Szomszédok [Sope] /BEFEJEZETT/

A múlt árnyai

Cép jó reggelt! 
Gondoltam gyorsan kirakom ezt a részt is, mielőtt munkába indulnék. Az esetleges hibákért elnézést kérek, mert átnézni már nem maradt időm. :c 
Jó olvasást manócskák!
(a képért bocsi, de a kedvenc sorozatomhoz készült fan art, és mondom miért ne?! :D)

H O S E O K

Telnek a napok. Egy, kettő és már csak azon kapom magam, hogy egy hét is eltelt, Yoongiról pedig még mindig nincsen semmi hír. Kezdetben sokat sírtam miután Yoora elaludt, a szívem egy sajgó seb volt a mellkasomban, és nem akartam elhinni, hogy megint ez történt velem. Ismét közel engedtem valakit magamhoz, és újra csalódnom kellett. Suga mostanra már valószínűleg Mexikóba tart egy álnéven, hogy alpakákat tenyésszen és jót röhögjön rajtam. 

Én mégis visszavárom. Ez most nem olyan, mint amikor Jimin elhagyott, akkor dühös voltam és legszívesebben az egész világot felégettem volna, de most kongó ürességet érzek, melyet csak és kizárólag Yoongi tud megszüntetni. 

Yoora is érzi, hogy nincs minden rendben, és ő is folyton arról faggat, hogy Yoonji oppa mikor jön vissza. Én minden alkalommal ugyanazt mondom neki. Hamarosan. De ez hazugság, lehet hogy soha többé nem látjuk azt az embert, akit mindketten a szívünkbe fogadtunk pár hét leforgása alatt. 

Időközben Namjoon is meglátogatott, hogy elvigye az összegyűlt képeket, amiket eddig festettem  és elég nagyot csalódott amikor csak hármat kapott, de a Sugáról készülteket nem voltam hajlandó odaadni. Azok ott díszelegnek a dolgozószobámban és minden nap szánok rá egy kis időt, hogy megnézegessem őket. Szentimentális egy dolog ezzel tisztában vagyok, de nekem csak ez maradt...(meg a háza ahova bejárkálok, illetve a pulcsijai amik még mindig őrzik férfias illatát).

D Ö G

A szolgáim most már hivatalosan is megőrültek, ráadásul el is hanyagolnak. Rákényszerülök arra, hogy egerészni járjak ha teli hassal akarok heverészni a nyitott ablakban. Még az apró emberpalánta sem fordít rám annyi figyelmet, mint amennyit megérdemelnék. Én mondom, ez gyalázat. 

-Meow. 

Utálom hogy a gyönyörű bundámmal hozzá kell érnem a szőrtelen végtagjához, de máshogy nem vesz észre. Próbálom megparancsolni, hogy adjon nekem ennivalót most azonnal, de mintha fel sem fogná mit akarok tőle. Úgy tesz mintha nem értené meg! Ehelyett kinyúl felém és testemet magához szorítja, én meg úgy érzem megfulladok úgy szorít magához. 

-Nyeked ic hiányzik Yoonji oppa, ude? -fonja még szorosabbra mancsait körülöttem. 

Ó, igen észrevettem, hogy egy szolgával kevesebb van a házamban, ráadásul a legtetszetősebb tűnt el. Micsoda veszteség! Igazán kedvemre való példány volt. 

-Meow. 

Etess már meg, te lusta szolga. Ijedten kapom hátra fejem, amikor valami nedvességet érzek a bundámon. Nem szabad, rossz emberke! Ne csorgasd rám a nyáladat! De a víz a szeméből folyik és olyan esendően néz rám, hogy még a nem létező macsek szívem és megsajnálja és halkan dorombolni kezdek neki. 

De ezért extra adag kaját kérek, marhahússal!

Y O O N G I 

Faltól falig osonok, követve minden egyes utasítást, ha ezzel meg tudom akadályozni hogy bármi rossz történjen a családommal. Tudom, hogy már több száz kilométerre vagyunk tőlünk, de a félelem még így is átjárja egész testemet. Nekik nem eshet bántódásuk, csak mert én gyenge voltam, és nem tudtam meglendíteni a kést. 

-Látod ott azt a férfit? -mutat egy középkorú fickó felé aki éppen a falnak dőlve dohányzik a sikátorban, a lámpák fénye alól kieső részen, mire bólintok -Mutasd meg apucinak mit tanultál. 

A seggemre csap, ezzel jelezve hogy induljak útnak, de legszívesebben hányni lenne kedvem attól, hogy újra ezt kell tennem. De ha ez az ára, akkor hagyom hogy a lelkem elkárhozzon és a Pokolban égjek, de nem hagyom hogy nekik bajuk essen. 

Leguggolok és alaposan végig mérem a mostani áldozatot. Jó fizikuma van így ha szemből támadnék nem lenne könnyű dolgom. Tekintetem végig futtatom a sikátoron egy alkalmas helyet keresve ahonnan lecsaphatok. 

Eljött értem és alkoholtól bűzlő lehelettel közölte, hogy az ő tulajdona vagyok. 

A falhoz lapulok és a zsebembe mélyesztem a kezemet, ahol megérzem a kés ismerős markolatát. 

Azt mondta nekem nem a halandók egyszerű élete jár, de én tiltakoztam. 

Ugrásra kész vagyok, minden izmom megfeszül. 

Sejtelmes mosollyal az arcán biccentett az ajtó felé, amelyen túl ott volt valahol Hoseok és Yoora. ,,Tudom miféle játékot űzöl" mondta. Úgy tettem mint aki nem érti, mire belemarkolt a hajamba és megrángatott. ,,Választhatsz. Vagy velem jössz, vagy a szemed előtt kínzom meg őket, hogy hosszú szenvedések közepette haljanak meg. Nem úgy mint a húgod, akinek gyors vég jutott". Kivillantotta sárga fogsorát, én pedig tudtam hogy nem tehetek mást. Mentem. 

Egy nagymacska kecsességével ugrok rá a mit sem sejtő férfira és végzem el a feladatom.