Szomszédok [Sope] /BEFEJEZETT/

Ami nekem...2/2

Valaki most jöjjön és segítsen ki ebben a helyzetben, mert az én agyam teljesen lefagyott. Még egy szót sem tudnék kinyögni, nemhogy egy értelmes választ. Nyilván valami drága autóra vagy házra gondolt. Vagy egy barátnőre. Bár szerintem olyan meleg, hogy még egy ezüstkanál is megolvadna a kezében, de sose lehet tudni.

-Egy kis remény mindig van -mosolygok rá -Akkor más nem kell innen?
Látom rajta, hogy nem kis csalódást okoztam neki a válaszommal, de mit mondhattam volna?

-Nem -fájdalmas kis grimasz ül ki az arcára -Mehetünk.

Csak bólintok és kissé sajgó szívvel indulok meg a kassza felé. Szeretném neki elmondani, hogy mellette leszek és támogatni fogom ha kell, de egyszerűen nem jönnek a szavak, ötletem sincs hogyan fejezhetném ki magam. Utálok azzal a tudattal élni, hogy valami bántja. Minduntalan eszembe jutnak szavai, hogy engem akar. De nem, az kizárt.

A pénztárhoz közeledve egy ismerős arcot fedezek fel és muszáj vigyorognom a boldogságtól hogy láthatom, pedig már egészen el is felejtettem a vele való találkozásomat, hála Yoonginak.

-Azt hittem már nem is látlak viszont -húzza el a száját amikor meglát, de a mosoly ott bujkál szája sarkában.

-Ne hidd azt, hogy ilyen könnyen meg lehet szabadulni tőlem -kacsintok rá.

-El sem hiszed mennyire örülök ennek. Mióta táncoltunk másra sem tudtam gondolni mint rád -nyalja meg ajkát és olyan tekintettel néz rám amibe még a lábujjam is belepirul.

-Lehet hogy aznap egy kicsit többet ittam a kelleténél.

-Engem nem zavart, sőt kifejezetten imponált az a kis magánszám amit nekem adtál.

-Huhh, ez kicsit ciki nekem -vakargatom idegesen tarkómat, és nagyon remélem hogy rajtunk kívül senki sem hallja.

-Ne legyen az, nekem tetszett a merészséged és szeretnék még találkozni veled -szélesedik ki mosolya -Kicsit szomorú voltam mikor este nem jöttél. Pedig vártalak.

-Hát...ööö...akadt egy kis dolgom -rágcsálom idegességemben ajkamat, mert időközben előkerült a letört kék hajú. Értetlenül ráncolja a homlokát amikor meglátja hogy a pénztárossal beszélgetek.

-Se baj. Valamikor ráérsz a héten? Mondjuk holnap?

-Persze -ragyog fel újra arcom.

Aztán Yoongi olyat tesz, amire nem számítottam volna. Mögém lép és birtoklóan öleli át derekamat, állát a vállamon nyugtatva.

-Nem cica, mondd meg neki, hogy nem érsz rá -dörzsöli orrát nyakamhoz, és egy kívülállónak valószínűleg fel sem tűnik hogy beszél, hallani meg pláne nem hallják mert még én is alig értem meg mit motyog, de amint felfogom mondanivalóját elönt az ideg. Ki ő nekem, hogy csak úgy parancsolgasson?

Taehyung zavarodottan néz rám és gondolom valamiféle választ vár tőlem arra, hogy mi is történik éppen.

-Ne haragudj a bátyámat néha elragadják az érzelmei -mosolygok kínosan.

-A bátyád? -vonja fel szemöldökét.

-Tényleg Hobi, a bátyád? -fordít szembe magával és állam alá nyúl. A szememmel próbálom szuggerálni, hogy hagyja már abba és nyugodjon le szépen, de nem igazán érti meg. Vagy csak tesz rá magasról, hogy én mit akarok. 

