Szomszédok [Sope] /BEFEJEZETT/

Nem kéne 3/2

Dermedten álltam a konyha küszöbén és fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Az eszem is akart valamit meg pici Hobi is, és nem tudtam eldönteni melyikük biztosabb a dolgában.

-Meleg van egy kicsit, nem? -kacsintott rám, amitől csak meg forróbbnak éreztem a levegőt a konyhában.

-Nem estél egy kicsit túlzásba? -inkább lehunyom a szemem, hogy még csak ne is láthassam ahogy igéző tekintetével méreget engem, mint az öreg asszonyok a friss husit a piacon reggelente. Ez egy szar hasonlat volt, de ők is legalább ilyenek...csak rajtuk több a ruha.

-Most, hogy mondod lehet hogy nem kéne dupla adagot sütnöm- jön a válasza.

-A ruhás dologra gondoltam, Yoongi.

-Miért?

Komolyan mondom, tökéletes színész lenne ebből a srácból, ráadásul a kasszasiker sem maradna el, mert mindenki elmenne az előadásaira hogy a nyálát csorgathassa a cuki pofijára. Tettetett meglepődéssel néz rám, és igyekszik ártatlannak feltüntetni magát.

-Az a kötény még mindig Yooráé -kuncogok - Nem gondolod hogy egy kicsit keveset takar?  Bármelyik szomszéd beláthat.

-Talán nem tetszik?-csípőjét ringatva közelít mint valami vérbeli ribanc és a hatás kedvéért még ajkát is megnyalja. Én mondom, teljesen elveszi az eszemet, és akármennyire igyekszem tisztán gondolkodni sikerül szép lassan becserkésznie.

-Tudod abban reménykedtem -búgja kéjes hangon a fülembe -Hogy a szomszédom majd észreveszi hogy milyen gondokkal küzdök, és segít nekem.

A kis drága egyáltalán nem szégyenlős, és mindenféle gátlás nélkül lebbenti fel az amúgy is gyerekeknek szánt ruhát, hogy meg szeme élhessen miféle gondokról beszél. Hát bizony NAGY gondokról.

-Yoongi -ugrok hátra kissé meglepetten mikor belemarkol a seggembe, mire nekiütközök a pult szélének. Jajdulás hagyja el ajkamat, csípőm keményen ütközik neki a kemény márványnak.

-Ezek szerint nem tetszem neked? -biggyeszti le ajkát és úgy áll a konyha közepén mint egy magára hagyott kisgyerek. A kedvére szeretnék tenni, és szeretném is megérinteni végre úgy. Azt akarom hogy érezze mennyire szeretem, és hogy ez a szerelem végtelen, ami soha nem fog kihunyni a szivemben. Ez adott nekem erőt reggelente hogy felkeljek míg ő távol volt. Ez adott erőt, hogy ne nyomjam mélyebbre a borotva hideg pengéjét. Ez adott erőt hogy éljek, napról napra.

-Hogy gondolhatsz ilyet? -egyetlen hatalmas lépéssel átszelem a köztünk lévő távolságot és szorosan magamhoz ölelem. Egy ideig csak áll tétován, mint aki nem tudja mitévő legyen majd karjai derekam köré fonódnak és nyakamba fúrja arcát.
Még csak most jött vissza, és temérdek fájdalmat kellett túlélnie az elmúlt hónapok során. Tudom hogy én is csak azt okoznék neki, mert túl türelmetlen lennék és nem bírnék várni, azt pedig nem viselnem el. Inkább naponta hússzor zárkózom be a fürdőbe és segítek magamon, minthogy őt bántsam.

Y O O N G I

Már nem szeret engem, ebben teljesen biztos vagyok. Hogyha még ez sem vált be nála, akkor kész, vége. Valószínűleg teljesen kiábrándult belőlem mikor elmondtam neki az igazat, csak még nem volt szíve kidobni. Tegye csak meg nyugodtan, ne próbáljon meg kedves lenni, ha már nem akar. Mondja a szemembe. Lehet hogy szarul fog esni, sőt egyenesen fájni fog. Drabokra fogok esni. Össze fog törni. De inkább mondja meg, és ne hitegessen.

Biztos voltam benne, hogy ő is akarni fogja majd, de úgy tűnik még mindig pocsék ember ismerő vagyok. Pedig annyira hiányzik már. Az első alkalmunk után másra sem tudok gondolni, már mindenhol elképzeltem magunkat. A zuhany alatt, a kanapén, a pulton, a konyhaasztalon, a dolgozószobájában ahol megannyi festmény nézné végig ahogy a padlón hancúrozunk.

-Szeretlek- ujjai hajamba tévednek és cirógatni kezdik fejbőrömet. Akármilyen jól is esik,  erőnek erejével kiszakítom magamat öleléséből.

-Ne mondd ezt! -érzem ahogy arcom lángba borul a düh miatt, amit szava okoz annak ellenére hogy inkább boldogsággal kéne eltöltenie -Legalább ne hazudj.

-Tessék? -olyan arcot vág mintha legalábbis pofon vágtam volna az előbb, vagy nagykést fogtam volna a torkához.

-Miért nem akarsz engem? -fakadok ki végül -Tudom hogy nem vagyok a legszebb vagy legjobb, de nagyon igyekszem. Miért utasítod el a közeledésemet, hah? Ennyire zavar az amit elmondtam neked?  Ezek után már csak szánalomból tartasz magad mellett?

Szúrni kezdik a könnyek szememet, én pedig dühösen törlöm le őket amikor kibuggyannak.

Itt állok a konyhában ebben az idióta jelmezben, szemben életem egyetlen szerelmével akivel meg akartam öregedni, és másra sem tudok gondolni minthogy mennyire fog fájni hogy ha végre kimondja a rideg valót; hogy már nem szeret.

-Te komolyan azt hiszed hogy nem szeretlek? -tekintete vészjósló ahogy rám néz -Azt hiszed én nem akarom annyira mint te?  Min Yoongi te Isten barma!

Megragadja csuklómat és olyan közel ránt magához, hogy orrunk hegye összeér. Meleg leheletét érzem ajkamon, tekintetünk összekapcsolódik és megszűnik a külvilág. Most még a Föld is meg állhatna engem az sem zavarna.

-Te akartad ezt magadnak -ujjai akár a bilincs vasa, szorítják vékony csuklómat -Nem akartam neked még több fájdalmat, de ha máshogy nem tudom elhitetni veled mennyire szeretlek...

Egészen addig fel nem foghatom mit akar, míg csípőmet megragadva fel nem rak a pultra, és le nem tépi rólam az egyetlen anyagot mely egész addig testem egy részét fedte.

Hallohallo, Manók. ^^
Éltek még?
Nagyon hiányoztok már, de pörögnek az események én meg csak azt veszem észre hogy már megint nem írtam, ami miatt haragszom is magamra. De most megembereltem magam és itt a következő rész. 😘💞
Nemsokára újra jövök.