Secret Place🌈Taekook

☁Nyolcadik rész☁

FANART: @noranb_

♡

,,Körülbelül egy órája lehetünk itt, amikor megérzem, hogy Jimin kezemhez nyúl, és összekulcsolja kezünket. Taehyungra néz és elmosolyodik. Tae egy kis idő múlva combomra helyezi kezét, és Jiminre néz, és ő is ugyanúgy elmosolyodik, ahogy előbb a párom tette.

– Na jó, én nem tudom mi van veletek, de már kezd kicsit elegem lenni, abból amit ma elkezdtetek csinálni. És ez így nem lesz jó. – Jimin kezét elengedem, Tae kezét pedig lelököm combomról, felállok, és elindulok "haza", őket ott hagyva."

~Jimin szemszöge~

Most elment, a mi hibánkból. Nincs semmi bajom Taevel, de nem igazán örülök annak, hogy visszatért Kookie életébe. Persze nem küldöm el hiszen látom, hogy Kookie milyen boldog. És különben is egész jó fejnek tűnik. Sokat mesélt róla és tudom milyen fontos neki, ezért nem tehetem meg vele, hogy eltiltom tőle, ahogy azt sem szeretném, hogy az én hibámból, féltékenykedésem miatt boldogtalan legyen akár egy percre is. Tudom, hogy őt is, és engem is más-más módon szeret, ezért nincs mitől félnem. Elkezdtünk Kookiért versengeni, ami elég nagy hiba. Az ismerkedős estén, is zavart, hogy megpuszilta Jungkookot, aki zavarba is jött tőle, de próbáltam figyelmen kívül hagyni. Láttam Taehyung önelégült mosolyát, miután vissza ült a helyére. Kookie még nem vette észre, hogy a mosolyok, amiket Tae felé küldök, azok nem a legigazibbak, de addig jó míg nem esik le neki, mert így nyugodtan tud lenni vele is, és velem is.

~Taehyung szemszöge~

Egyből felállok és utána szaladok. Vajon visszament a kollégiumba, vagy valahova máshová ment, ha igen akkor hova? Egyre több kérdés fogalmazódott meg bennem, miközben gyors léptekkel mentem a kollégium felé. Gyaloglásból, futásba váltottam, így minél hamarabb megtalálom. Amikor "haza" érek rá kell jöjjek, hogy biztos nem sétál olyan gyorsan, hogy már itt is legyen, de azért megnézem. Kinyitom az ajtót, és a lépcső irányába megyek, amikor meghallom a bejárati ajtó hangos csapódását, amit én hagytam nyitva. Összerezzenek a hirtelen jött, hangos csapódástól, majd tovább megyek, felszaladok a lépcsőn. Szobaajtónkhoz érek, és benyitok, most én csapom be azt ajtót, nehogy bejöjjön egy gyerek, aki véletlen eltévedt. Benézek a konyhába, a hálószobánkba, a fürdőszobába, de sehol sem találom. Hova tűnhetett? Átfutnak az agyamon a lehetőségek, és a dombnál megakadok. Nem, oda biztos nem ment, hiszen azért ment el mivel egyedül szeretne lenni, és tudja nagyon jól, hogy én ott megtalálnám. Idegesen túrok barna tincseimbe. Nagy ez a város, nem juthatott messzire, de mégis tudom, hogy bármerre kószálhat. Kisétálok az ajtón, már nem futok mivel tudom semmi értelme, hiszen úgysem megy messzire, mert van annyi esze. Az ajtót próbálom minél hangosabban becsukni, mintha így kiadhatnám dühömet, de igazából semmire sem jó, és ezzel tisztában is vagyok. A lépcsőn lefelé egy testbe ütközök, akit kicsit arrébb is lökök, ami nem egészen helyes tett, de most nem tudok vele foglalkozni, mivel sietek, hogy megkeressem Őt.

– Bocs – haladok tovább, ám meghallok egy gyenge hangot.

– Tae – nagyon halk, de még is megértem, hogy az én nevemet mondja. A hang irányába fordulok, és meglátom Kookiet, aki éppen a földről tápászkodik fel, mivel az előbb pont őt sikerült fellöknöm.

– Úristen Kookie, ne haragudj. – Vissza felszaladok hozzá, és karjaimba zárom piciny testét.

– Hova sietsz ennyire, hogy még fel is kellett engem löknöd?– Eltol magától, nem néz rám, hanem inkább a cipőjét választja, és azt kezdi el nézni. Látszik rajta, hogy nincs valami jó kedve, amiért én is hibás vagyok, hiszen mindketten elég idiótán viselkedtünk.