-Igen, a bátyám -szűröm fogaim között. Erre mit ad Isten? Fényes nappal, egy bolt közepén egy csomó ember előtt megcsókol. Az ujjait tulajdonképp belevájja az oldalamba és még ha akarnék sem tudnék szabadulni.

-Fura egy család ezek -motyogja Taehyung mögöttem, mire Yoongi végre elenged.

-Anyu a bácsik mit csináltak?-kiabál egy kislány aki az anyukájával most lépett be az ajtón. 

-Semmit kicsim, gyere vegyünk neked nyalókát -rángatja el a nő a csöppséget aki kikerekedett szemmel néz minket. Elhúzódom a kék hajú sátántól, és mérges pillantást vetek rá mielőtt hátat fordítanék vele.

-Azt hiszem ezen a héten mégsem érek rá -toporog zavartan most Tae.

-Semmi gond, megértem.

Dehogy értem. Mi a fasznak kellett ezt csinálnia Yoonginak? Miért kell tönkre tennie az életemet?

Zavartan állok míg Taehyung a munkáját végzi, bezzeg az a Sátán meg önelégült vigyorral az arcán néz engem. Fizetek és gyorsan felkapom a szatyrokat, hogy minél hamarabb eltűnhessek a boltból. Yoongi siet utánam, szinte fut hogy be tudjon érni.

-Most meg mi a baj? -vigyorog még mindig.

-Minek kellett ez?

-Mert te magad vagy az én két lábon járó reményem.

-Ezért kell megalázni mindenki előtt? -folyik le egy kósza könnycsepp arcomon.

-Számodra megalázó volt, hogy megcsókoltalak?

-Nem. Az volt megalázó ami miatt megcsókoltál.

-Azért tettem, mert nem akartam, hogy rajtam kívül más is mosolyt varázsoljon az arcodra. Ne értsd félre, az az egyik leggyönyörűbb dolog a világon amikor mosolyogsz, és imádom amikor boldog vagy, de azt akarom hogy miattam legyél az, és nem egy ilyen bájgúnár miatt. Én akarom megfogni a kezed mikor csak leugrunk együtt a boltba, és én akarlak akkor megcsókolni amikor csak akarlak.

-Most ez egy elbaszott szerelmi vallomás akar lenni?

-Nem tudom -nevet fel -Ha igen?

-Akkor nagyon édes volt.

-Ennyi? -biggyeszti le ajkát -Tudod milyen nehéz volt ezt mind kimondani?

-Veled ellentétben én nem vagyok antiszoc, szóval nem.

-Mondja a festő aki egyedül él a macskájával, a szomszédját festegeti naphosszat és a könyveit bújja amint szabad ideje van.

-Kérdezd meg, hogy megkaphatod-e azt amit szeretnél -szalad ki a számon a kérés és ismét az ajkamat rágcsálom.

-Jung Hoseok -lép közelebb hozzám és fél térdre ereszkedik minek láttán könnyek tolulnak szemembe. Az a tekintet amivel rám néz. Sokkal nagyobb hatással van rám, mint bárki más a világon, hiába is tagadnám.

-I-igen?-dadogom lányos zavaromban, mire megfogja a kezemet és lágy csókot lehel kézfejemre.

-Megtisztelnél azzal, hogy az elsődleges ribancom leszel? -mondja ki kérdését teljesen komoly arcot vágva.

-Nem hiszem el,  hogy még ezt is eltrollkodod -csapom meg az egyik szatyorral, de ő csak hangosan nevetve terül el a földön, a hasát fogva.

-Na mit mondasz? -kérdezi végül, miután sikerült leküzdenie a nevetést és fel is tudott tápászkodni.

-Azt hogy legközelebb otthon maradsz Döggel.

-Naaa -ölel magához -Az enyém leszel, Hoseok?

-Már a tiéd vagyok -bújok mellkasához és hallgatom szívének monoton ritmusát, mely egyszerre dobban az enyémmel.