Secret Place🌈Taekook

☁Negyedik rész☁

~Taehyung szemszöge~

Belépünk a kollégiumba, és alaposan körbe nézek. Sok diák lézeng az előtérben. Szemem megakad Yoongin és azon a Jiminen, vagy hogy hívják. Látom, hogy Kookie feléjük sétál.
 – Sziasztok – köszön nekik. Odahajol Jiminhez és megcsókolja. Ezt most tényleg jól látom? Azok után, hogy össze bújva feküdtünk, többször is megpusziltuk egymást, és kézen fogva sétáltunk, csak úgy oda megy hozzá és megcsókolja? Úgy viselkedik mintha itt sem lennék. Lehetséges, hogy féltékeny vagyok?

– Sziasztok – köszönök én is. Lepacsizok Yoongival, mivel általánosban osztálytársak voltunk, mindig együtt lógtunk, de nem hívtuk egymást barátoknak, csak haveroknak.

– Jungkook – nyújtja Jungkook kezét Yoongi felé, aki először fel sem fogja mi történik, de hamar rájön mi van körülötte.

– Yoongi – megfogja Jungkook kezét, és megrázza azt. Csak kezet ráztak, de zavart, hogy amit előbb én fogtam, ahhoz most egy másik fiú ért hozzá. Úristen, igen, én féltékeny vagyok.

– Ő lesz a szobatársam, Min Yoongi. Még csak ismerkedünk, de kedvesnek tűnik. – Néz fel izgatottan Jimin Jungkookra, aki csak mondatára elmosolyodik. – Neked meg gondolom Ő. Hogy is hívnak? – Mosolyog Jimin barátságosan.

– Taehyung. Te pedig Jimin, tudom. – Próbálom úgy mondani, hogy ne vegyék észre, hogy valami bajom van, de nem igazán sikerül. Válaszát nem várom meg, csak elmegyek onnan, és szobánkat kezdem keresni. Hamar megtalálom, beviszem a bőröndjeimet, Jungkookét pedig kint hagyom. Végül úgy döntök behozom azokat is, nem leszek ilyen vele, mert szeretem, és most kaptunk egy új esélyt, hogy legjobb barátok lehessünk, vagy többek. De ez már lehetetlen. Lassan már fél órája eljöttem, nehogy már ezt se vegye észre, vagy csak úgy elfelejtsen. Meddig marad még? Bőröndömből kiveszek egy szürke tréning alsót, pólómat és farmeromat leveszem, és helyettük felveszem a tréninget. Kimegyek a konyhába, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet. Igazán idejöhetne már. Gondolatmenetemből egy kopogás zökkentett ki, de nem volt kedvem új emberekkel találkozni, ezért úgy döntöttem nem nyitom ki. Egy perc múlva újabb kopogást hallottam. Mivel nem akartam, hogy tovább zavarjanak, kinyitottam az ajtót, de amint megláttam a személyt aki kopogtatott, egyből elment a rossz kedvem. De túl feltűnő lett volna ha mosolyogva ölébe ugrok, elkezdem ölelgetni, meg puszilgatni. Szóval, inkább nem gondoltam semmire.

– Végre – nézek rá unottan. Látom, ahogy végignézi testemet, és a hiányos öltözetem miatt kipirosodik arca. Megfordulok, vissza indulok a konyhába, elmosolyodok, de csak úgy, hogy ő ne vegye észre.

– Hol vannak a cuccaim? – Mintha idegesnek tűnne. Belép a konyhába, megfordulok, és a pultnak dőlök. Arca még még mindig piros. Hogy mosolyomat ne lássa, számhoz emelem poharam, és a vízbe kortyolok. Miután megittam letettem a pultra, és a nappaliba menetem, leültem a kanapénkra.

– Behoztam – körbe néz, a hálószobán, egy kicsit elidőzik tekintete, majd újra felém fordul. Először szemeimbe néz, majd tekintete lentebb vándorol, fedetlen felső testemre, de csak egy pillanatig tartja ott, és újra szemeimbe néz. Édes ahogy zavarba van egy kicsit, de próbálja azt elfedni. Az a baj, hogy túl jól ismerem, és bármit észre veszek ennyi idő után is, egy kicsi mozdulatából is rájövök, ahogy régen is.

– Köszönöm – motyogta halkan, úgy, hogy alig értettem. –Tae, kérdezhetek valamit?

– Kérdezz – próbálok még mindig olyan maradni, mint az előbb.

–Ugye nem zavar?– Félénken kérdez rá, tudom jól mire, de egy kicsit húzom az agyát.

– Mi?– Felvonom szemöldököm, és úgy teszek, mintha nem tudnám mit szeretne kérdezni miközben nagyon jól tudom.