Szomszédok [Sope] /BEFEJEZETT/

Nightmare

Hellohello ^^

Sikeresen elkészültem a résszel. Hogy jövő héten tudok-e írni, az majd kiderül, de nagyon reménykedem benne. Meg majd úgyis jelentkezek még.
Addig is jó olvasást babbák! :3

-Gyere már -kiált le nekem az emeletről, mert már vagy fél órája szöszmötölök a konyhában.

-Megyek, megyek -sóhajtok fel, majd a macskámat felkapva indulok az emeletre. Meztelen talpam csattog a fából készült lépcső fokain. Még félúton sem járok amikor egy zsörtölődő és igen türelmetlen kék hajú jön velem szembe. 

-Tedd le azt a macskát. MOST.

-Most meg mi van? -teszem le szegény Dögöt, aki máris panaszosan kezd nyávogni.

-Meguntam a várakozást.

Már hátrálnék is mert tekintete és pimasz mosolya semmi jót nem ígér számomra, de könnyedén kapja el derekam. Egy puszit nyom számra, hogy aztán mint egy zsákot, úgy dobjon fel a vállára.

-Te állat -csapok a hátára és nagyon remélem, hogy fájt is neki.

-Azt kihagytad hogy kanos állat -mér egy akkora ütést hátsó felemre, hogy le is esnék róla, ha nem fogna a másik kezével erősen.

-Márpedig az kislámpám dugóján kívül nem dug senki semmit sehová -mordulok fel.

-Te így hívod a lompost?

-Idióta -morgok még mindig.

Hatalmasat nyekkenek amikor ledob a szobámban lévő franciaágyra, amit nagyon úgy néz ki, hogy mától meg fogok osztani vele. Már szórja is le ruháit szerte a szobában, a perverz mosoly pedig egy pillanatra sem tűnik el arcáról. Megforgatom a szemem és az aktuális olvasmányomért nyúlok, ami az éjjeliszekrényemen pihen. Törökülésbe helyezkedem és felütöm a könyvet ahol -már vagy egy hete -félbe hagytam, de a betűk minduntalan elmosódnak, és csak homályosan tudom kivenni őket. Bosszúsan sóhajtok fel, majd kihúzom az éjjelim fiókját és kiveszem a szemüvegem (a síkosító, a gumik és egy csomag rágó közül).

Csak nagyon ritka alkalmakkor szoktam használni a szemüvegem, mert csak olvasáshoz és vezetéshez kell használnom. Vezetni nem igazán szoktam, az olvasásra meg egyre kevesebb időm jut mostanában. Yoongi olyan akár egy kisgyerek és minden szabadidőmet magának követeli.

A szemüvegem feltéve bújok ismét a könyvembe, amikor látom hogy a kék hajú elment valamerre, és végre tökéletesen látom a betűket is. Sikerül teljesen elmerülnöm a könyvben, a külvilágot kizárva. Nincs más, mint én és egy teljesen más világ ahol nem zavarnak a problémák és nem kell aggódnom. Együtt izgulok a főszereplővel, hogy túlélje az újabb és újabb akadályokat amiket az élet gördít elé. Nem egy helyzet van amikor azt hiszem mindennek vége, ennek ellenére Ezio (a főszereplő) mindig újra és újra meglep.

Meg is feledkeztem, hogy most már más is van velem, aki már rég nem zaklatott. Túl nyugodt minden. Felpillantok a könyvből, és a szemüvegem egy kicsit feltolom, mert lecsúszott az orrom hegyére.

-Nagyon édes vagy így -mosolyog rám az ajtó mellől, ahol keresztbe tett lábakkal ül a falnak dőlve. Elpirulok a bók hallatán és ajkamat beharapva próbálom visszafogni a vigyorgást.

Felkel és mint a ragadozó aki épp az áldozatát cserkészi be, úgy indul meg felém. Óvatosan kiveszi a kezemből a könyvet és lerakja a földre.

-Ha baja esik,nemhogy ebből veszel nekem egy másik példányt, hanem az egész sorozatot meg kell venned -nézek rá szúrós szemmel.

-Nem bánom -von magához egy rövid csókra - Ha azután többet látlak ebben a szemüvegben, akkor megéri.

-Akkor egy szomorú hírt kell közölnöm, mert nem sokat hordom.

-Lehet hogy jobb is -gondolkozik el -Ki tudja mikor másznék rád, ha mindig ilyen édes vagy.

-Akkor inkább leveszem -kapom le gyorsan és teszem az éjjeliszekrényre.

-Rémes vagy -húzza fel orrát és mászik be a takaró alá.

-Hé, az az én felem -szólok rá, amikor látom hogy elfoglalta a bal oldalt.

-Most már az enyém.

Egészen a feje búbjáig húzza a takarót, ami eltompítja ugyan kuncogását, de attól még hallom. Most rajtam a sor hogy morogjak.

-Nem, mert az az enyém -ülök rá hasára és lerántom a fejéről a takarót.

-Egy kicsit lejjebb kéne csusszannod, ahhoz hogy jó helyen legyél -kacsint rám egy félmosoly kíséretében.

-Wá, te aztán lehetetlen vagy -gördülök le róla, hogy elfoglaljam a helyem az ágy jobb oldalán, lehetőleg jó messze tőle.

-Csak telhetetlen. Veled nem lehet betelni -araszol közelebb hozzám, mire hátat fordítok neki.

Nem nagyon zavartatja magát, mellkasához von karjával átöleli derekam, míg egyik lábát átveti az enyémeken.

-Nem plüssmackó vagyok -morgom.

-Jó éjt, Hobi.

-Neked is.

Sokat fészkelődöm még azután is, hogy ő elaludt mert számomra elég kényelmetlen a helyzet. Ahogy egész testével hozzám simul, és meleg leheletét érzem nyakszirtemen. Annyira furcsa, ennek ellenére is jó érzéssel tölt el.

Valamikor hajnalban ébredek és ijedten ülök fel. Yoongi dobálja magát mellettem az ágyon megbocsátásért esedezve valakinek.

Y O O N G I

Az éjszaka kellős közepén ébredtem, miközben arcomon könnyek peregtek. Csatakos volt az ágynemű körülöttem és a testemet is veríték lepte. A szoba nem tűnt ismerősnek ahogy körbenéztem. Egy kéz simogatta gyengéden a hajamat. Végigvezettem tekintetem a kecses kézen egészen fel, tulajdonosának arcáig. Egy könnyektől csillogó szempár nézett vissza rám.

-Azt hittem fel sem ébredsz -szipogja halkan, másik kezével letörölve egy kósza könnycseppet amely már útnak indult lefelé arcán.

-Borzalmas volt -fúrom arcom mellkasába, mélyen beszippantva pólójának illatát.

-Semmi baj. Itt vagyok melletted.

Válla felett kilesek az ablakon. A telő Hold, mint valami rosszindulatú kukkoló leskelődik a fák karmos ágai közül.

-Csak egy rémálom volt -puszil hajamba -Csak egy rémálom.

Éppen ez a baj, hogy ez nem igaz. Engem nem az álmok, hanem az emlékek kísértenek.