Secret Place🌈Taekook

☁️Huszonhetedik rész☁️

„– Mivan már? – idegesen nézek az illetőre, de a tekintetem egyből megváltozik, és meglepődve, kicsit félve nézek szemeibe.

– Szia Tae. – mosolyogva áll és az ajtó félfának dől.

– Szia Jeongguk. "

~Taehyung szemszöge~

Több percig csak némán bámuljuk egymást, próbálom kerülni a szemkontaktust, de folyton elkapja a tekintetem, és már úgy vagyok vele, szemezzünk. A csendet Jeongguk töri meg.

– Felkeltettelek? – kiváncsian néz.
– Nem, zenét hallgattam.
– Bemehetek? – mosolyogva kérdezi.

Mégis mi a francért szeretne bejönni? Menjen haza nyugodtan, biztos ma is Yugyeommal alszik, összebújva.

– Miért szeretnél itt lenni? – kiváncsian nézek szemeibe.
– Mert egyedül vagy itthon – megvonja vállát, és belép az ajtón, de mellkasánál fogva megállítom, ha már kitolni nem tudom, mert erősebb lett.
– És ez miért csak most zavar téged? Eddig is mindig egyedül voltam szinte.
– Én nem tudtam, hogy egyedül voltál – nevet. – Na engedj már be! – elveszi kezemet és bemegy a nappaliba, majd a kanapéra ül.
Sóhajtok egyet és becsukom az ajtót.
Miért kell mindent megnehezítenie neki is?
Leülök mellé a kanapéra és újra csend telepszik ránk. Érzem ahogy bámul, és biztos mosolyog, mint mindig. Zavar hogy néz, nagyon zavar. Nézzen mást, ne engem.
Igazából örülök hogy itt van, de szeretném hogy minden a régi legyen, szeretném ha tudná számíthat rám, én is szeretném tudni hogy számíthatok rá. De nem vagyunk ott egymásnak, sose kérdezzük meg hogy van a másik. Csak nézzük egymást, mintha az bármit elmondana, pedig nem mond semmit. Nem mondja hogy segít a bajban, hogy lelki támaszt nyújt. Nem mondja hogy vigyáz rám, hogy szeret, és hogy itt lesz. Csak annyit tesz hogy a tekintetét rám szegeszi, semmi mást, és most is csak ezt csinálja, bámul és vigyorog. Ezzel semmit nem érsz el Jeongguk.

– Miért bámulsz? – ránézek, mire ő csak jobban vigyorog.
– Mert miért ne? – halkan nevet.
– És mi tetszik ennyire, hogy vigyorogsz rajta, és nevetsz? – duzzogok.
– Minden.
– Idegesitő vagy – morcosan nézek rá, de nem tudok haragudni, boldog vagyok hogy itt van, csak még magamnak se merem bevallani.
– Imádok az agyadra menni – nevetve löki meg a vállam.
– Ne lökdöss már – megütöm karját és arébb csúszok így a kanapé két végében ülünk.
– Tudom, örülsz annak hogy itt vagyok csak próbálod nem kimutatni, és játszod a nagy, kemény fiút.
– Nagy fiú vagyok, nálad is idősebb. – büszkén mosolygok, de tudom hogy igaza van, és utálom hogy ennyire ismer.
– Én idősebbnek nézek ki.
– Az senkit nem érdekel, én hivatalosan idősebb vagyok, szóval fogd be.
– Nem parancsolsz nekem TaeTae – nevet.
– Most átjöttél idegesíteni?
– Nem, filmezni akarok.
– Akkor filmezzünk. – hozzá vágom a távirányitót és kimegyek a konyhába.

Mosolyogva öntöm ki magunknak az üditőt, mert tényleg örülök hogy itt van.

~Jeongguk szemszöge~

Aranyos ahogy felidegesíti magát. Tudom hogy örül annak hogy itt vagyok, engem is boldogsággal tölt el, de azt is látom rajta hogy próbál magától távol tartani, nem akar magához közel engedni, és még nagyobb falat épít közénk. Azt hiszi így megoldja a problémákat, pedig nem. Tudom hogy Tae szeret, azt is tudom hogy én is szeretem. De őt ismereve sok idő lesz míg bevallja magának.

Tae két pohárral a kezében tér vissza, és az egyiket odaadja nekem.

– Köszi.