólintok, de a szememet csukva tartom. Túl nagy fájdalom járja át a testemet, minden egyes levegővételért meg kell küzdenem.
Leveszik rólam a cipőmet és a térdzoknikat is. Akárhányszor megmozdítják a lábam, fájdalom hasít az oldalamba.
- Ezt érzi? – kérdezi az orvos. Egy ponton nyomást érzek a talpamon, így bólintok. – Rendben. Nagyon jó. És ezt érzi? – Most a combomon érzek nyomást.
- Érzem. - Ez az első szó, ami végre értelmesen hagyja el a számat.
- A gerince nem sérült. Tegyenek rá nyakmerevítőt – ad az orvos határozott utasításokat. – Ki tudja nyitni a szemét? – Ismét hozzám beszél, a hangja sokkal nyugodtabb és kedvesebb. Teszem, amit kér. Egy apró zseblámpával világít a szemembe.
