Secret Place🌈Taekook

☁️Huszonhatodik rész☁️

„–Eressz el!–próbálok szabadulni, de erősebb nálam.
–Tae, nyugi csak én vagyok, Gukkie."

~Jeongguk szemszöge~

Lehet elsiettem, és lehet nem tudok semmit se helyre hozni, de ha ő nem próbálkozik én fogok. Hiányzik Tae, nagyon hiányzik. Semmi nem lesz a régi ezt nagyon jól tudom, vagy jobb lesz, vagy rosszabb. Szorosan ölelem, nem szeretném elengedni, ha elengedem itt hagyhat, de míg ölelem nem tud, hisz már erősebb vagyok nála.
Tae nem szól semmit csak lehajtott fejjel áll.
Vajon mit gondolhat most? Elmenekülne, vagy ő is így maradna örökre ahogy most vagyunk?
– Légyszíves engedj el. –  Halk szavaival töri meg a csendet Taehyung.
– Nem. – Szorosabban ölelem, nem akarom elengedni, olyan régen öleltem át vékony testét, olyan régen éreztem illatát, de ő nem szeretné hogy itt legyek.
Tae csak sóhajt egyet és felnéz, majd hátra néz.
– Gukkie, légyszíves. – Kéri mélyen a szemembe nézve.
Én csak elmosolyodok és tovább ölelem közben végig szemeibe nézek.
Tae elneveti magát és megrázza fejét.
– Hihetetlen vagy Jeon. Na eressz már. –Újra elneveti magát.
Végre hallom a nevetését, már egy jó ideje mosolyogni se láttam.
– Nem foglak elengedni, törődj bele Tae – Komoly hangnemmel mondom, hogy tudja tényleg nem teszem meg azt amit kér.
– És ha megölellek utána vissza engedsz a szobámba? –  Reménnyel teli tekintettel néz szemeibe. Végülis ha megölel akkor az nekem csak jó, de utána elmenne. Megéri.
Óvatosan elengedem, és magammal szembe fordítom.
– Ugye most el fogsz majd engedni?
– El foglak – Mosolyogva mondom, ő pedig átölel, de meg sem várva hogy viszonozzam ölelését elhúzodik.
– Jó éjt Gukkie – Hátat fordít nekem és kisétál Yoongi lakásából.
Ez nem ér Taehyung. Legalább megölelt, nézzük a jó oldalát. Két másodperc volt, de akkor is jól esett, hogy végre ő is megölelt. Tudom hogy kényszerből tette, csak azért mert haza akart menni. Inkább én is haza megyek.

~Taehyung szemszöge~

Futva megyek vissza szobámba és az ajtót kulcsra zárom, majd szobámba szaladok ahol az ágyamba vetem magam.
Te jó ég mit csinál ez a gyerek? Miért ölelget miközben már nem számítok neki? Egyáltalan miért volt ott ahol én, miért hívták oda? Ölelgesse a barátocskáját, Yugyeomot. Hülyítse őt, és nekem ne adjon reményt hogy szeret, mert tudom hogy mát észre sem vesz, és már nem vagyok fontos neki. Nem kell játszadozni velem. Attól még hogy férfiasabb, izmosabb lett mint én, és van hírneve a suliba az nem azt jelenti hogy jatszadozhat velem. Este tizenegy van. Több óra eltelt és én csak a plafont bámulom, füllhalgatón max hangerővel hallgatom a zenét és gondolkozok. Egy hatalamas seggfej vagyok. Mégis mit gondoltam? Végig azt mondogatom magamban hogy visszaszerzem, és hogy újra az én legjobb barátom lesz ha több nem is már. Erre én buta azt kérem hogy ne öleljen és eresszen el. Abban a pillanatban jónak gondoltam hogy ezt kérem, de most. Annyira jól esett ahogy a karjaiba zárt, és mosolyogva mondta hogy nem enged el. És én is megöleltem, de megint buta voltam és mit csináltam? Két másodpercig átöleltem és szinte elszaladtam, mint valami öt éves aki "szerelmes" az ovis társába. Egyszerűen nevetséges amit csináltam, pedig ott volt a lehetőségem, én meg elszalasztottam. De egyáltalán ő ezt miért csinálta? Hiányzok neki, vagy csak egy buta fogadás, vagy egyszerűen csak szivatni szeretne? Vajon tudja, hogy nekem hiányzik és hogy mindennap ő jár a fejemben? Mikor lefekszek aludni, és nem megy miatta? Azt tudja? Unalmas nélküle minden, a suli első évében, mikor még velem volt olyan jó volt minden, hiába Jiminnel volt együtt, az is jobb volt. De engem nézett mikor csókolóztak. Tisztán emlékszek. De Jeongguk változott, annyira férfias lett, izmos, és bátrabb. Nem olyan félénk kisfiú. Körbe veszik a lányok, rajta lógnak egésznap, őt bámuljak, és róla áradoznak. De ő nem szállt el magától, és nem nagyképű szerencsére. És ott van neki Yugyeom, miért foglalkozna velem ha ott van neki ő?  Nem értem ezt az egészet, komolyan mondom. Nem merek odamenni hozzá, már én vagyok félénk kisfiú, miközben idősebb vagyok nála. Fura hogy a "kapcsolatunkban" ő a dominánsabb. Bár semmi féle kapcsolat sincs köztünk. Osztálytársak vagyunk, akik nem foglalkoznak a másikkal, és nem veszik figyelembe a másik felet. Legalábbis, én biztos figyelembe veszem. Ő nem úgy néz ki mint akinek mindennél jobban hiányoznék. Nem vagyunk egyformák. És ez nem is baj, csak kicsit rossz hogy neki nincs szüksége rám, a társaságomra, az ölelésemre. Mert nekem szükségem van rá, jobban mint azt ő gondolná. Ha csak szivat akkor is engedni fogom neki, bohócot csinálok magamból, tisztában vagyok vele. De engedni fogom hogy szivasson, mert magam se tudom miért.

Ekkor valaki kopog az ajtón. Kiveszem a fülhallgatót a fülemből. Újra kopognak.

– Megyek! – kiabálok.

Nem lehet valaki ennyire türelmetlen Istenem. Felállok és a ruhámat, majd hajamat megigazitva lépkedek az ajtóhoz.
Biztos Hoseok itthon hagyta a kulcsot és megint nem bír bejönni a lakásba, nem egyszer fordult már elő. Újra kopognak.

– Nyitom már. – Halkan, idegesen mondom.

Elforgatom a zárban a kulcsot és kitárom az ajtót.

– Mivan már? – idegesen nézek az illetőre, de a tekintetem egyből megváltozik, és meglepődve, kicsit félve nézek szemeibe.

– Szia Tae. – mosolyogva áll és az ajtó félfának dől.

– Szia Jeongguk. – halkan mondom ki a szavakat.