Szomszédok [Sope] /BEFEJEZETT/

Döbbenet

Ahogy ott álltam karjainak szoros ölelésében tudtam, hogy jól döntöttem. Okozott jó pár álmatlan éjszakát és valószínűleg még fog is, de amint belépett az életembe fenekestül felforgatta, és nem tudnám elképzelni a mindennapjaimat az állandó cseszegetése nélkül.

-Bácsi -ráncigálta egy apró kezecske a pólóm alját így érdeklődve pillantottam le a tüneményre aki mosolyogva bámult minket, nagy szemekkel.

-Azért annyira öreg nem vagyok -guggoltam le, hogy egy vonalba legyen az arcunk, mire halkan felkuncogott.  Kis gödröcskék jelentek meg arca két oldalán amikor mosolygott, hosszú barna haja ragyogott a nap fényében. 

-Mama azt mondta hogy fuldokoltál, és ezért volt a másik bácsi nyelve a szádban -néz rám édesen, ártatlanul pislogva -De ugye jobban vagy?

-Igen, már sokkal jobban vagyok -nézek a ,,megmentőmre" aki persze ismételten önelégülten mosolyog.

-És mit jelent az, hogy mocskos buzi?-vonja ismét magára a figyelmem a kis tündér. Csokoládébarna szemei csordultig teli vannak kíváncsisággal. Most aztán mivel vágjam ki magam ebből a helyzetből? Komolyan, soha többé nem mozdulok ki otthonról, mert ez már a második alkalom, hogy totális zavaromban csak tátogok, mint egy partra vetett hal. 

-Olyan emberekre mondják akik nagyon szeretik egymást -próbálok kitalálni valamit ami nem is hazugság, de mégse mondhatom meg kerek perec, hogy mi is a helyzet a valójában. Szerintem ő még csak a méhecskés sztorinál sem tart, nem hogy a hátsó bejáratos dolognál.

-És te szereted ezt a bácsit? -méregeti Yoongit. Még számomra is elég érdekes jelenség volt a kék hajával és porcelán fehér bőrével, hát akkor egy kislány szemében milyen furcsa lehet? Pláne hogy sápadtsága ellenére csupa feketét visel, mint aki most jött a ravatalozóból. Örülnék, ha most engem is legalább két méter mélyre elásnának. 

-Nagyon szeretem -mosolygok rá.

-Byul! -közeledik felénk futva az édesanyja és azonnal elrángatja a kislányt a közelemből -Nem megmondtam, hogy kerüld el őket? Nehogy azt lássam, hogy még egyszer a közelükbe mész...

Úgy beszél tovább, mintha mi ott sem lennénk én pedig legszívesebben felpofoznám. Hogy lehet ilyen valaki? Én is és Yoongi is emberek vagyunk, attól még hogy a saját nemünkhöz vonzódunk nem válunk gyerekevő mutánsokká.

Yoongi lép mellém és a kezemnél fogva kezd el hazafelé húzni, még mielőtt valami meggondolatlanságot tehetnék. Yoongi meg mégis hogy bír ilyen nyugodt maradni, és derűs mosollyal az arcán sétálni, miközben az a nő ebolásnak néz minket? Hátrapillantok a vállam felett, és szomorúan integetek a kislánynak aki nem is figyel az éppen visítozó anyukájára, hanem széles mosollyal és hevesen gesztikulálva integet vissza nekem. 

-Szóval nagyon szeretsz engem? -szorítja meg kicsit jobban a kezemet magára vonva a figyelmemet. 

-Csak mondtam valamit -legyintek pirosló arccal. 

-Hazudtál egy kislánynak? -csóválja meg fejét rosszallóan. 

-Nem -csapok vállára - Te viszont csak álltál, mint fasz a lakodalomban. 

-Nem értek a gyerekekhez. 

-Dehogynem. Lesz is alkalmad bebizonyítani. 

-Hogyan? -röhög hangosan -Leviszel a játszótérre, hogy játsszak a kölykökkel? 

-Holnap utazik ide a lányom. 

Hozzáfűznivaló :Khmkhm. Izé... *fejvakarás* korábban már említettem Hobi egyik ,,rossz" döntését. 
Hát...nos....meglepiii. *rettegve várja a reakciókat* 

Kérdés: Olvasnátok tőlem más ficit is, ha igen akkor milyen párossal? ^^