Szomszédok [Sope] /BEFEJEZETT/

(Agy)Baj

Y O O N G I 

Én nem szeretem az embereket. 
Egy kicsit sem. 
És most rákényszerülök arra, hogy Hobin kívül még kettőt elviseljek. 

Ismét a kanapén ülök Namjoon társaságában, míg az én kis Reményem és Jon a konyhában ügyködnek azon, hogy összedobjanak valamit ebédre.

Nekem nincs étvágyam. Sőt hányingerem van, amikor meglátom hogy Jon, aki Jin, akár egy ujjal is hozzáér az ÉN barátomhoz. De megígértem hogy jó fiú leszek. Így hát sötétebbnél sötétebb gondolataimat agyam egy kis hátsó zugába kell száműznöm, ugyanis nem okozhatok csalódást. Még a végén tényleg elhagy ezért a kis..

-Hahó -integet arcom előtt pink hajú barátom, aki éppolyan letörtnek tűnik mint én. Hanyagolja őt az asszony. 

-Mondd csak- dörzsölöm meg szemem álmosan. Eddig kipihentnek éreztem magam, de most olyan mintha az álom ólomnehezékként nehezedne a szemhéjamra. 

-Csak azt mondtam, hogy nagyon szép a házatok -mosolyog, de látszik rajta hogy feszeng. Én nem akartam beszélgetést kezdeményezni vele, jól meg voltam magamba és szerintem ki is ül az arcomra a véleményem miszerint jobb lenne ha békén hagyna. 

-Én csak a szomszéd vagyok -kacsintok rá, mire csak a szemét forgatja. 

-Mióta vagytok együtt? 

-Hát, nem is tudom, talán...kurvára semmi közöd hozzá. 

Olyan tekintettel nézek rá, ami miatt más épeszű ember már rég menekülőre fogta volna, de ő nem teszi. Ehelyett elneveti magát. 

A plafonra emelem inkább tekintete és a pókot kezdem nézni a sarokban, aki nagy vígan szövögeti hálóját s nem kell olyan miatt aggódnia, hogy vissza tudja fogni magát, és ne filézzen ki valakit a két kezével. A póknak nincs is keze. Szar lehet neki. 

-Legalább egy kicsit erőltesd meg magad és ne pufogj már ilyen feltűnően. Meg ha már mindketten le lettünk koppintva, tartsunk össze -szemem sarkából figyelem, ahogy kezét tarkójára téve dől hátra és helyezkedik el kényelmesen a kanapén, mintha csak otthon lenne. Egy rózsaszín tincs az arcába hullik, és eltakarja jobb szemét. Telt ajkai finoman ívelnek felfelé, szája sarkában egy lesajnáló kis mosoly bujkál. A testtartása laza, lábait keresztbe teszi. Akkor nem lenne nyugodt, ha tudná hogy mik járnak a fejemben. 

-Engem nem koppintottak le. 

A következő pillanatban harsány nevetés hangzik fel a konyha felől, mire mindketten oda kapjuk fejünket. Egy csupa liszt Jont (leszarom mi a neve) látok, és egy piros arcó Hobit, aki majdhogynem nyerít, annyira nevet. A féltékenység újult erővel támad fel bennem.Özönvízként önt el az érzés, és ledönti a gátat, mit nem olyan rég szabtam neki, Hoseok esdeklő tekintetét látva. ,,Ő fontos nekem" -mondta, én pedig nem akartam megbántani. De ő mit sem törődik azzal, hogy nekem hogyan esik amit tesz. Mert fáj, mocskosul fáj, hogy megszűntem létezni számára, amint ez a pink pulcsis buzi betette ide a lábát. 

Namjoon arcán is a saját érzéseim látom visszatükröződni. Düh és szomorúság elegye.

Úgy érzem magam most, mint oviban amikor kihagytak a játékból. Akkor fogtam magam és bele húztam egy homokozóvödröt a kisrác fejébe aki le akarta nyúlni a legjobb barátom. Kár hogy most nincs kéznél egy vödör.

-Nem jössz ki cigizni? -nyúl a zsebébe és előhúz egy dobozt, amit bátorítóan megzörget. Nem igazán szoktam bagózni mert rühellem a bűzét, de valahogy le kell vezetnem a stresszt, így bólintok és követem a hátsó kertbe.