Szomszédok [Sope] /BEFEJEZETT/

Vagy

*** MOST***

~Yoongi szemszöge~

Éles fájdalom hasított az alkaromba, majd onnan kiindulva terjedt szét egész testembe. 

-Bassza meg -motyogtam magamnak, a szilánkot figyelve amely könnyedén szántott végig bőrömön. Mániákusan bámultam a nyomában kibuggyanó vörös cseppeket, melyek lefolytak karomon és a fehér szőnyegre cseppentek, örök foltokat hagyva maguk után. 

Bőröm már égett a fájdalomtól, de emlékeztetnem kellett magamat, hogy miért is nem engedhetek közel a szívemhez senkit. Mert az emberek bántanak, elhagynak és átvernek, hogy aztán még egy utolsót beléd rúgva átlépjenek rajtad. 

De hát miről is beszélek, alig ismerem Hoseokot. De még mindig ahogy csak rágondolok megmelengeti a szívemet, és teljesen összezavar. Ha nem lenne olyan édes a mosolya már rég ő is a hátsó kertemben végezte volna két méter mélyen, darabokban. 

A földre ejtem a szilánkot a törött váza többi darabja közé és felállok, hogy keressek valamit amivel eltakaríthatom az üveget. Éppen csak egy pillanatra szédülök meg, de az is elég, hogy visszazuttyanjak a kanapéra. Talán kicsit túl mélyre vágtam. 

Lecsukott szemmel pihenek pár percig, hogy összeszedjem magam. Levegőre van szükségem. És térre, mert úgy érzem a falak menten összenyomnak, az összes levegőt kipréselve tüdőmből. 

Ingatagon állok csak meg lábaimon, és a berendezési tárgyakban kapaszkodva jutok csak el szobámig. Az ablakhoz tántorgok és onnan mászok fel a tetőre. Attól már rég nem félek, hogy valami ilyesmi hülye ötletem végrehajtása közben esetlen meghalok. A halál gondolata már nem izgat, de annyi biztos hogy egyszer majd eljön. Hogy előbb-e vagy később arról meg a karma majd kezeskedik. Hülye egy ribanc, annyi szent. De két dolog biztos. Ami elmúlt, meg a halál ami eljön. 

Nagyot sóhajtva ülök le lapos tetőn a kéménynek vetve hátamat. A szomszéd ház felé pillantok. Innen tökéletes kilátás nyílik Hobi hálószobájára, aminek ablakában ott ül ő maga, macskájával a karjában és dermedten néz engem. 

Felemelem nemrég megkínzott kezemet, amely még mindig véres és széles vigyorral arcomon integetek neki. Csak összeráncolt homlokkal mered vöröslő alkaromra, és már szólásra is nyitná ívelt ajkát, de a kis törpe geci megjelenik az ablakban és nyakát átkarolva tereli magára a figyelmet. 

Nem akarom végig nézni, hogy mit terveznek azok ketten ott csinálni, ezért inkább visszamászok. Levetem magam az ágyamra, és a fájdalmas valóság elől a még fájdalmasabb álmok közé menekülök. 

Most csak egy ilyen kis rövid részecskét hagyok itt nektek. Remélem tetszik azért ^^